Magyarország kúl

Közös erőből lett koraszülöttmentője a Viharsaroknak

Nem volt Békés megyének koraszülött-mentőautója, ezért a lakosság gyűjtést szervezett. Már az 500 forintos adományoknak is örültek. A crowdfunding ötlet gazdája a korábban az év orvosának megválasztott Abdulrahman Abdulrab Mohamed volt.

A Békés megyei civilek és helyi vállalkozók tavaly ősz óta 33 millió forintot dobtak össze egy koraszülött-mentőautóra, a megrendelésről szóló dokumentumokat Gyulán írták alá július 3-án a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a gyártó cég képviselői.

Ahogy írja a Szeretlemagyarország.hu: a megyének nincsen koraszülöttmentője, a koraszülött-ellátást eddig úgy tudták biztosítani, hogy a szomszédos megyékből érkezett szükség esetén a mentóautó. A saját kocsira való gyűjtést Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a nemrégiben az év orvosának választott gyulai gyermekorvos kezdeményezte a helyi alpolgármesterrel, Alt Norberttel közösen. A jövőbeni mentőautó megvásárlása érdekében egy alapítványt is létrehoztak.

Az oldalnak nyilatkozó egyik alapítványi tag, Fodor Zsuzsanna orvos azt mondja, hogy ő csakis azzal a feltétellel támogatta az ötletet, hogy kizárólag a mentő megvásárlására lehet kivenni pénzt az alapítványból. „Ezt a többiek is pontosan így gondolták, és ehhez mindvégig tartottuk magunkat, amit természetesen igazolni is tudunk bármikor, bárkinek. Ezt úgy kell érteni, hogy ha mi elutazunk egy másik városba az alapítványnak adott akár néhány ezer forintos támogatásért, azt a mi pénztárcánkból tesszük meg. Nem veszünk fel fizetést, nem veszünk ki pénzt telefonköltségekre, promócióra, vagy utazásra. A számlánk havi rendszeres banki költségein túl az első kiadásunk a mentőautó megvásárlása lesz. Hogy erre miért van szükség? Mert így gyűlhet össze a pénz a leggyorsabban, semmi másért” – fogalmaz.

A gyűjtés 2016 szeptembere óta zajlik, az autó pedig várhatóan szeptember végére készül el, és kezdi meg munkáját a megyében.

Abdulrahman Abdulrab Mohamed hangsúlyozza, hogy a sikeres akció érdekében boltokban helyeztek ki gyűjtőládákat Gyulán, de megkerestek vállalkozókat, civileket egyaránt. „Olyan is volt, aki csak 500 forintot tudott adni, de ötszáz forintonként is összegyűlik 33 millió, ha sokan összefognak” – mondja.

A gyűjtésnek egyébként még nincs vége, mivel a koraszülöttmentőbe szükséges berendezések is pénzbe kerülnek, ahogy az autó működtetése is. Aki szívesen támogatná a mentőautó berendezésére folytatódó gyűjtést, az a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnál a 54000131-11035374-00000000 számlaszámon megteheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top