Magyarország kúl

Közel a világrekordhoz a Gúthi-erdő gigatrófeája

Jó eséllyel a világ második legnagyobb dámbika trófeáját lőtték a nyírségi erdőben. A poén, hogy az első és a harmadik hely is ugyanezé az erdőé a világranglistán.

A világranglista második helyére esélyes trófeát bíráltak el a Nyírerdő Zrt. gúthi erdészetének hagyományos trófeaszemléjén, írja a Cívishír.hu.

A gúthi trófea, amely világranglista esélyes (MTI-fotó: Czeglédi Zsolt)

A szemlén az idei barcogásban elejtett dámbikák agancsait mutatták be az érdeklődőknek, köztük azt a 6,27 kilogrammos példányt, amely első körben, a megyei bírálóbizottság döntése értelmében 233,40 pontot kapott.

Ezzel az eredménnyel a trófea a világranglista második helyére kerülne, ám, ahogy azt a szakemberektől megtudtuk, ez még önmagában kevés a sikerhez.

Második körben ugyanis az országos bírálóbizottság is megvizsgálja, majd ezt követően még egy nemzetközi zsűri is pontozza a trófeát, teljes bizonyossággal tehát csak ezután jelenthető ki, hogy valóban odaér-e a második helyre, amire a szakemberek szerint minden esélye megvan.

Amennyiben ez valóban így lesz, akkor a ranglista első három helyén a gúthi erdészetben lőtt dámbika trófeája áll majd.

A jelenlegi listavezető agancs 237,43 pontot kapott, a most másodikat 233 pontra értékelték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top