Magyarország kúl

Márka-reneszánsz: retró üdítő saját gyártásban

A retróhullámot meglovagolva lett ismét népszerű a szocializmus egyik jellegzetes terméke, a Márka üdítő. Ennek köszönhetően most saját gyártásba kezdtek egy új üzemben.

100 millió litert készülnek gyártani (MTI-fotó: Ujvári Sándor)

Átadták a Márka Üdítőgyártó Kft. gyártó és palackozó üzemét, valamint logisztikai központját Felsőlajoson, írta a 24.hu. A  3,2 milliárd forintos, zöldmezős beruházás megvalósításához a cég 500 millió forint európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását bővíti, amellyel 50 új munkahelyet teremt a Bács-Kiskun megyei településen. A vállalkozás célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiséget 100 millió literre növelje.

Hazai beszállítókkal dolgoznak

A 10 ezer négyzetméter alapterületű gyárban két természetes ásványvízkút is működik, valamint az üzem a gyártás mellett raktározási lehetőséget is biztosít. Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta: az idei forgalom 40 százalékát a csendes termékpaletta (gyümölcslevek, jeges teák) adja majd. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően – 90 százalékban – hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot, csomagolást. A vállalkozás most nemcsak átadott gyára miatt érkezett mérföldkőhöz, hanem amiatt is, mert 2017-től megújult arculattal, vagyis egyedileg, a cég által tervezett palackformával, címkedizájnnal, és megfiatalított szlogennel van jelen a piacon.

Sárkány Péter, aki – dr. Kállay Miklós mellett – a Márka üdítőital feltalálója, emlékeztetett arra, hogy

a Márka üdítőital magyar szabadalom, amely most megfogalmazása szerint reneszánszát éli.

A feltalálók receptúrája alapján az első szőlő ízű szomjoltó 1973-ban készült el, amelyet a Délalföldi Pincegazdaságban palackoztak. A következő években az ország több pincegazdaságában is megkezdődött a különféle ízű Márka üdítők gyártása. Az elmúlt 44 évben sok minden változott – a palackozások helyszínei vagy éppen a termékpaletta –, de egy valami nem, mégpedig, hogy jellemzően hazai alapanyagokból készülnek a termékek.

Gyártás 6-ról 35 millióra

Jelentős mérföldkövet jelentett a Márka üdítőital életében, hogy 2007-ben az üdítők kizárólagos forgalmazását megkezdte a Márka Üdítőgyártó Kft., a 100%-ban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás. A társaság azóta is töretlenül építi a brandet, melynek során egyszerre tartja szem előtt a tradíciót és az innovációt. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2007-ben még csupán 6 millió liter Márka üdítő készült, amely szám 2016-ra a folyamatos termékfejlesztéseknek és a megnövekedett fogyasztói igényeknek köszönhetően már 35 millió literre növekedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top