Magyarország kúl

Több száz milliós Gábor Zsazsa hagyatéka, mindjárt árverés

Egy gyémánt nyakékről van szó.

2016. december 19-én hunyt el Gábor Zsazsa, ahogy életében számtalanszor, úgy a halálával is megjárta a címlapokat, júliusban például a végrendelete körüli zavar miatt. Akkor ezt írtuk: “Úgy tudni, Gábor Zsazsa több mint hatmilliárd forintnyi örökséget hagyott hátra, végrendeletében az azóta elhunyt lányát, Francesca Hiltont és utolsó férjét, Frederic von Anhaltot tette meg örököséül. A napokban azonban felröppent a hír, hogy a végrendeletet Anhalt nem találja, és lehet, hogy eltűnt, így azonban jogilag a mesés vagyon kizárólag őt illeti.”

Ami biztos, hogy a színésznő után maradt egy több száz millió forintot érő gyémánt nyaklánc, amit december 4-én aukcióra bocsájtanak. A Blikk szúrta ki az amerikai Forbes oldalán, hogy a 66 karátos gyémántokkal díszített ékszer várható értéke 1.2 millió és 1.5 millió dollár között lesz, ami majdnem 400 millió forintot jelent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top