Magyarország kúl

Gigapontyot fogtak, majd fél mázsásat

Az ekkora halnak a gasztronómiai értéke egyenlő a nullával.

Ha csak az utóbbi két hetet nézed, akkor nem meglepő, ha úgy érzed, hogy a hazai pecások és vadászok úgy szedik a trófeákat, mint a magyar filmek a nemzetközi díjakat. Elég átklikkelni ezekre:

Most a Bors szúrta ki, hogy a Merenye Horgásztóból  megint kifogták Púpost, a 40,58 kilós tőpontyot, aki a nevét a fején található kis púpról kapta. “Szeptember 18-án hajnali háromkor 10-15 perces kíméletes fárasztás után sikerült szákba tennem” – mesélte Egyed Gergő a szeptember közepi élményét.

Regős György tógazda szerint ennek a halnak az eszmei értéke 2–3 millió forint körül van. Piacon egy másfél kiló körüli ponty ára több mint 1500 forint, a tízkilós értéke már húszezer, a húszkilósé pedig már több száz­ezer forint. Az ilyen halastavakon a nagy halak kifogása a cél, de az öt kiló felettieket már nem engedik elvinni. Ezeknek a konyhai értékük zsíros húsuk miatt nulla – ebből biza’ nem lesz pulled ponty.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top