Magyarország kúl

Nézzünk magyar krimiket a Bujtor István Filmfesztiválon!

Harmincnyolc alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlét augusztus 5-én és 6-án tartják Balatonszemesen.

A nyolcadik alkalommal rendezik meg idén a  filmes eseményt, amelyre Bujtor életműve nyomán „a krimi és a humor felől közelítő innovatív, fiatalos szemléletű” rövidfilmekkel lehetett nevezni – írta a fesztivált a helyi önkormányzattal, a Latinovits Alapítvánnyal, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házzal közösen szervező Magyar Versmondók Egyesülete. A független filemesek munkáit kisjátékfilm, szabadon választott műfajú és tematikájú film, illetve versfilm kategóriájában várták.

Az idei fesztiválnak kiemelt eseménye augusztus 5-én délután fél hatkor a  Dark bet című kísérleti krimi vetítése lesz, amelyen díszvendégként a főszereplő Goztola Krisztinával és a stáb többi tagjával is találkozhat a közönség. A Dark bet egy emberrablás története, középpontjában egy tetemes szerencsejáték-adósságba keveredett, elrabolt feleségéért küzdő légiforgalmi irányító áll. A filmben a vizuális csavar, hogy a néző egy autóból követheti végig a légi irányító ténykedését, lényegében egyetlen mozgóképet lát folyamatosan, néhány méterre a főhőstől. Emiatt az alkotás kvázi átmenet film és rádiójáték között, hiszen a korlátozottan látható cselekmény hanghatásokkal válik érthetővé. Képi információt jóval kevesebbet kapunk, épp csak annyit, amennyi kiszolgálja a hangot.

A versenyprogramban szereplő filmeken kívül ugyanaznap, amikor a Dark betet is bemutatják, levetítik Czigóth Sándor Őseink nyomában a Dél-Urál vidékén című ismeretterjesztő filmjét is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top