nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Mi a poloskák pártján állunk!

Mi a poloskák pártján állunk!

Kövezzetek meg, de nekem pozitívan változott a véleményem róluk! Már nem utálom őket. Igaz, kicsit még félek tőlük, pedig erre semmi okom. Szerintem ti is adjatok neki még egy esélyt!
Lehoczky Rella
Lehoczky Rella
f Ajánlom

“Undorító bogarak, akik nem elég, hogy rengeteg növényt tönkre tesznek, még a kertbe sem lehet kiülni miattuk. Rárepülnek a kiteregetett ruhákra, szaporodnak, mintha muszáj volna és még büdösek is. Nincs ellenségük, az időjárás nekik kedvez és egyre csak többen lesznek. Hadjáratot indítottak ellenünk, és mi védtelenek vagyunk velük szemben. Utálom őket, bár kihalnának a francba!”

“Egy cuki kis rovarka, aki aranyos, mert csiklandozza a kezem, ha megfogom. Olyan szép zöld meg barna, és még piros is van belőle. Nyugodtan bejöhet a szobámba, majd én kiviszem, hogy visszataláljon a családjához, hogy hazaérjen vacsorára. Nem szabad megölni, mert ugyanúgy élnie kell, mint nekünk. Szeretem őket.”

Na, kikről szól az előző két állítás?

Úgy ám, azokról a kellemetlen kis szörnyetegekről, akik ellepik az ablakban a muskátlikat, akik pofátlanul belerepülnek a szánkba, és akiktől lehetetlenség szabadulni. Ők a poloskák. Elvetemült algazdag fajrend. Az alattomos ízeltlábúak, a rettegett rovarok, a civilizálatlan hatlábúak. Mindenkinek jobb lenne, ha egy szálig kipusztulnának, ugyanis haszna nincs, viszont ellenségekkel sem büszkélkedhet. Valóságos invázió, amit tavasszal és ősszel rendeznek, támadásuk ellen képtleenség védekezni. Keserű valóság, de bizarr hungarikummá vált a poloska. Népszerűségi indexe erős zuhanásba kezdett, amikor néhány éve hazánkban rohamosan elszaporodott. Aztán a mádiában megjelenő “lejárató kampány” sem segített hányattatott sorsán. A legtöbben szívből gyűlölik őket. És igazából megértek mindenkit, aki így érez.

Pedig ártalmat jószág. Hiába keltik rémhírét, a mezei poloska nem bánt senkit, csupán csak önnön létfentartását elégíti ki, ahogyan mi is. Eszik. Szaporodik. Van. Ő aztán igazán nem tehet arról, hogy egyszercsak -néhány gyümölcs hátán- kénytelen volt elutazni Afrikából Európába. Végül jól érezte magát, hát itt maradt nálunk. Érthető döntés. A nyárias ősz optimális komfortérzetének, az enyhe teleknek hála nem fagy halálra és jókedvűen megéri az egyéves kort. Ha mégis fázik, beljebb húzódna a mi otthonainkba, ezzel sincs semmi gond, bárki más így tenne. Az egyetlen dühítő tulajdonsága, hogy bűzt bocsájt ki magából, de erre is van megoldás: ne bántsuk, és akkor nem kell védekeznie támadója ellen.

Ő is szereti a városi nyüzsgést, de boldogan ücsörög egy nyugodalmas kertben is. Ki nem? Ezzel mi, emberek csak egyet tudunk érteni. Ráadásul sokkal előbb volt itt, mint mi. Elszoktunk már a természettől, nehezen viseljük, ha valami nem a mi irányításunk alatt működik. Dehogy támad a poloska! Sosem volt célja megzavarni békés mindennapjainkat. Esze ágában sincs direkt borsot törni az orrunk alá. Nem akar ő ártani nekünk, mi mégis háborút emlegetünk. Talán nem is kell, de jelenleg szinte semmivel nem is tudunk bosszantó lakótársunk ellen védekezni, ideje lenne hát megtanulni vele együtt élni. Hiszen ő már réges régen elfogadott bennünket. Már a kezdetek kezdetén békét kötött velünk.

Igen, tudom. Megtámadja a paradicsomot, tönkreteszi az uborkát, kárt okoz a szőlősökben. Hívatlanul beköltözik az otthonainkba, valósággal belerongyol az auránkba, és lehetetlen távozásra bírni. Ez tényleg nem szép tőle. Nekem sem a szívem csücske. Viszont a gyerekeim odáig vannak a poloskákért. Mindig megnevettetik őket. Minden találkozásnak örülnek. Én se bántom ezeket az apró szörnyeket, és a srácok előtt nem is sikongatok, ha ne adj’ isten rámrepülnek. Fontos, hogy békés természetvédelemre neveljem a gyerekeimet! Kénytelen voltam hát elviselni valamennyi faj létezését, sőt a sok-sok határozás és megfigyelésnek köszönhetően elkezdtem más szemmel nézni rájuk. Kicsit megkedveltem őket. Már nem idegesítenek annyira. Valami igazán hasznosat tanultam a három kisutódomtól. Mégis hogy lehet az, hogy amit a felnőttek ennyire utálnak, akitől írtóznak, az a gyerekeknek igazán varázslatos, bűbájjal teli? A válasz nem is olyan bonyolult.

“Nézdd, ott pöttyös, ott meg kicsit csíkos! Ott meg nem is zöld, nem is barna, hanem zöldes-barnás, vagy inkább szürke. Milyen vicces! A másik meg bordó, vagy nem is tudom, inkább vörös, nem anya? Ott is van egy, húúú de gyorsan szalad! Jaj, szegényke elesett! Segítek neki megfordulni. Nézdd csak anya, még repülni is tud! Mint egy tündér! Szerinted ő szokott találkozni tündérekkel? Szerintem igen. Na, gyere te kis cukipofi, visszaengedlek a családodhoz! Jó utat, vigyázz magadra, gyere máskor is!”

Hozzáértők szorgalmas poloskatanulmányozás közben.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]