nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Megszavazták a legszebb vidéki egyetemvárost

Megszavazták a legszebb vidéki egyetemvárost

Lezárult a legszebb vidéki egyetemváros szavazás, több mint 21 000 ember szavazott az eltelt egy hét alatt, a győztes pedig hamar megszerezte a vezetést és a verseny végéig tartotta is.
magyarorszagkul
f Ajánlom

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának épülete a városközpontban (b), mellette jobbra az Unger-Mayer ház, a távolban pedig (jobbra fent) az Új zsinagóga szecessziós tömbje. (MTI-fotó:: Jászai Csaba)

Mivel Budapesten rengeteg egyetem működik, a fővárosra most nem lehet szavazni az Eduline akciójában.

A 20 város között van 200 ezer és 50 ezer lakosú is, van, ahol az ország legnagyobb egyeteme működik, máshol csupán egy egyetemi kar – de mindegyik város szépsége megérdemelhet egy szavazatot.

Összesen 21 425 ember szavazott érvényesen a lezárásig, a versenyt pedig 37%-al Szeged nyerte. Második helyen végzett Miskolc 18%-al, az utolsó pillanatban pedig dobogós helyezésre érkezett be Eger 12%-al.

Földrajz:

Magyarország legszebb helyei: Dél-Alföld

Kvíz: felismered Magyarország legszebb tereit?

Megosztás Facebookon