Magyarország kúl

Profi stopposok vadásznak majd ingyen fuvarokra a hétvégén

Már harmadik alkalommal rendezik meg a pénteken induló országos stoppos versenyt, amelyen egy házaspár is indulni fog. A három napig tartó futam célja, hogy a stoppolók minél több helyen megforduljanak a potya utazásaik során.

Július 14-én reggel 7 órakor kezdődik a  Hungarohitch magyarországi stoppos verseny. Idén több mint harminc páros indul, magyarok mellett külföldiek is, a nevezők között vannak például szerbek, csehek, sőt britek is. A három napig tartó versenyen indulnak teljesen kezdő, úgynevezett. „stop szűz” kalandorok, de a stoppolás trükkjeit jól ismerő rutinos résztvevői is vannak a Hungarohitchnek.

A Lecsöppenő Kecsöpcsöpp, szandálzokNI, GiccsHikers fantázianevekre hallgató párosok között találunk egy friss házaspárt is, a Nászutas Vajaskenyerek csapat versenyzőinek konkrétan a stoppos verseny lesz a nászútjuk.

A versenyzők Budapestről indulnak és a befutó is a fővárosban lesz vasárnap este nyolckor. A cél minél több pont összegyűjtése a három nap alatt és időben való visszatérés a megadott helyre. És hogy mire kaphatnak pontokat az indulók? Például fotók készítésére az adott településekről, közös szelfire a sofőrrel, öt különböző megye érintésére. Két éve az első versenyt egy debreceni csapat nyerte, akik harminc óra alatt 1043 kilométert tettek meg. A győztes útvonal Budapest–Zólyom–Kassa–Ungvár–Nagyszőlős–Érmihályfalva–Debrecen–Kecskemét–Budapest volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top