nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Eszelős méretű virágsárkány épül Debrecenben

Eszelős méretű virágsárkány épül Debrecenben

A debreceni Virágkarneválra idén (közkívánatra) újra lesznek élővirág kompozíciók, ehhez több mint félmillió dália is kellett.
Papp Noémi
Papp Noémi
f Ajánlom

Még két nap, és felvonulnak a virágkocsik Debrecenben. Szabó Zsolttal, a Főnix Rendezvényszervező Kft. marketing vezetőjével beszélgettünk.

Földgömb – félig készen – Fotó: C. Kiss Ilona

Mi lesz az idei szenzáció?

Versenyen kívül indítjuk el a Virágkarneválon a „d’-aliás” sárkányt, ami csupa élővirágból fog állni. 21 méter hosszú lesz, 4,5 méter magas, de amint áthaladt az öt méteres felsővezetékek alatt, még ennél is magasabbra fog nyúlni. Kinyílnak a tüskéi, így akár a hat métert is elérheti. Lélegzik, füstöt fúj, mozgatja a fejét, farkát. Ilyen idáig nem volt.

Miért pont sárkány? A főnix madár Debrecen jelképe.

Főnix is lesz. Debrecen az a város, amely tűzvészen, szabadságharcon, háborún túl mindig meg tudott újulni, fel tudott emelkedni. Az emberek itt a Főnix erejével születnek újjá – tehát a mitikus madár szinte kötelező elem. Ugyanakkor Hollandiában láttunk az ottani virágkarneválon egy sárkányt, ami minket is lenyűgözött. A kínaiak szerint léteznek olyan sárkányok, amelyek a virágzás és az élet jelképei, hatalmukat az égből és a vízből merítik. A mi sárkányunk is hasonló, emberek vigyáznak álmára, de egy váratlan eseményre felébred, megriad és megmutatja hatalmas erejét. A körülötte lévő őrzők zenével, tánccal csillapítják le haragját és a közönség segítségét kérik abban, hogy szeretetükkel nyugtassák meg az óriási fenevadat. Ez már természetesen a show része lesz.

Készül a Főnix madár, Debrecen jelképe – Fotó: C. Kiss Ilona

Mennyiben volt kihívás a sárkányt megteremteni?

A mérete miatt mindenképp. Két új alvázra volt hozzá szükség, dupla akkora lesz, mint egy virágkocsi. Ekkorát még nem látott a Debreceni Virágkarnevál közönsége. Színeiben a narancs, a fehér, a piros fog dominálni, és az utolsó pillanatban fog elkészülni, hiszen élővirágból születik meg.

A dáliák Hollandiából érkeznek

Az utóbbi években inkább a száraz virág kompozíciók jellemezték a karnevált.

A közönség azonban jelezte, hogy szeretne újra élővirágból készült látványosságokat csodálni. Hazánkban viszont a virágtermelés ezt a mennyiséget nem tudta volna kiszolgálni – ilyen minőségben és megfizethető áron. Hollandiában találtuk meg a partnert, akitől fél millió szál dáliát rendeltünk.

Miért pont dáliát?

A díszítéshez csak a virág fejére lesz szükségünk. A dália az a virágfajta, ami kevésbé érzékeny. Jól tűri a meleget, nem hervad el könnyen, tartja magát. És ki is kell bírnia 4-5 napot a leszedéstől. A frissen szedett virágokat azonnal hűtőkamionban hozzuk haza, egy kifejezetten erre a célra kialakított hűtőkamrában. Itthon is +8-10 C-on tartjuk, majd másfél nap alatt, éjszakai munkával kezdve tűzzük fel a szobrokra.

Tizenkétféle árnyalatot rendeltek meg a dekoráláshoz

Könnyen tudtak választani a dáliák közül?

A munka mindig a tervezéssel kezdődik. Amikor a partnereink már tudják, hogy mit szeretnének látni, akkor jön a több oldalas dália adatbázis, hogy miből lehet majd elkészíteni. Zundert, a hollandiai kisváros ebből él. Virágokat termeszt. Visznek innen Spanyolországba, Franciaországba, Belgiumba, idén pedig Debrecenbe. Nagyon nagy a választékuk: színskála, fejméret, fajta alapján. Mi a citromsárgától a feketébe hajló mélybordóig választottunk. Egyedül a kék, zöld színeket hagytuk figyelmen kívül, az nem látszik, illetve száraz virágból, fűből pótolható.

A korona azonban továbbra is száraz virágból áll. Miért?

A Szent korona elmaradhatatlan eleme a karneválnak. A magyarok legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság jelképe. Szent István király intelmeinek bizonysága szerint a Szent Korona jelenti az országot, a királyságot, a királyt, a hitet, az egyházat, az uralkodói tulajdonságokat és az erényeket. Fiának, Imre hercegnek azt írja, hogy „az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”. A kompozíció a koronázási jelvényekkel – az országalmával és a jogarral – teljes. A 40. Debreceni Virágkarnevál óta hagyománnyá vált, hogy magyarországi és határon túli városok fogadják ezt a virágkocsit: a Szent Korona tiszteletét tette Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Tiszafüred városában. Sokat utazik, muszáj szárazvirágból elkészíteni, hogy hetekig, hónapokig csodájára lehessen járni. Elsőnként, hetekkel korábban a Hortobágyi Lovasnapokon láthatták – de már Esztergomban van, Nagyboldogasszony napján Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek áldja meg. A Virágkarnevált követően pedig a Nemzeti Vágtán is bemutatkozik.

Méltó kíséretet is kap…

A Koronát a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara, valamint a történelmi zászlók és hagyományőrző csoportok kísérik. Aki még nem járt a Virágkarneválon, úgy képzelje el az eseményt, hogy a felvonulás valóban karnevál. A virágkocsikat műsorok, fellépők kísérik, akik az egyes emelvények előtt megállnak, és bemutatják a produkciójukat.

Hányan dolgoznak a virágkocsikon?

A munka már hónapok óta tart, majd háromszázan. A látványért, kivitelezésért Gulyás Tamás és Pikó Sándor felel. Egy részletgazdag emberi arcnál például egy 8-10 cm átmérőjű virággal nem lehet tervezni, csak virágtörmelékkel. Főleg büdöske és achillea, rózsaszirom, amit használnak. A hungarocellbe diákok, a partnereink dolgozói illesztik a mesterek irányításával. A dáliák majd rövid szárral jönnek, épp csak a fejük, a szárak lassítanák a munkafolyamatot, és pont az utolsó napokban lesz nagy hajrá. Közben a különleges szoborinstallációk már láthatóak. Növényzongora például.

Tehát idén a monumentalitás és az élővirág a jelszó?

Szerettünk volna a megszokott keretekből kitörni, feleleveníteni a hagyományokat, miközben megújulunk. Az emberek vágynak a látványos dolgokra, amitől elámulnak. Az ide látogató turisták mellett a debrecenieket is szeretnénk újra lenyűgözni, hiszen a város legnagyobb rendezvénye nekik, róluk is szól.

Még több virág

Megosztás Facebookon