Magyarország kúl

Retró játékok: gumizás

Kellett hozzá néhány méter gumi, két lány, aki tartotta a lábaival, és egy harmadik szereplő, aki ugrált. A gumizás volt az udvari játékok legnépszerűbbike.

A vékony, fehér gatyagumiból 3-5 métert kellett levágatni a rőfös boltban, majd minimum három játékos kellett a gumizáshoz (na persze, ha éppen nem volt meg a létszám, akkor a szék lábára feszítették ki a gumit, és úgy játszottak a lányok).
Ketten szemben álltak, ők csak arra figyeltek, hogy mikor ront az ugráló harmadik. Sima ugrás, kifeszített gumik, áthúzások, keresztezések, ugrások, a gumi pedig emelkedik, emelkedik és emelkedik a lábakon, a bokától felfelé. Retró játék, azaz eleve mozgalmas, mint szimultán farmville-ezés.

Ki játszott ilyet gyerekkorában?? #gumizas #retro #soly #baratokkozt #koszonomhogyennyibaratomvan

A post shared by Kiss Ramóna (@ramona_kiss) on Jul 4, 2015 at 9:24am PDT

Csak az egészen ügyeseknek sikerült a lábszár, a térd vagy netán a derék alatti pozíció. Ha valaki rontott, beállt gumitartónak. Ez a retró játék nagyon olcsó volt, nagy ügyességet igényelt, a kislányok imádták játszani. Ha valaki még emlékszik a formációkra, ossza meg velünk! Volt, ahol mondókát is mondtak hozzá.

További retró játékok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top