Magyarország kúl

Sziget 2017: óriáskerék nincs, van viszont saját sör a fesztiválon

Zöldebb lett az idei Sziget fesztivál, kizárólag lebomló evőeszközöket adhatnak a vendéglátóhelyek. Az árak picit emelkedtek a tavalyihoz képest, a pizzaszelet is drágább lett. Óriáskerékre már nem lehet felülni, a Dreher viszont kifejezetten a Sziget számára rukkolt elő egy új ízzel.

A tavalyi fesztiválhoz képest az Index.hu összeszedte a változásokat a Szigeten. Mi most ebből szemlézzük az életbevágóan fontosakat.

A 25 éves Sziget például kapott a születésnapjára egy saját márkájú sört a Drehertől, ami hidegkomlózásos technológiával készült, citrusos, virágos aromás íze van. A csapolt sör idén a  Sziget fesztiválon 700 forint, viszont ezért az árért nem négy, hanem öt decit szolgálnak fel, a rövidek pedig a Rézangyal-pálinkák kivételével egységesen 1150 forintba kerülnek. Egy deci borért 450 forintot kérnek, egy fél literes üdítőért vagy egy 3 decis Cappyért pedig 490 forintot.

A pizzaszelet ára is emelkedett kicsit, felkúszott 790-re. Gyrostálat 2000 forintért számítanak, egy sima gyrost 1450-ért, hamburgerek és szendvicsek árai 1500 forint körül mozognak, a hotdog pedig 980 forintba kerül.

Szimpatikus döntés volt a Sziget részéről, hogy sokkal környezettudatosabb lett az idei fesztivál: az aludobozokért és a PET-palackokért cserébe a fesztiválozók wifi-kódot és ajándékokat kapnak, illetve részt vehetnek olyan workshopokon, ahol ezeket újrahasznosítják. Ingyen adnak hordozható hamutartót is az embereknek, és a szervezők megtiltották a vendéglátóhelyeknek az eldobható műanyag evőeszközök és tányérok használatát. Helyette fából és lebomló anyagból készült termékeket kell, hogy használjanak.

Nem változott ugyanakkor a fizetés módja, amely továbbra is Festipay kártyával történik, amit azoknak viszont nem kell kiváltani, akiknek a bankkártyája paypassos. Szomorú hír, hogy nincs már óriáskerék a Szigeten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top