Magyarország kúl

Szélturbina spórol a pécsi tízemeletes lakóinak

Egyedülálló fejlesztéssel mutatnak példát egy pécsi tízemeletes társasház lakói: úgy döntöttek, nem napelemet, hanem szélturbinát vásárolnak. A szél ereje nem is akármennyi energiát és pénzt termel nekik.

Sokan bosszankodnak, ha huzatos a lakásuk és a szél állandóan csapkodja az ablakokat. Pécs kertvárosában viszont úgy döntöttek, nem mérgelődnek, hanem a szelet a hasznukra fordítják – számol be a PécsMa. A 6 méter magas turbina eddig csak cégek és önkormányzatok figyelmét keltette fel.

– Egy éve építették fel a tízemeletes tetejére azt a forgógenerátort, amelynek most fejeződött be a tesztüzeme. Az elmúlt időszak eredményei alapján lehet, hogy bővítik a minierőművet, mert annyi áramot tud termelni a háznak, hogy megérné a fejlesztés – árulta el Balatoni Árpád, a Kertvárosi Lakásszövetkezet elnöke.

– A ház lakói először napelemet szerettek volna, de az épület tájolása és a szabad tetőfelület miatt nem lehetett jól elhelyezni a napelemeket. A szándékos rongálás lehetősége is nagy volt. Szerencsére rátaláltunk erre, aminek karbantartása is jóval olcsóbb és könnyebb – vázolja a turbina előnyeit Balatoni Árpád.

A Krisztina téri házban 42 lakás gazdálkodta ki a szélerőmű árát, ami 3 millió forint volt. De ha minden jól megy, akkor 8 éven belül visszahozza az árát, sőt pénzt is hozhat a lakóknak a különleges szerkezet.

(Kiemelt kép: MTI Sóki Tamás)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top