Magyarország kúl

Hétfőtől balatonfüredi borhetek!

Készülj, mert a borvidék csaknem háromszázféle borából válogathatsz hétfőtől Balatonfüreden.

Három héten át tartó borfesztivál kezdődik hétfőn Balatonfüreden. A borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszáz féle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói.

Az idei rendezvény középpontjában a régi magyar szőlőfajtákból származó borokat helyezik, szeretnék elérni, hogy reneszánszát élje a furmint, a hárslevelű és a juhfark – jelezte Mészáros József, a kiállító borászok képviselője, hozzátéve, hogy megjelennek ugyanakkor az új nemesítésű magyar fajták is, például a zenit és a cserszegi fűszeres.

A szeptember 3-áig tartó programsorozat keretében a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, a Gyógy téren pedig a rendezvény ideje alatt fellép Zorán és lesz Zoób Katti-divatbemutató is.

A borhetek elődjét 1932-ben szervezték meg először szőlő-, gyümölcs- és terményvásárként. 1991 óta minden esztendőben megtartják a fesztivált. Az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 150 ezer látogatóra számítanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top