Mindennapok

Ne legyünk álszentek, a nők is néznek pornót

Talán nem lep meg senkit sem, hogy a nők elsősorban azokat a filmeket részesítik előnyben, melyek egy pár szeretkezését, és nem állatias, durva közösülését mutatják be.

Amikor párok érkeznek szexuálterápiára, akkor idővel szóba kerülnek a szexuális szokások, a határok, a vágyak és általában minden, ami a szexszel kapcsolatos. Bevallom, nem szoktam egyből az izzasztó témákkal kezdeni, így mire előkerülnek az igazi hálószobatitkok, addigra már senkinek sem szokott problémát jelenteni, hogy olyan kérdésekről beszélgessünk, mint az önkielégítés vagy a pornófilmnézés. Érdekes azonban, hogy míg az előbbiről már aránylag nyíltan beszélnek egymás előtt a párok, addig az utóbbiról inkább nem nagyon ejtene szót senki sem a partnere előtt. Még a férfiak is lesütött szemmel beszélnek olykor róla, hát még a nők.

Olyan ez, mint amikor mindenki tud valamiről, de senki sem beszél róla.

Mintha titkos, de leginkább tiltott dolog lenne, valami szégyellnivaló, amit nem illik megtennie egy nőnek, de ha mégis megteszi, és az kitudódik, akkor ítélet éri. Az okok között egyrészt olyanokat találhatunk, hogy a pornó férfiaknak való. Az az ő szórakozásuk, vágyfokozójuk, abban kiélhetik magukat; olyan vágyálmaikat is megleshetik, melyeknek lehet, hogy nincs helye a hálószobában.

Másrészről a pornó nagyon széles skálán mozog. A műfajon belül szolidnak mondható daraboktól, melyekben egyetlen pár hosszan bemutatott aktusát nézheti az érdeklődő, a megalázó helyzeteket bemutató, sokszor csoportos szexjeleneteken át egészen durva, fetisizmusokba hajló „művekig” sok minden megtalálható. Ezek többsége konvencionálisnak nem mondható, éppen ezért nem teregethető ki a szennyes, nem lehet beszédtéma – a kamaszkori és a koleszos hőzöngésen túl –, hogy ki milyen pornót néz, mire izgul a leginkább. Szóval, ha ez még a pasiknak is meredek olykor, hogy legyen beszédtéma a nőknél?

El tudnák képzelni, hogy egy kávé vagy tea mellett a legutóbbi pornófilmélményükről csacsognak a nők, mintha csak valamelyik sorozatukat vitatnák meg?

Manapság azért a helyzet alakulóban van ezen a téren is. Egyre több pár használja a pornó szolidabb formáját előjáték, vágykeltő, fantáziagyarapító eszközként, és ha nem is annyira nyíltan, de a nők magukban is bátrabban kattintgatnak egy-egy szexfilmre. Igaz, erről még nem feltétlenül a barátnőjükkel beszélgetnek, de a szexuálterapeutával már igen. Ez egyrészt fontos a tabuk ledöntése miatt, másrészt a vágyak kifejezése, megélése szempontjából is.

A párterápiákban sokszor tapasztaljuk, hogy a párok nincsenek tisztában azzal, hogy mi minden fér bele a másiknak a szexbe. (Hozzáteszem, olykor még saját határaikkal sincsenek tisztában az emberek.) Egy ilyen elem szokott lenni a pornó is.

Néhány évvel ezelőtt Zoli és Eszti azért kerestek meg, mert szexuális életük szinte a nullára csökkent le. Amikor néha bele is kezdtek az előjátékba, Eszti azt érezte a férjén, hogy unja a dolgot, és szívesebben aludna, mint szexelne. Eszti próbált figyelmesebb, gyengédebb lenni a partnerével, de a helyzet nem javult, sőt egyre ritkábbak lettek a közeledések. Eszti végül gyanakodni kezdett, hogy a férje máshol keresi a kielégülést, és nyomozgatni kezdett Zoli telefonján, számítógépén. A szaftos üzenetek helyett azonban sok-sok pornót talált a gépen. A filmek nem voltak erőszakosak vagy durvák, hanem határozott, mondhatni céltudatos nőket mutattak be szexjelenetekben.

Ne legyünk álszentek, a nők is néznek pornót (fotó: istock)

Eszti néhány napot gondolkodott rajta, hogy mit is látott, és ez szerinte mit jelenthet, majd közölte Zolival, hogy megtalálta a filmeket. Zoli zavarba jött, úgy érezte, olyan részét lesték meg, melyet nem szeretett volna megmutatni senkinek sem, de a legjobban az zavarta, hogy Eszti azt szűrte le a filmekből, hogy nem elég nagymellű, nem elég fiatal, szexi és leginkább nem elég uralkodó Zoli imádott pornósztárjaihoz képest. Némi igazság volt ugyan ebben, de inkább csak az utolsó állításban. Zolit nem a kellően nagy kosárméretű hölgyek vagy a darázsderekúak vonzották, hanem a határozott, céltudatos nők, akik a szexben elvették, ami nekik kellett. Sajnos ezt azonban nem tudta elmondani a feleségének. Így találkoztunk, hogy hármasban beszéljünk a pornóról és azon keresztül a vágyaikról.

Eszti megértette, hogy mire vágyik Zoli, és miért keresi mindezt a pornóban, de a legnagyobb meglepetés akkor érte a férjet, amikor Eszti bevallotta, hogy szívesen lenne partner a férfi fantáziáinak a megteremtésében, és szívesen nézné vele együtt a pornófilmeket. Innentől sok új közös élménnyel gazdagodtak, melyek közel hozták egymáshoz őket, és ebben a pornónak igen fontos szerepe volt. Mindehhez a kulcs abban rejlett, hogy Eszti nyitott volt, merte vállalni, hogy közösen nézzék a szexfilmeket, melyek segítettek megélni a férfi vágyait, elősegítve a pár szexualitásának újraindulását, felpezsdítését. Zoli izgatottan kereste a műfaj azon darabjait, melyek mindkettőjüknek megfelelőek. A közös pornónézés egyik legfőbb eleme pontosan ez, megtalálni azt a filmet, mely mindkét fél számára megfelelő.

Talán nem lep meg senkit sem, hogy a nők elsősorban azokat a filmeket részesítik előnyben, melyek egy pár szeretkezését, és nem állatias, durva közösülését mutatják be.

A legtöbb nő azért utasítja el a szexfilmeket, mert azokban sokszor szinte használati tárgyaknak tekintik a nőket, akiknek olykor egyszerre több férfit is „ki kell szolgálnia”. A férfiak sokszor kellő izgalomba hozatal nélkül, erőből közelítenek a nőkhöz ezekben a filmekben. A kiszolgáltatottság, az erőszakosság a legtöbb nő vágyaiban nem része a szexualitásnak.

Manapság azonban sok olyan filmet is találhatunk, melyek kellemes zenével aláfestett, szép környezetben szerelmeskedő párokat mutatnak be nem egy 5 perces aktusban, hanem egy hosszú pettinggel bevezetett szeretkezésben. A legtöbb nő ezeket keresi és nézi. Igen, nézi! Uraim, jobb, ha tudják, hogy egyre több nő, valószínűleg az önök párja is nézett már ilyen vagy ehhez hasonló filmet. Lehet, hogy nem mindennap, de hogy belekukkantott már, az egyre többekre igaz, és az is, hogy ezt merik is vállalni.

Edina is közéjük tartozik. Sokáig küzdött libidóhiánnyal, és ez sok konfliktust hozott a párkapcsolatába. Felismerte, ha többet foglalkozik már csak a szex gondolatával is, akkor az segíti a vágya beindulását. Én arra kértem, hogy próbáljon fantáziálgatni, felidézni korábbi együttléteket, melyek jók voltak számára. Ezekkel is próbálkozott, de számára az hozta meg a vágya beindulását, ha pornófilmet nézett, ezeket a mondhatni nőknek való soft változatokat, és a szereplők helyébe képzelte magát és a partnerét. Edinának ez egyfajta ráhangolódást jelentett, ezzel készítette fel magát a szexre. A film segített kikapcsolni, kiszakadni a napi feladatokból, és az erotikára fókuszálni. Eszébe juttatta, hogy a szex finom, élvezetes dolog, amiben feloldódnak az emberek, és energiával töltődnek fel.

Azt gondolom, sok nő „használja” hasonló célokra a – mondjuk így – nőies pornót. Azt, hogy mindezt a gyártók mennyire ismerték már fel, nem tudom, de az biztos, hogy a női pornófogyasztók köre valószínűleg gazdagodni fog, ha megfelelő, nekik szóló filmek is lesznek a piacon.

Kár lenne tagadni, hogy az erotika mindenkit vonz, és igenis sokan szeretnek belesni másokhoz, hogy mit hogyan csinálnak, nincs másképpen a szexben sem.

Azt azonban nem gondolom, hogy a pornó megfelelő eszköze lenne a szexedukációnak, sőt ha valaki innen szerzi az ismereteit, az nagyon torz képet kap. A pornót a maga helyén kell kezelni. Ez nem valóság, de a fantázia beindításának, a vágy felkeltésének az eszköze lehet, ha azt a filmet jól választják meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top