Magyarország kúl

Téli strand a Balatonon? Most már ilyen is lesz!

A november 15-i nyitás után a szigligeti fürdő a Balaton első olyan közösségi strandja lesz így, ahol a szaunázást követően akár meg lehet mártózni a tóban. A településen már hagyomány az újévi fürdőzés.

Ilyen egy újévi fürdőzés a szigligeti strandon (MTI-fotó: Varga György)

A Balaton északi partján fekvő szigligeti strand idén is megkapta a Kék Hullám strandminősítésben a legjobb eredményt, bekerült a balatoni strandok között a top 10-be, írja a veol.hu. Az idei évben öntözőrendszert bővítettek, gyepszőnyeget fektettek le. Napvitorlákat vásároltak, felújították és áttelepítették a játszóteret, készül az új kiszolgáló épület is.

A kétszintes létesítmény új alapokra helyezi az egész éves strandüzemeltetés feltételeit. A tetőtérben egész évben nyitva tartó szaunákat, zuhanyzókat, közösségi teret, napozóteraszt alakítanak ki. A november 15-i nyitás után a szigligeti fürdő a Balaton első olyan közösségi strandja lesz így, ahol a szaunázást követően akár meg lehet mártózni a tóban. Közel 150 négyzetméter alapterületen vizesblokkoknak, kismama- szobának, öltözőknek ad helyet. A lidóhoz közeli épületben gyermek vizesblokkot is kialakítanak.

A fűthető épület kiszolgálja a téli rendezvényeket is: a futóversenyt, a süllőfesztivált, az újévi csobbanást. Valamint a november közepétől már üzemelő, esténként kivilágított műjégpálya vendégeit ugyancsak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top