Mindennapok

Alkalmazottból vállalkozó – a saját lábon állás lelki terhe

Nem könnyű dolog egyszer csak otthagyni a biztos, jól fizető irodai munkát, és vállalkozóként folytatni tovább. Ha kiszállsz a mókuskerékből, nem árt felkészülnöd arra, milyen lelki problémákkal kell majd szembenézned!

Valószínűleg eltöprengtél már azon, hogy talán ideje véget vetni az irodai munka kiszámítható hétköznapjainak, ugyanis elfogyott a lendület, és az egész hét egy szürke, rutinszerű masszává vált. Ilyenkor felbukkan a gondolat, hogy talán jó lenne csapot-papot otthagyni és belekezdeni valami sajátba vagy egy teljesen más hivatásba, amit lelkesedéssel, örömmel lehetne végezni, és ahol több szabadidőd lenne.  

A legfőbb probléma, hogy először meg kell határozni a kilépés utáni irányt. Ha épp irodában ülsz, az azt jelenti, hogy van valamilyen munkád, tehát valamiért, amihez értesz, biztosan kapsz fizetést. Ezért első körben nem árt megnézni, hogy azt nem lehetne-e szabadabb keretek között végezni (rugalmasabb munkaidő, bedolgozni külsősként más cégekhez stb.), illetve ha van valamilyen hobbid, körbe lehet járni azt is, hogy abból hogyan lehet megélni. Miután azonban megtaláltad az irányvonalat (ez ügyben fordulhatsz coach-hoz is), már csak egy adag bátorság kell, hogy válts.

Bódi Anita pszichológus szerint gyakori és jól ismert jelenség, hogy a legtöbben a döntés mielőbbi meghozatala helyett inkább évekig készülnek rá, ez azonban hibás taktika. „Hasznos gondolatkísérlet, ha elképzeljük, hogyan változna meg az életünk egy, öt vagy tíz év múlva, ha a döntést, amit halogatunk, már most meghoznánk, illetve hogyan alakulnának a dolgok, ha nem lépnénk. Azt is érdemes elképzelni, mi lehet a legrosszabb végkimenetele az elhatározásunknak. Ilyenkor azzal szembesülünk, hogy nincs igazán erős ok arra, hogy ne cselekedjünk. Fontos azonban, hogy az alapvető mozgatórugó az életünkben ne a kudarc elkerülése, hanem vágyaink megvalósítása, a siker legyen.”

irodai munka

Fotó: iStock

A tudatosság a siker kulcsa

A biztos munka után hirtelen belecsöppeni a vállalkozói létbe krízishelyzet, hiszen a biztonságérzetünket teszi próbára. A szakember hangsúlyozza, hogy a legfontosabb a tudatosság, vagyis annak a belátása, hogy „igen, nehéz élethelyzetben leszek, küzdelmes időszak vár rám”. Épp ezért nem árt utánanézni, mire számíthatunk majd, és felkészülni rá, valamint tudatosítani kell azt is, hogy a kihívásokkal teli időszakban meg kell támogatni saját magunkat, és ehhez érdemes végiggondolni, miből merítünk majd erőt, hogyan tudunk feltöltekezni.

Hogy össze tudjuk szedni, milyen nehézségek várhatók a kezdeti időszakban, négy olyan emberrel beszélgettünk, akiknek biztos munkahelyük volt, ráadásul sikeresek voltak a szakmájukban, mégis úgy döntöttek, hogy más életet szeretnének élni.

A 42 éves, kétgyerekes családapa, Pataki János egy közismert élelmiszeripari nagyvállalat alkalmazásában állt húsz évig. Egyszer viszont eljött az a pont, amikor már úgy érezte, hiába dolgozik a világ egyik legjobb munkahelyén, hiába a jól felépített karrier, a feladatai nem jelentenek kihívást számára, ezért eldöntötte, hogy kilép. Mivel a szakmáját szerette, és minden csínját-bínját elsajátította, egyéni vállalkozóként folytatta tovább. A váltás óta egy év telt el, ma már sikeres trénerként tevékenykedik különböző cégeknél.

A 43 éves, nős András értékesítési tanácsadó volt egy multinacionális cégnél, de több mint tíz év után egy hirtelen vállalati átalakulás következményeként elbocsátották. Úgy határozott, hogy marad a szakmában, és inkább szabadúszóként, külsősként dolgozik tovább a vállalatoknak ahelyett, hogy beülne egy biztos pozícióba. Pár hónap leforgása alatt kialakította a saját ügyfélkörét, és rugalmas időbeosztásban dolgozó kereskedelmi vezetőként jelenleg három vállalatnak segít elérni célkitűzéseiket.

A 33 éves, egyedülálló Barbara egy multinál végzett marketinges munkát, de úgy érezte, a kötött munkarend nem neki való, ráadásul a marketingben sem találta meg önmagát. Mivel fitneszórákra viszont imádott járni, miután megszerezte a megfelelő képesítéseket, egyik pillanatról a másikra felmondott, és fitneszoktatónak állt. Saját bevallása szerint a félelem, hogy mi lesz a következő hónapban, csak jobban motiválta arra, hogy minden energiáját az „új munka keresésére” (órák tartására, a privát tanítványi kör kialakítására) fordítsa.

A 39 éves, egyedülálló Ági egy banktól lépett ki, ahol HR-vezetői pozíciót töltött be több mint hét évig, és kozmetikusként folytatta tovább az életét. Erre egy évig készült, hiszen előbb össze kellett gyűjtenie annyi pénzt, amennyi a kozmetikai gépeket és az első időszakot fedezte. Eleinte a barátok, ismerősök jártak hozzá, majd szép lassan kibővült az ügyfélköre, és most már el sem tudja képzelni, hogy visszamenjen egy 9-től 17 óráig tartó állásba.

irodai munka

Fotó: iStock

 A kezdeti időszak küzdelmei – erre számíthatsz

1. Bizonytalanság

A vállalkozói lét mindig bizonytalansággal jár. Nem lehet biztosra mondani, hogy a következő hónapban vagy félévben is minden ugyanúgy marad, és meglesz a havi fix bevétel. Ezért érdemes biztos anyagi háttérrel, kidolgozott stratégiával és megfelelő önbizalommal felvértezni magunkat. András azt tanácsolja – pont az anyagi bizonytalanság elkerülése miatt –, hogy az első pár hónapban kifejezetten vállaljuk a kockázatot:

Nem szabad kevesebbért adni magunkat, mint amennyit érünk. Csak úgy fogunk tudni saját ügyfelet, munkát szerezni, ha van önbizalmunk, és azt kellő bátorsággal tudjuk képviselni. Figyeljünk a megjelenésünkre, legyünk igényesek és határozottak, hiszen fontos, hogy már az elején kialkudjuk a lehető legmagasabb árat az elvégzendő feladatokért, legyen szó bármilyen munkáról.

2. A félelem szorításában

A kezdeti kiszámíthatatlanságból adódik, hogy a váltás idején esetleg eluralkodik az illetőn a félelem, valóban jól döntött-e. Barbara úgy küzdött meg ezzel a helyzettel, hogy kizárólag az adott napra vagy hónapra koncentrált, és nem „kattogott” a jövőn. Nem gyártott éves tervet, kizárólag a jelenben élt, így csökkenteni tudta a szorongását, ennek köszönhetően pedig jobban tudott arra koncentrálni, milyen lehetőségei vannak: megkereste szinte az összes fitnesztermet, írt az összes barátjának, és elkezdte hirdetni magát a Facebookon is.

3. A támogatás hiánya

Fel kell készülni arra, hogy nem mindenki fogja támogatni a döntésünket. Ezért olyan emberekkel kell körülvenni magunkat, akik tényleg bíznak és hisznek az elképzelésünkben. A pszichológus szerint sok esetben a baráti, ismerősi környezet jelenti az egyik fő akadályt.

„Természetes dolog, hogy mindenki fél a változástól. Ha a környezetünkben változás történik, automatikusan átértékeljük magunkat is az új helyzet fényében. Ha például egy barátunk vállalkozásba akar kezdeni, azért próbáljuk lebeszélni róla, mert azt hisszük, hogy őt akarjuk megóvni a nehézségektől, a kudarctól, de meglepő módon általában saját magunkat féltjük – nem rosszindulatból, hanem a tudatalatti félelmekből fakadóan. Igazából attól tartunk, hogy a baráti kapcsolat átrendeződik, és szembe kell néznünk azzal, hogy talán nekünk is változnunk kellene.”

4. Fizikai és lelki fáradtság

Hirtelen megváltozik az életstílus, a munkarend, és van, akinek a hivatása is. Ez leterheli az idegrendszert, a változáshoz pedig a testnek és a pszichének is hozzá kell szoknia, amihez idő kell. Az első pár hónap – amíg be nem áll a napirend – kimerítő lehet. János tanácsadóként egy pörgősebb, felelősségteljesebb „munkakörben” találta magát, és kellett neki egy kis idő, mire ehhez hozzászokott. Ő azokból a dolgokból igyekezett töltekezni, amik kikapcsolódást jelentenek számára.

„Nekem szerencsém van, hiszen a feleségem támogatott, és megértette, ha néha feszültebb voltam az átlagosnál. Türelemmel és elfogadással biztatott, ami mindig átlendített a nehéz helyzeteken. Ezenkívül a lányaimmal tudatosan egyre több időt töltöttem, eljártam a számomra kedves zenei programokra, és nem hanyagoltam el a hobbijaimat sem.”

5. Az önazonosság megőrzése

Mivel a havi megélhetés egy vállalkozónál sok esetben az ügyfelek elégedettségétől függ, mindig a saját személyiségünket tesszük kockára. Azzal a kérdéssel kell szembenézni, hogy merjük-e vállalni önmagunkat. És ennek a megélhetés szempontjából igencsak nagy tétje van

 – magyarázza Ági. Ő folyamatosan azzal küzdött újdonsült kozmetikusként, hogy mennyire kell „jópofizni” a vendégeivel azért, hogy legközelebb is visszajöjjenek hozzá. Barbara ugyanígy azon lamentált, vajon könnyebb edzést tartson-e, hogy többen részt vegyenek az óráján. Végül mindketten azt választották, hogy olyanok lesznek, amilyenek valójában, még ha ez kevesebb pénzt jelent is esetlegesen. Ági így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „A szabadságért az anyagi biztonságot kockáztattam, de ha ez nem jár lelki szabadsággal, akkor az egésznek mi értelme?”

6. Nincs azonnali visszaigazolás

Míg egy hagyományos munkahelyen többnyire egyből kap az alkalmazott kritikát a munkájáról, addig a vállalkozói létből sok esetben hiányzik az azonnali visszacsatolás. János ezt így magyarázza:

„Régebben a munkahelyemen azonnal elmondták, hogy az adott feladatot jól hajtottam-e végre, ezért mindig biztos voltam magamban. Tanácsadóként viszont egy-egy tréning után nem mindig kaptam visszajelzést, ezért, bevallom, volt úgy, hogy elbizonytalanodtam. Azóta már hozzászoktam ehhez a dinamikához, és tudom, hogy jól végzem a dolgom, hiszen többen megkerestek már hosszú távú együttműködések miatt.”

7. Nincs kitől tanácsot kérni

Míg a munkahelyen általában csoportban, vezetővel dolgozik az ember, addig egy vállalkozó a megoldandó feladatokkal magára marad, ami komoly lelki nehézséget jelent.

„Abban az esetben, ha nem tudjuk, merre tovább, nézzük meg, kitől kérhetünk segítséget. Gondoljuk végig a problémát egy szakmabelivel, vagy egy barátunkkal, esetleg egy olyan családtaggal, aki meghallgat, és hisz bennünk” – javasolja a pszichológus.

Fotó: iStock

Bele kell vágni!

Miután jól rátok ijesztettünk a gondok felsorolásával, megnyugtatunk mindenkit, hogy a beszélgetőpartnereink egyike sem bánta meg a döntését – azt viszont igen, hogy nem váltottak hamarabb. Mindannyian azt mondták, hogy

a nagyobb szabadságfaktor, a rugalmasabb életforma miatt abszolút megéri az összes nehézség és bizonytalanság.

Elmondható, hogy szívesebben, nagyobb odaadással, tűzzel végzik a munkájukat, mint annak idején. Jobban örülnek a sikereiknek, és hajtja őket az, hogy maguknak és nem másnak dolgoznak. Mindent összegezve felelősségteljesebben, boldogabban és kreatívabban élnek.

Úgy tűnik, hogy megéri a váltás, sok sikert nektek is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top