Magyarország kúl

Világbajnokságra készül a magyar németjuhász

Szeptemberben a munkakutyák összfajtás világbajnokságán, októberben pedig a németjuhászok nemzetközi megmérettetésén indul a Bács-Kiskun megyei Lovász Attila kutyája, Boris. Az ebnek jó esélyei vannak, ugyanis kiváló erőnlétnek örvend.

A világ legjobb munkakutyáival méri össze ismét tudását és felkészültségét Lovász Attila kan németjuhásza, Boris. A kutya a selejtezőkön már bizonyított, az ország legeredményesebbje lett, úgyhogy most már gőzerővel lehet készülni az őszi világbajnokságokra.

A szeptemberi összfajtás, németországi  FCI világbajnokságra és az októberi hollandiai németjuhász (WUSV) világbajnokságra a kvalifikációs versenyek már lezajlottak. Ezeken a munkakutyáknak, így Borisnak is, három ágazatban kellett megfelelniük: nyomkövetés, engedelmesség, őrző-védő munka. A kvalifikációkon elért pontjai alapján Boris újra a magyar válogatott tagja lett, a legjobb pontszámot elérve kiérdemelte a HU1 startszámot – írja a Baon.hu.

A gazdi, Lovász Attila szerint Boris már tavaly is szépen szerepelt az FCI-n, akkor a kutyának csak a nyomkövetés feladatát nem sikerült maradéktalanul teljesítenie, de így is a mezőny első negyedében végzett. „Idén azonban e téren is kiválóan teljesít. Így minden esélyünk megvan a tavalyinál is jobb eredmény elérésére mindkét világversenyen” – meséli büszkén Lovász.

A kutyának igazán keményen kell edzenie ahhoz, hogy a rangos versenyeken jól teljesítsen: hetente kétszer van engedelmességi, kétszer őrző-védő és kétszer nyomkövető tréningje, utóbbin a gazdája a hosszabb, koncentrált munkára törekszik. Borist mostanra már a rossz időjárás sem tudja megakadályozni a nyomkövetésben, viharos szélben is jól teljesít, fizikumának erősítése érdekében pedig a térningeken felül úszni is jár.

(Címlap: Facebook/WUSV)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top