Magyarország kúl

Madármentő állomás költözött a régi szentesi óvodába

Eddig egy panelházban működött a szentes madármentés, de most beköltözhettek egy régi óvodába.

A szentesi madárbarátok évek óta működtetnek egy madármentő állomást, ám eddig egy panellakásban volt a központjuk. Mostantól azonban a város egy régi óvodaépületében zajlik az elárvult fiókák nevelése, a bajba jutott madarak elsősegélye, köszönhetően Szentes városa és a hortobágyi Madárkórház Alapítvány összefogásának.

Déri János a hortobágyi madárkórház igazgatója szerint azzal, hogy Szentesen is megnyílhatott a mentőhely nemcsak Szentesen oldódik meg a bajba jutott madarak mentése, hanem a szegedi és más környékbeli településeken ténykedő természetvédők központja is ez a hely.

Egyelőre a nyár végéig maradhatnak a madármentők a régi óvodaépületben, de a tervek szerint a későbbiekben is megoldott lesz a madármentés Szentesen és környékén a hosszú távú együttműködésnek köszönhetően. Szirbik Imre Szentes város polgármester örült a kezdeményezésnek és az évek óta üresen álló, gazos, romos udvart és épületet a város saját költségén rendbe tette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top