Magyarország kúl

98 évesen még új találmányokat szabadalmaztatott a magyar feltaláló

Munkába készülődés közben halt meg Angliában Otto Varga.

Igazi magyar lángelmét kísértek utolsó útjára a közelmúltban Angliában. Bradford on Avonben, 98 éves korában meghalt Otto Varga, a magyar származású feltaláló és vállalkozó, üzletember. Életének utolsó évében még három új találmányt szabadalmaztatott.

Varga Ottó Bécsben született, Budapesten nevelkedett, majd 19 évesen, 1937-ben hagyta el hazáját, hogy nyugaton gépészmérnöknek tanulhasson. 1938-ban hazalátogatott a nyári szünidőre, ám addigra az országban minden megváltozott: életbe lépett az első zsidótörvény, a Kodály Köröndöt már Adolf Hitler térnek hívták, és küszöbön állt a második világháború. Ekkor végleg elhagyta az országot.

Otto Varga az egyetem után Bradford on Avonbe költözött, ahol gumiszelepeket gyártó nagyvállalkozást alapított, a matematika pedig megmaradt számára élvezetnek és kedvtelésnek, csakúgy, mint a francia irodalom. Négy nyelven beszélt, élete utolsó éveiben kvantumfizikával és relativitás-elmélettel kapcsolatos tanulmányokat olvasgatott németül és franciául.

Vállalatának elnökeként még 98 évesen is heti három napot munkával töltött, rendkívül kreatív és nagy munkabírású ember volt. Élete utolsó napján is munkába készülődött, ekkor érte a halál.

A második világháború idején és azt követő évtizedben számos magyar tudósnak és művésznek kellett távoznia az országból, ám nem mindenkinek alakult olyan jól a sorsa, ahogyan Otto Vargának. A nyelvi és kulturális különbségek sokszor túl nagy akadályt jelentettek, így számos nagy tehetségnek derékba tört a karrierje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top