Magyarország kúl

Imázsfilmet kapott az Uzsoki

Lassan száz éve gyógyítanak itt embereket, pedig egykoron árva lányoknak adott otthont. Uzsokiként emlegetik.

90 éves lett az Uzsoki Utcai Kórház, a kerek évfordulós születésnap miatt bemutatkozó filmet készítettek róla. Az egykori Leány Árvaház épülete körül ma már komplex épületegyüttesek vannak.
Az 1901-ben Ullman Sándor tervei szerint létesült 14.000 m2 alapterületű épület négy sarkán műtőket, kezelőket és 20-30 ágyas kórtermeket létesítettek. Kórházi funkciók ellátására építették át, az akkori lehetőségek szintjén. 1927. május 18-án 405 ággyal a Központi Kórházat a kormányzó nyitotta meg – innen számítják a működését. Akkoriban még volt Bajmegállapító osztály 33 ággyal.

Az Uzsoki utcai kórház 90 évvel ezelőtt

Az Uzsoki Utcai Kórház új sebészeti és manuális részlegének megépítését az egyik legjelentősebb budapesti egészségügyi beruházásaként tartották számon, és Építészeti Nívódíjjal tüntették ki. Ugyanakkor az elmúlt években lezajlott egészségpolitikai változások miatt (kapacitásszűkítés, ágazati forráshiány, jelentős orvos-szakmai és technikai fejlődés, az infrastruktúra számos hanyatlása), a korábbi fejlesztési és rekonstrukciós terveket orvos-szakmai szempontból racionalizálták és átdolgozták. A most készült videóból úgy tűnik, minden rendben van.

Budapesten

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top