Magyarország kúl

Magyar csodagyerek: 380 grammal jött világra, most ünnepelte 7. születésnapját

Sebi egyike volt a legkisebb súllyal világra jött koraszülött babáknak Magyarországon. Nem adtak sok esélyt neki, de érdemes megnézni őt most!

Mindössze 380 grammal született Cziglan-Farkas Sebastian a Semmelweis Egyetem 1. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán hét évvel ezelőtt, írja a Bors. A terhesség 23. hetében 23 centisen jött világra.  Az átlagos gyerek 3 kilogramm, azaz 3000 gramm feletti, és 50 centi felett születik.

Közzétette: Semmelweis Egyetem – 2017. szeptember 12.

Orvosai nem kecsegtettek rózsás jövővel a szülőket, öt százalék esélyt adtak az életben maradására. A tudomány jelenlegi állása szerint ugyanis az életben tarthatóság határa a terhesség 24. hete. Sebi közel fél évig feküdt a kórházban, hónapokig tartották lélegeztetőgépen, sokáig az intenzív osztályon kezelték. Számtalan fertőzésen esett át és ötször műteni is kellett.

Orvosai és nem utolsósorban szülei kitartásának köszönhetően a váci kisfiú ma már igen mozgékony kisgyerek. Nemrég ünnepelte hetedik születésnapját, amiről a Semmelweis Egyetem is megemlékezett Facebook-oldalán.

Közzétette: Semmelweis Egyetem – 2017. szeptember 12.

“Nehéz hét év áll mögöttünk. Voltak izgalmak, örömök és bánatok is. Sokat küzdöttünk a kisfiunkért, de minden nehézség ellenére tudtuk, hogy felépül és egészséges kisfiú válik belőle. A születésnapját mint minden évben családdal együtt ünnepeltük a nagyszülőkkel. Sebi ma már jól van, szépen halad a fejlődésben, ügyes nagy fiú, ezt főleg a komplex fejlesztésnek köszönhetjük. Most éppen a mesékért rajong és imád orvososat játszani. Ha felnő, orvos szeretne majd lenni” – mesélte a Borsnak Melinda és Csaba, Sebi szülei, akik az elmúlt 13 évben két babájukat is elvesztették.

“A koraszülött babák szüleinek azt üzennénk, hogy sose adják fel, higgyenek a picikben, mert nagyon erősek és az utolsó percig küzdenek. ők az igazi hősök!” – tette hozzá az anyuka.

Még gyerekekről:

Random társasjáték mustra

Ezzel szórakoztunk a netkorszak előtt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top