nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Magyarország kúl
Totth Benedek: Összefutottam Bill Clintonnal…

Totth Benedek: Összefutottam Bill Clintonnal…

Lesz új regény, és végre őt fordítják, nem pedig fordítva. Taszárról, Bill Clintonról, kultúrsokkról és a szelfibot hiányáról beszélgettünk Totth Benedek íróval.
Fiáth Marianna
f Ajánlom

Hazai első könyv ritkán szól akkorát, mint Totth Benedek Holtverseny című regénye, igazi remekmű, akinek még nem volt szerencséje hozzá, ne habozzon (az esetleges ifjúsági regény címke senkit ne tévesszen meg, felnőtteket is tisztességesen megdolgoz a történet, még Totth felesége is azt mondta: ha nem ismerné az írót személyesen, megijedne tőle). Ráadásul hamarosan angolul és franciául is bele lehet borzongani világszerte.
A 2015-ös Margó-díj bezsebelése óta a kaposvári születésű Totth kénytelen folyton alkalmatlankodó lámpalázát és a szereplések miatti szorongását takarékra kapcsolni: míg korábbi, bő tízéves műfordítói karrierje során kétszer, ha volt könyvbemutatón, mostanában kis túlzással hetente jut ennyi szereplés. Fordított Hunter S. Thompsont, mesekönyveket, Tesz-Vesz Várost, neki köszönhetjük Az éhezők viadalát, de mindenekelőtt, hogy Cormac McCarthy amerikai író úgy szólal meg magyarul, hogy az eredeti szövegnek is becsületére válik.
A Totth amúgy nem holmi póz, a -tth családi örökség, igaz, a Holtverseny előtt annyira be volt rezelve, hogy erősen elgondolkodott, hogy írói álnéven engedi útjára az amúgy tíz évig fabrikált szöveget. Lassan, küszködve dolgozik – ki fog derülni: van, hogy egy poszt megírása is gyötrelem –, de szerencsére nem kell egy újabb tízest várni. Egy friss regényt már a szerkesztője cincál, egy félkész meg a fiókban várja az újabb svungot. Fordítani már nem fordít, de a szakma sokat köszönhet neki, tényleg nagyon sokat – és viszont. Van két fia, egy csomó jó ötlete és nagyon türelmetlen rajongói.

Fotó: Kiss Tibor Noé

Mi van már a Holtverseny-filmmel?

Egyelőre úgy néz ki, nem lesz film sajnos. A Filmalap támogatta a forgatókönyv-fejlesztést, de a gyártásra nem kapott pénzt a projekt. Sokan dolgoztunk a könyvön, én egy idő után kiszálltam, és csak a partvonalról drukkoltam, de a végeredmény nagyon tetszett. Mindent egybevetve örülök, hogy belekóstolhattam a forgatókönyvírásba, ráadásul sok tehetséges emberrel ismerkedtem meg. Többekkel azóta is együtt dolgozunk mindenféle filmterveken.

És az új regény? Essünk túl ezen az elszámoltatósdin az elején.

Erre könnyebb válaszolni: pár napja adtam le a kiadónak a kéziratot.

Pont egy évvel ezelőttre vártuk…

Ez a másodikregény-para azért megkavarta a dolgokat. Az új könyv nem az, amiről korábban meséltem. 2015-ben Pozsonyban voltam ösztöndíjas, és akkor elkezdtem írni egy regényt, amit egyelőre még nem tudtam befejezni. Aztán tavaly tavasszal Cserna-Szabó Andrásék megkerestek, hogy van-e kedven novellát írni egy készülő antológiába, amely A másik forradalom – Alternatív ötvenhat címmel jelent meg az emlékév apropóján. Ahogy a szövegen dolgoztam, éreztem, hogy ez nem akar véget érni tíz oldal után. Megszerettem a figurákat, és izgalmasnak éreztem az alaphelyzetet, úgyhogy folytattam – végül regény lett belőle. Egy harmadik világháborús történet, ami teljesen eltávolodik ötvenhattól, inkább amolyan posztapokaliptikus vízió. Ezzel lettem kész két hete. Ha minden jól alakul, ősszel megjelenik.

És mi lesz azzal, amit elkezdtél?

Azt is szeretném megírni egyszer. Egy rövid részlet majd megjelenik a júniusi Műútban. Mostanában megint többet agyalok rajta, és van néhány használhatónak tűnő ötletem. Nyáron kiderül, hogy el tudok-e mozdulni a holtpontról. Igazság szerint amikor elkezdtem dolgozni rajta, a Holtverseny lendülete vitte a kezemet, és kezdett nagyon olyan lenni szöveg. Nem akartam megírni a Holtverseny 2-t.

Ki szokta először olvasni, amivel többé-kevésbé kész vagy?

A feleségem az első olvasóm. Nagyon jó ötletei, észrevételei vannak, többnyire össze is szoktam törni pár napra, miután elmondja a véleményét. Aztán persze összeszedem magam, és alaposan átdolgozom a szövegeket. Utána pihentetem kicsit a kéziratot, megpróbálok eltávolodni tőle, hogy úgy tudjam olvasni, mintha valaki más írta volna. És jönnek az újabb körök, legalább kettő-három. Elengedni csak ezután tudom a szöveget. Nagyon lassan dolgozom, még egy novellával is képes vagyok hónapokig piszmogni.

Éppen egy évvel ezelőtt a Margó fesztivál Amerika-estjén kakukktojásként álltál a színpadra, mert bár rengeteget fordítottál amerikai szerzőktől, kamaszkorodban két úszóedzés között a Taszáron állomásozó US Army egyenruhásainak fordítottál, barátaid élnek Amerikában, de sosem jártál még arra. Azóta ez változott.

És a legjobb sztorit nem is meséltem el azon a Sántakutya esten! Egy buliból hazafelé menet összefutottam a Váci utcában Bill Clintonnal. Pár méterre állt, egy kirakatot nézegetett. Egy darabig elkísértük, tisztes távolból, mert volt vele egy rakás testőr is. Később olvastam, hogy egy konferencián tartott előadást. Ez így magában még nem is lett volna annyira érdekes, de volt egy vicces előzménye a dolognak. Elnökként már járt Magyarországon, a Kaposvár melletti katonai bázisra, Taszárra ugrott be még a 90-es években. A magyar kormány is kábé a CNN élő közvetítéséből tudta meg, hogy leszállt az Air Force One. Emlékszem, az egyik barátommal beszélgettünk az esetről, ő mondta, pisztolyt formálva az ujjaiból, hogy elszalasztottuk az utolsó lehetőséget, hogy kivegyük a részünket a világtörténelem alakításából. Vicces volt évekkel később összeakadni Bill-lel az utcán, félig civilben, kívül a világtörténelmen.

Fotó: Bach Máté

Vissza Amerikára.

Amerika szürreális, letaglózó élmény volt. Tavaly ősszel jártam ott először, Texasban, aztán decemberben még egyszer eljutottam, akkor New York volt az úti cél. Houstonban egy gimnáziumi jó barátomnál vendégeskedünk. Három hét tömény kultúrsokk volt, Texas, New Orleans, színtiszta őrület és gyönyörűség. Sok mindent akkor értettem meg Amerikával kapcsolatban. Addig csak olvastam erről a világról, meg persze filmeket néztem, de a valóságban megtapasztalni az ottani életet egészen különleges élmény volt. Még kint voltunk Houstonban, amikor jött a hír, hogy a Balassi Intézet meghívott New Yorkba egy rendezvényre. Ha Texas sokk volt, akkor New York sokk a négyzeten. Egész egyszerűen felfoghatatlan az a város, a mai napig emésztem. Egy hétig zúdultak rám az élmények és az ingerek, de legfontosabb egy nagyon személyes és szép történet: édesapám gyerekkori barátja, aki még a 80-as években költözött a városba, olvasott a balassis rendezvényről, és kiszúrta a nevemet. Amikor kiderítette, hogy én tényleg az a Totth vagyok, megkeresett. Különös élmény volt egy New York-i japán étteremben apám gyerekkoráról beszélgetni valakivel, akit akkor láttam először. Lehet, hogy erről szól majd a negyedik regényem.

És a Holtverseny is most járt New Yorkban a napokban, nem?

Igen, idén először a New York-i cseh centrumban is megrendezték az Irodalom éjszakáját, európai szerzők regényeiből, verseiből tartottak felolvasást. Ott hangzott el egy részlet a Holtverseny készülő angol fordításból Sárog Noémi tolmácsolásában. Remélem, készült felvétel az eseményről, nagyon kíváncsi vagyok, hogy szól a szöveg angolul.

Mi a helyzet a külföldi kiadásokkal?

Nem gondoltam, hogy ez valaha összejön, de nagyon úgy néz ki, hogy a Holtverseny francia fordítása ősszel megjelenik az Actes Sud kiadónál. Ez egy nagyon neves könyvműhely, többek között Kertész Imre és Salman Rushdie műveit is ők gondozzák. A Holtversenyt a fordító, Natalia Zaremba ajánlotta a kiadónak. Nem volt könnyű dolga, de annyira tetszett neki a regény, hogy addig rágta a kiadó fülét, amíg rá nem bólintottak. Az angol fordításon Nagy Ildikó Noémi dolgozik, és egy kanadai független kiadó, a Biblioasis adja majd ki. Elvileg 2018-ban jelenik majd meg a világirodalmi sorozatban. Nagyon kíváncsi vagyok, és nagyon bízom a fordítókban.

A népszerűségnek mi a számodra legkellemetlenebb eleme? Például nem vagy az a szelfibottal hadonászó, élőben bejelentkező, lájkvadász nagymenő. Baj ez?

Tényleg nem vagyok valami aktív a Facebookon, de szerencsére nincs is szükség erre. Nem hiszem, hogy a Holtversenyből nagyságrendekkel több fogyott volna, ha halálba idegesítem az ismerőseimet az állandó posztolgatással. Igazából jobban szeretem mások dolgait olvasgatni. Beszéltünk róla, hogy baromi lassan írok – ez igaz a Facebook-posztokra is. Egy darabig próbálkoztam ezzel, de mikor fél óra alatt sikerült megírnom, kitörölnöm, meg újra megírnom valami baromságot, rájöttem, hogy felesleges strapálnom magam. Egyszerűen nem vagyok jó ezekben az instant dolgokban. A színpadi szerepeléseket sem erőltetem, de valamennyire azért megszoktam. Nem keresem a lehetőségét, de persze ha felkérnek, nem mondok nemet. Már csak azért sem, mert iszonyatosan jólesik, ha meghívnak valahová.

Ha a fiaidat megkérdezik, hogy az apukájuk mi, akkor már azt mondják, hogy író?

Ööö… Igen. Azt hiszem.

És a nagyobbik író akar még lenni?

Nem, már rég nem. Most a filmrendezés érdekli. Tízéves, és egy csomó tök jó rövidfilmje van, iszonyú viccesek, legutóbb például egy nagyon vagány Indiana Jones-remake-et csináltak a barátaival.

Utolsó. Kaposváron vagy Kaposvárott?

On. Két t-vel szerintem még életemben nem mondtam ki. A vezetéknevemet sem.

4+1: TOTTH BENEDEK GYORSBA

1. A legellenszenvesebb figura a Tesz-Vesz Városból?
Nem leszek népszerű, de nem rajongok Cicóért.
2. Hová üljön be az ember manapság, ha Kaposváron jár?
A Corso étterembe, a Fő utca és a Dózsa György utca sarkán. Világbajnok a harcsapaprikásuk.
3. Az úszókarrier, amelyet elcserélnél a te íróidra?
Egyelőre nem cserélnék senkivel. A medencében nem bírnék ki napi nyolc órát. Az íróasztalnál többet is.
4. Minden kétgyerekes, sikeres műfordítóból lett sikeres író Budaörsön lakik?
Mi véletlenül költöztünk oda. Kétgyerekes műfordítóknak és íróknak ideális hely.
+1. A valóban pihentető nyaralás három hívószava:
Tenger, csend, gyerekek. Ha háromból kettő összejön, már rendben vagyunk.

Fiáth Mariann

Megosztás Facebookon