Magyarország kúl

Biciklis metrópótlásért kampányol a Kerékpárosklub

Azt szeretné a Magyar Kerékpárosklub, hogy a 3-as metró felújításánál a város vegye figyelembe, hogy bringások is vannak, és fejlesszék a metróvonal környéki bicikliutakat. Úgy vélik, ennek köszönhetően többen ülnének biciklire, mint manapság,és sok ember kedvet kaphatna a tekeréshez. Idézzük: "Ez már csak azért is jó lenne, mert hosszabb távon is élhetőbbé tenné a városunkat."

A tervek szerint novemberben indul a hármas metró régóta esedékes rekonstrukciója, az első etapban a vonal Újpest-Központtól Lehel térig tartó északi szakaszát újítják fel. A BKK nemrég társadalmi egyeztetést indított, amelynek célja, hogy bemutassák a felújítás idejére kidolgozott mobilitási tervet – tehát azt, hogy hogyan, milyen eszközökkel váltanák ki a munkálatok miatt kieső kapacitást –, és kikérjék az utazóközönség véleményét a tervezett forgalmi változásokról.

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

“A BKK eredetileg pótlóbuszokkal számolt, de azokra biztos nem tud mindenki felférni – mondja Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub (MK) szóvivője. – Mi azonban úgy gondoljuk, hogy a meglévő kerékpáros infrastruktúra kisebb fejlesztésével és a kerékpárhasználat népszerűsítésével jelentősen enyhíthető lehetne az ennek nyomán kialakuló tumultus.”

Bringás metrópótlásért kampányolnak

Az MK Metrópótló néven Facebook-oldalt és közösségi kampányt indított: szeretnék elérni, hogy a BKK a kerékpáros metrópótlást is támogassa. “A bicikli a felújítás ideje alatt több ezer ember számára jelenthet valós alternatívát a pótlóbuszokkal szemben. Annál is inkább, mivel az Újpest-Központ-Lehel tér közötti szakaszon már most is rengetegen bringáznak, és több olyan jól bejáratott elkerülő út van, amelyek segítségével bringautakon, biciklisávokon és kis forgalmú utcákon elkerülhetőek a dugók – magyarázza Halász. – Ráadásul ezeket az útvonalakat apróbb fejlesztésekkel, kisebb hibák kijavításával, néhány utca kétirányúsításával, új biciklitárolók létesítésével még használhatóbbá tehetné a Főváros. Ez mind olyan befektetés, amelyek jótékony hatásai nem csak a metrófelújítás ideje alatt, hanem hosszabb távon is érezhetők lennének.”

Az MK szakemberei szerint a lezárt metrószakasz jó részét lefedő MOL Bubi közbringarendszert is érdemes lenne tovább bővíteni. “A Forgách utcától befelé már több Bubi-állomás is van. Néhány új dokkoló telepítésével és a meglévők reklámozásával, bővítésével a 3-as metró egész északi szakaszát lefedhetnénk, így azok is tekerhetnének pótlóbuszozás helyett, akiknek nincs saját biciklijük.”

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

Sajnos, a társadalmi egyeztetés keretében bemutatott mobilitási tervben egyelőre nem szerepel a kerékpár, mint javasolt közlekedési eszköz, ezért az MK arra biztatja a budapestieket, kérjék a BKK-tól, hogy dolgozzák ki a biciklis metrópótlásra vonatkozó terveket. “Az elmúlt években a Magyar Kerképárosklub nagyon jó együttműködést alakított ki a BKK-val, közlekedési munkacsoportunk tagjai rendszeresen találkoznak a szakembereikkel, hogy megbeszéljük, hogyan lehetne tovább javítani a budapesti bringás infrastruktúrát. Ezért is volt akkora csalódás a számunkra, hogy a metrópótlás megtervezésekor nem számoltak a biciklivel, de bízunk abban, hogy a felhívásunk nyomán azok is véleményezni fogják a BKK terveit, akik amúgy nem vennének részt a társadalmi egyeztetésben, és felhívják a figyelmet erre a lehetőségre. Így könnyen összejöhet a lakossági visszajelzéseknek az a »kritikus tömege«, ami meggyőzi az illetékeseket, hogy a bringa is jó eszköz lehet a kieső forgalom egy részének kiváltására.”

A legfontosabb a tájékoztatás

A kerékpáros metrópótlás ötlete Kürti Gábortól, az MK elnökétől származik, a klub egyik mérnöke pedig egy bécsi látogatása során maga is megtapasztalhatta, hogy ez a módszer a gyakorlatban is jól működik. “Az ottani metrófelújítás idején a városi közlekedési cég saját elhatározásából fejlesztette a biciklis infrastruktúrát, és maga népszerűsítette a bringázást, mint a metrózás alternatíváját – fejtegeti Halász.– Ezt szeretnénk itthon mi is megcsinálni.”

Az MK szóvivője azt reméli, sikerül elérniük, hogy a BKK is nyitott legyen az együttműködésre. “Amellett, hogy fejlesztik, korszerűsítik az infrastruktúrát közlekedési vállalat az utazók tájékoztatásában is nagy segítséget nyújthatna: akár a kiadványaikban, a weboldalukon, a pótlóbuszokon vagy a Futár információs rendszeren keresztül is hirdethetnék a bringás metrópótlást. De ha nem akarnak részt venni ebben, mi akkor is megcsináljuk: komoly közösségi és plakátkampányt tervezünk, és igyekszünk meggyőzni azokat a cégeket is, akiknek a Váci úton van irodájuk, ösztönözzék a dolgozóikat, hogy bringával járjanak munkába.”

Fotó: Magyar Kerékpárosklub

Halász hangsúlyozza: a városi kerékpározás nem csak a gyakorlott bringásoknak való. “Az általunk javasolt elkerülő utak között több olyan is van, ami elég jó minőségű és biztonságos ahhoz, hogy a kevésbé rutinos biciklisek is nyugodtan használhassák. Akár úgy, hogy a Lehel téren leteszik a járgányt, és metróval mennek tovább, akár úgy, hogy tovább kerekeznek Buda vagy a Belváros irányába. Nekik szeretnénk segíteni azzal is, hogy amint elkezdődik a felújítás, közös tekeréseket – afféle bringás bejárásokat – szervezünk, hogy megismertessük velük ezeket az útvonalakat.”

Az MK szóvivője azt reméli, hogy a bringás metrópótlás nem csak a hármas metró felújítása miatti problémák megoldásában nyújthat segítséget, hanem arra is jó lesz, hogy tovább népszerűsítse a kerékpározást a budapestiek körében. “Bízunk benne, hogy azok közül, akik a felújítás ideje alatt kipróbálják a városi bringázást, sokan rákapnak majd az ízére, és a metró átadása után is nyeregbe ülnek majd. Ez már csak azért is jó lenne, mert hosszabb távon is élhetőbbé tenné a városunkat.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top