Magyarország kúl

Nem jön a villamos? Olvass novellát!

Kihirdették a JCDecaux közterületi reklámcég tavasszal meghirdetett novellapályázatának eredményét. Összesen húsz novellát lehet mostantól a budapesti villamosmegállókban olvasni.

Különleges irodalmi versenyt indított tavasszal a JCDecaux közterületi reklámcég. Az „Álljon meg egy novellára” című pályázatra érkező művek legjobbjait a vállalat rendhagyó helyre, busz- és villamosmegállók utasváróiba szánta, hogy a várakozók friss irodalommal üthessék el azokat a perceket, amit várakozással töltünk.

  1. Az első díjat a piliscsévi Somogyi Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-magyar tanári szakos hallgatója nyerte el Katicabogár című novellájával. Ő 300 ezer forintot kapott az elismerés mellé.
  2. Kapcsolás című írásáért második díjat és 200 ezer forintot nyert Orosz Adél, aki tervezőgrafikusként váltott az irodalomra, és már jelent meg kötete.
  3. Somogyi Boglárka lett a harmadik a Néha nem baj, hogy lerombolsz kicsit című novellájával, amiért 100 ezer forintot kapott. Érdekesség, hogy az első és a harmadik helyezett testvérek.

A három győztes novella mellett a többi shortlistre jutott írást is megjelenik a várókban. Mind a 20 novelláról angol fordítás is készült, hogy a turistaszezonban Budapestre látogató külföldiek is benyomásokat szerezhessenek a magyar irodalomról.

„Nincs veszve semmi, ha ilyen tömegek vágynak rá, hogy dolgozzanak a nyelvvel, ha ennyi embert érdekel a történet, a magyar mondat, akkor van remény, akkor az irodalom nem a múlt önkifejezési formája – mondta Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, a zsűri elnöke. – A pályamunkák gyakran voltak abszurdak, meghökkentők, felforgató, csattanóra kiélezett írások jöttek. A pályázók meg akartak minket – és persze a megállók olvasóit – lepni. Minket már sikerült, remélem, az utca is érti majd a humorukat, és szeretik azt a sok szenvedélyt, ami ezekben az írásokban van.

Grecsó Krisztián, a zsűri elnöke, Orosz Adél második, Somogyi Katalin első és Somogyi Boglárka harmadik helyezett, valamint Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója

Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója az emelte ki, hogy A novellák segítségével kultúrát, igényes szórakozást nyújtanak az embereknek, közben pedig megmutatjuk, hogy a plakát egy élő és izgalmas médium, amelyet számos célra lehet használni.

A városszerte kihelyezett novellák mostantól a jcdecauxnovella.blog.hu címen magyarul, a jcdecauxshortstories.blog.hu oldalon pedig angolul olvashatók. Ezeken a felületeken van lehetőség arra is, hogy bárki szavazzon a közönségdíjasra. Aki novellájával a két blogon összesítve a legtöbb szavazatot kapja, értékes könyvcsomagot nyer.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top