Magyarország kúl

Budapest épp úgy lüktet, ahogy a swing – zseniális videóban táncolják be a fővárost

Szuper videót forgattak budapesti swing táncosok, akik a főváros 25 helyszínén, egészen lélegzetelállító felvételeken ropják a jazzre. A 63 résztvevővel készült, drónfelvételekben finoman szólva sem szűkölködő videót nemcsak a klassz táncos mozdulatok miatt érdemes megnézni, hanem például azért is, mert felvételeket láthatunk Budapest egyik mára már bezárt és nem látogatható ikonikus épületéről is.

Külföldi országokban már jó ideje divat, hogy a helyi swinges közösségek betáncolják a városukat, azaz mondjuk, Párizs vagy Rio de Janeiro híres utcáin, terein – vagy azokon a környékeken, amelyek “olyan párizsiasak” , “tipikusan riósak” –, swingelnek egyet, majd a táncokat egy látványos videóban vágják össze.

Egészen mostanáig Magyarországon nem készült ilyen videó, pedig az említett klipek nemcsak a tánc népszerűsítésének, de a városnak is igen jót tesznek: sokszor jobb promó videók, mint a hivatalos imázsfilmek.  Ez maximálisan elmondható a SwingOut Budapest névre keresztelt klipről is, ami legalább olyan remek reklámanyaga lehetne Budapestnek, mint az azt készítő Keep Swinging Egyesületnek.

A videóban 63 táncos táncol (a felvételen el lehet kapni a lindy hop, a charleston, a balboa, és az authentikus jazz mozdulatait) a főváros 25 különböző helyszínén. Láthatunk benne tipikus gangos bérházat, egy dunai hajó fedélzetét, de természetesen a Szabadság híd, a Gellért és a Széchenyi Fürdők sem maradhattak le a videóról. Külön érdekesség, hogy az azóta már bezárt Kelenföldi Erőmű kapcsolótermében is szól a jazz.

A videó alatt a Hot Jazz Band zenéjét hallhatjuk, a dal a zenekar frontemberének, Bényei Tamásnak saját szerzeménye.

De ne is szaporítsuk tovább a szót:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top