Magyarország kúl

Nógrádszakál – Bemutatjuk a Palóc Grand Canyont

Ki gondolná, hogy milyen izgalmas földtörténeti érdekesség húzódik meg hazánk egyik északi szegletében, a Cserhát hegyei között? A vadregényes táj, a festői várromok, a tudatosan megőrzött, ma is élő palóc település, Hollókő mellett megbújnak itt olyan kevéssé ismert zugok is, melyek még ma is látványosan őrzik az évmilliókkal ezelőtti élővilág lenyomatát. Ezek egyike hazánk egyik nyugalmat árasztó, varázslatos szurdokvölgye.

Ha rendhagyó kirándulásra vágyunk, érdemes felkeresni a magyar-szlovák határt jelző Ipoly folyó mentén fekvő, alig 700 lelkes Nógrádszakált. A községben haladó főút mellett találjuk a Páris – patak szurdokvölgyét jelző táblát, ahonnan néhány lépés után már láthatjuk a két oldalt 20 méterre is magasodó, néhány méter széles szurdok elejét. A többek által Palóc Grand Canyonként is emlegetett természetvédelmi terület a maga nemében igazi különlegesség.

14-16 millió évvel ezelőtt a mai patak elődje, egy nagy folyó rakta le itt a hordalékát, jóval később pedig, 10-20 ezer éven át a Páris formálta, csiszolta a patakvölgyet. Ennek eredményeként ma ámulattal nézzük a több millió éves, lazább, kavicsos üledéket, felette pedig természetes védelmezőjét, a tufába ágyazódott szilárdabb, keményebb rétegeket, mely megőrizte az egykori levéllenyomatokat és őslénytani leleteket is.

MTI / Komka Péter

Érdemes végigjárni a fő-és mellékágat is, hiszen mindössze 500 méter az egész séta. Az év nagy részében száraz lábbal mehetünk végig rajtuk, csak olvadás után vagy nagyobb esőzések idején csordogál itt a patak, és kisebb zuhatagok is előfordulnak. Kidőlt fatörzsek, moha lepte, óriási kövek, vastagon kígyózó gyökerek állják utunkat, de ezek az akadályok könnyedén legyőzhetőek. Kisebb-nagyobb kavicsokat, köveket is gyűjthetünk, és egymásra rakhatjuk őket, ahogyan a főág végéhez közeledve egész kis kiállítás mutatja. Hajdanában így mutatták meg egymásnak a helyes utat a vándorok, manapság pedig egyre többen szeretnék valahogyan jelezni, hogy merre jártak.

Ha bejártuk mindkét ágat, lépcső vezet felfelé, és egy jó darabon sétálhatunk a meredek szurdokfalak mellett, és magasabb perspektívából is szemügyre vehetjük a patakvölgyet. Ha mindent láttunk, amit szerettünk volna, ne hagyjuk ki a temetőkertet és Nógrádszakál katolikus templomát, ami egy dombtetőre épült 1894-ben neogótikus stílusban – innen gyönyörködhetünk a kilátásban is. A plébánia középkori eredetű, harangja pedig egyike annak a 15 fennmaradt darabnak, amit még a török hódoltság előtt öntöttek (ezt a példányt 1523-ban). Emellett felkapaszkodhatunk a kis kápolnához is, és megnézhetjük a Kálvária 12 stációját.

Ha még szívesen utaznánk vissza cirka 20 millió évet, ne hagyjuk ki a közelben található  Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet. Az egykori vulkáni katasztrófa nyomait rejtő „ősvilági Pompeii” néven emlegetett hely számos érdekességet tartogat: ősvilági lények 17 millió éve megkövesült lábnyomait, cápafogakkal hintett tengerparti fövenyt, szubtrópusi erdő óriási, megkövesedett fáit (a legnagyobb 8 méter kerületű és közel száz méter hosszú!).

Érdemes végigjárni a különböző tanösvényeket, és igazi kalandot kínál a Lombkorona sétány, ami 150 méter hosszan, 8-10 méteres magasságban húzódik végig a fák lombjai között. Keskeny függőhidakból álló pályáján hevederrel biztosítva haladhatunk át, és csodálhatjuk meg közelről a lentről nem látható különleges élővilágot.

Ha azonban a Páris völgye után másféle látnivalóra vágyunk, a közelben két várat is találunk: Nógrád és Drégely várát. Mindkettő közelébe eljuthatunk vonattal is, onnan pedig 2-3 óra közepes nehézségű túra keretében nézhetjük meg az erődítmények romjait. Már maga a kilátás is lenyűgöző a környező tájra.

Hogyan jutunk el Nógrádszakálra?

Vonattal/autóval: Budapest-Vác-Balassagyarmat-Nógrádszakál útvonalon (autóval másfél, vonattal kb. 3,5 óra – jelenleg pályafelújítás miatt vonatpótló autóbusz viszi az utasokat Drégelypalánkról Balassagyarmatra).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top