Misztikum: van megfejtés a tihanyi visszhangra

Kezdjük ott, hogy: mese az aranyszőrű kecskékről

Ez a népmese egy ördöngös asszonyról és a hófehér, selyemszőrű kecskenyájáról szól. Az asszony roppant büszke volt a nyájra egészen addig, amíg arra nem terelte a saját állatait egy szépséges fiatal leányzó. Az asszony irigyelte tőle az aranyszőrű, aranykörmű kecskéket, és óriás barázdát húzott a különleges nyáj és pásztora közé, méghozzá olyan széleset és mélyet, hogy biztosan elválassza őket egymástól. Amikor elkészült munkájával (amit az ördögnek is segítenie kellett, mert ember nem bírt volna egyedül ilyesmire vetemedni), felcsapott a Balaton vize toronymagasra, és belezúdult a barázdába. Magával sodorta az állatait kétségbeesve szólongató leányt és a gazdájuk után rohanó aranyszőrű nyájat, de még az ördöngös asszony és kecskéi sem menekülhettek, mind ott vesztek a hullámsírban. Ma már csak a kővé vált kecskekörmök maradtak belőlük.

Ugyanezt a népmesét dolgozza fel lírai vallomás formájában Babits Mihály A második ének című négyrészes mesedrámája.

MTI / Bodnár Boglárka

Rege a tihanyi visszhangról

Garay János költeményének alapja egy balatoni monda. A történet szerint a Tókirály egyetlen fia súlyos betegségben szenvedett, melyre a szerelem volt a kizárólagos gyógyír. Ugyanebben az időben a Balaton vidékén élő gyönyörű királylány, aki aranyszőrű nyáját legeltette, néma volt, nem tudott beszélni. A Tókirály alkut kínált a lánynak: gyógyítsa meg szerelmével a fiát, cserébe ő megoldja a lány nyelvét, visszaadja a hangját. A megállapodás létrejött, a fiú felépült betegségéből a királylány egyetlen mosolyára, aki kristálytiszta, csengő hangon beszélt ezentúl. Ám a hangja kevéllyé tette, azt gondolta, nincs ember a világon, aki megérdemelné, hogy hallhassa földöntúlian szép hangját. Mindenkit lenézett, még a Tókirály fiának is visszaadta a jegygyűrűjét, aki bele is halt bánatába. Apja éktelen haragra gerjedt, minek következtében megnyílt a föld, tüzet okádtak a környező hegyek, a Balaton vize pedig toronymagasra nőtt. Az aranyszőrű kecskék rémületükben belefutottak a hullámokba, oda is vesztek mindnyájan, a királylány pedig máig valamelyik barlangba zárva senyved, és kénytelen ismételni mindenki szavát, aki véletlenül arra téved.

Tihany, a hegyek aranyhajú tündére

Az előző történet érdekes változata Wass Albert meséje a telhetetlen tündérlányról. Tihany, amíg a Balaton vizéből ittak aranygyapjas kecskéi, egy sziklán üldögélt és énekelt, amivel elbűvölte az óriásokat és a törpéket, de még a vizek urának, a Balatonnak a fiát is. Hiába óvta tőle az apja, hiába intette, az ifjú nem tudott élni a varázslatos hang nélkül, belebetegedett a sóvárgásba. Igen ám, de a lány egyre gőgösebb lett, és már csak fizetség ellenében volt hajlandó énekelni: gyémántok, drágaságok kellettek neki. Balaton ládaszám hordta fel neki a szebbnél szebb igazgyöngyöt, de egyszer csak elfogyott a tó minden kincse. A kőszívű lány dala nem hangzott fel többé, s Balaton fia belehalt bánatába: a Badacsony lett szegény koporsója. Az apa bánatában hatalmasra korbácsolta fel a tó vizét, amibe belefojtotta a szépséges tündér kecskéit, Tihany pedig egy barlangba menekült, mert megrázkódott a hegy, és az omladék betemette a barlang bejáratát. Azóta is kénytelen hétszer ismételni mindenki szavát a tó urának szigorú parancsára.

A történet továbbgondolt változata szerint a lány megszabadulhat az átoktól, ha valaki összegyűjti azt a három, középen mélyülő, kerek és fehér követ, amit Balaton szétszórt az országban, és beilleszti a lány sziklabörtönébe.

Magyar monda az Árpád-ház korából

A balatoni kecskekörmök keletkezését egy Balaton-felvidéki népmonda kapcsolja össze II. András királyunkkal, aki a keresztes hadjárat miatt állandó pénzszűkében szenvedett. Megörült nagyon, amikor fülébe jutott, hogy Zala megyében él egy nagyon gazdag pásztor, mert bízott benne, hogy alattvalója kisegíti a bajból. A pásztor azonban megijedt, hogy mindene odavész a király megsegítésében, ezért hamis esküre vetemedett: a Jóistent hívta tanúbizonyságul, hogy nincs egy árva garasa sem. Éktelen haragra gerjedt erre az uralkodó, és arra kérte az égi hatalmakat, hogy büntessék meg hazugsága miatt alattvalóját, pusztuljon hát el a nyájával együtt. Megnyílt a föld, ömlött belőle a víz, ami elsodorta a kecskéket és gazdájukat, hamarosan mindent elnyeltek a hullámok. Csak a kecskekörmök maradtak meg a tó iszapjában. Ott vannak. A monda szerint.