Magyarország kúl

Vámpírcsapatot hozott létre a vérszívó hajdú

Az 1700-as években több mendemonda is szárnyra kelt, miszerint vámpírok vadásznak az emberekre Magyarország különböző pontjain. A rettegő lakosság mellett az igazságszolgáltatás is üldözte a vérszívókat. Néhány hátborzongató eseményt a mai napig emlegetnek a környékbeliek.

A mai Szerbia területén lévő Kisolova lakosságának vérfagyasztó élményekben volt része 1725-ben, amikor is egy Plogojovicz Péter nevű paraszt meghalt. A férfi halála után kereken tíz héttel ugyanis kilenc falubeli ember betegedett meg egyszerre, és mind a kilencen egy napon belül meg is haltak. Azt ugyan nem lehetett tudni, hogy miben, de mindannyian arról panaszkodtak, hogy előző éjjel megjelent álmukban a halott Plogojovicz, és a torkukat harapdálta.

A lakosság annyira pánikba esett a történtek miatt, hogy a hatóságok kénytelenek voltak felnyitni a férfi sírját, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy a holttest a föld alatt van. És így volt, a férfi teste valóban a koporsóban volt, de a látványa a korabeli leírások szerint megdöbbentő volt. A test egyáltalán nem indult oszlásnak, büdös sem volt, sőt, haja, bőre tökéletesen ép volt, mintha csak akkor lett volna készen a tisztálkodással. Ami azonban ennél is hátborzongatóbb volt, hogy friss vér csorgott a szájából.

Az embereknek több sem kellett, egy nyárssal azonnal keresztül döfték a vámpírnak kikiáltott férfi szívét, majd máglyán elégették a testét. A merényletek és a titokzatos halálesetek ezután megszűntek, de a titokzatos haláleseteket ma is rejtély övezi.

Vámpírcsapatot hozott létre a vérszívóvá vált hajdú

A Plogojovicz-féle vámpírsztori miatti rémület már éppen kezdett elhalványulni, amikor hat évvel később, 1731-ben újabb hír csapott le az emberekre, miszerint a Tisza mentén vámpírtámadások történtek. Ráadásul nem is csak egy vérszívóról szólt a fáma, hanem 22 vámpírról, azaz már egy egész vámpírbandától rettegtek az ott élők. A rémisztő események egy Arnold Paole nevű hajdú halála után három héttel kezdődtek. A helyiek többször látni vélték őt, a szóbeszéd szerint Paole sok helybélit “meglátogatott”, és kiszívta a vérüket.

Mivel e támadásokba többen is belehaltak, itt is kiásatták a férfi testét. Ahogyan anno Plogojovicz, úgy Paole esetében is azt tapasztalták, hogy a holttest teljesen ép – azt leszámítva, hogy a szája és a koporsója tele volt friss vérrel. A helyiek ebben az esetben is a jól bevált módszerhez folyamodtak, és egy nyárssal átütötték a férfi szívét. A szemtanúk szerint abban a pillanatban hörgés hallatszott a vámpír torkából, ezért amilyen gyorsan csak lehetett, máglyára vetették őt. Hogy elejét vegyék a további borzalmaknak, az emberek nemcsak Paole testét égették el, hanem ugyanígy cselekedtek az általa megharapott emberek holttestével is.

A történetnek itt még nincs vége.  A szóbeszéd szerint Paole nemcsak az említett négy embernek, hanem néhány szerencsétlen birkának is a vérét vette. Azok pedig, akik az elpusztult állatok húsából ettek, szintén vámpírok lettek a néphiedelem szerint. Így hát elindult a vérengzés, és a nép addig nem nyughatott, amíg az utolsó vámpírrá vált holttesteket is ki nem ásták, és el nem égették, szám szerint tizenhét szerencsétlennel tettek így.

 

Nő volt az egyik leghíresebb magyar vámpír

Bár a Plogojovicz és Paole-féle vámpírtörténetek emlékei is a mai napig élnek, mégis, az egyik leghíresebb magyar vámpírként egy nőt tartanak számon a történelemben. Pila bába Dés községben élt, szintén az 1700-as években. Az asszony halála után néhány hónappal, 1742. nyarán fordultak a tanácshoz a helybéliek azzal a kéréssel, hogy ássák ki az egykori bába holttestét, mivel szerintük amióta eltemették őt, éjszakánként fülsiketítő jajveszékelés hallatszik a temetőből. A riadalmat csak növelte, hogy a helyiek közül a temetés után hárman is megbetegedtek, és az érintettek eskü alatt vallották a község vezetésének, hogy éjjelente visszajár hozzájuk az elhunyt asszony szelleme, és rendszeresen kiszívja a vérüket.

A tanács végül engedélyt adott az exhumálásra, és arra is, hogy amennyiben gyanús dolgokat tapasztalnak a sírnál, döfjék keresztül a szívét, és a holttestet a hóhér égesse el. Hogy végül mi lett Pila bába holttestének sorsa, arról már nem maradtak fenn dokumentumok, de ha a nép haragja döntött, valószínűleg ugyanaz, mint a néhány évvel korábban máglyára vetett “vámpíroké”.

Az azonban biztos, hogy a pár év alatt kiirtott “vámpírok” annyira lázba hozták az országot, hogy a rettegés a tetőfokára hágott, ezért a császár arra utasította az egyházi és világi vezetőket, hogy ha kell, akkor erőszakkal is verjék ki a nép fejéből a vámpírokról szóló pletykákat. A hatalom intézkedései által ugyan újabb bejelentések nem történtek, de a vámpírláz nem hagyott alább, sőt, még évszázadokkal később is emlegetik az emberek a rémisztő eseményeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top