Magyarország kúl

Szabó család, a népnevelő családregény

A Kádár-korszak legnépszerűbb rádiós telenovellája, a Szabó család kedd esténként szórakoztatta aput, anyut, nagyit, papit és persze, minket, gyerekeket is.

A Szabó család 1959-től 2007-ig, majd’ 50 évig volt a Magyar Rádió  műsorán. Az állami rádió szocialista Barátok köztje az átkos  tipikus élethelyzeteit, elhallgatott konfliktusait is megjelenítette, majd később a társadalmi, közéleti eseményeket is figyelemmel követte a karaktereken keresztül.

Szabó család, a kedd esti szórakozásunk[sc_cts_position slug="roadblock010" clear="1"]

A sorozat  a ’60-as években élte fénykorát, és összesen 2500 epizódot élt meg: Szabó Ernő, azaz Szabó bácsi, és Gobbi Hilda, vagyis Szabó néni családjának, baráti körének életét követhettük nyomon hétről hétre.

A Szabó családban évtizedekig játszott Kállai Ferenc és Zenthe Ferenc is, aki az újságíró, Kárpáthy karakterének élete végéig adta a hangját. A rádiós Szomszédok  a rádióreform áldozata lett 2007-ben, ahol már nem volt helye a retronak.

Retro hakni: Szabó család a cirkuszban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top