Mindennapok

Árad a boldogság Magyarországon, te is érzed?

Tavaly óta jelentősen javult a magyarok boldogságszintje egy friss kutatás szerint. Hoztunk egy kvízt, hogy megtudd, téged mi tenne elégedettebbé az életeddel.

2012 óta március 20-a nemcsak a tavaszi napforduló, hanem a boldogság világnapja is. Ekkor mondta ki határozatban az ENSZ, hogy az emberi lét egyik alapvető célja a boldogság keresése, és ezt illik megünnepelni minden évben. Milyen időpont is lehetne erre alkalmasabb, mint a csillagászati tavasz kezdete? Maga az akciónap ötlete egyébként Bhutánból ered, ebben a fél magyarországnyi kis államban vezették be először a GDP helyett a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, mondván, az sokkal többet árul el a lakók jólétéről mint egy gazdasági mutatószám.

Nos, ha ez így van, akkor van okunk az elégedettségre. Minden évben március 20-án jön ki ugyanis a World Happiness Report című jelentés, és a 2019-es, friss kimutatás szerint Magyarország a 69. helyről feljött a 62. helyre a világ országait boldogság szempontjából rangsoroló listán.

A 156 országból álló listán 2012-ben még a 110., 2013-ban 104., 2016-ban a 91., 2017-ben a 75., 2018-ban a 69. helyen álltunk. A boldogságszint folyamatos növekedését mutatják azok a 2016 óta folyó hazai vizsgálatok is amelyeket az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja végez. A kutatócsoport a boldogság világnapjára idén is összegezte a 2019-es Boldogságtérkép Kutatás eredményeit.

A legboldogabb város Tatabánya lett 2019-ben

A vizsgálatban 17-89 éves férfiak és nők vettek részt. A felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is, és 2019-ben kiegészítésként arra vonatkozóan is történt vizsgálat, hogy a magyar lakosok mit tartanak a legjellemzőbb erősségeiknek.

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy:

  • a magyar lakosság boldogságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat.
  • A nők boldogabbak, mint a férfiak
  • A régiók közül Észak-Alföld régióban elsősorban a Hajdú-Bihar megyéből származó adatoknak köszönhetően nőtt a boldogságszint.
  • Megyék szintjén jelentősebbek a változások. Heves, Hajdú-Bihar, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében nőtt a boldogság szint, Somogy, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér megyében pedig csökkent.
  • A legboldogabb település Tatabánya lett, a megyeszékhelyek közül a sereghajtó Salgótarján és Miskolc
  • A nagyvárosok közül Győr a legboldogabb. Kecskeméten, Veszprémben, Zalaegerszegen és Szombathelyen nem szignifikánsan, de csökkent a boldogságszint, míg Debrecenben, Békéscsabán, Szekszárdon, Pécsett és Kaposváron emelkedett a korábban mértekhez képest.
  • 2019-ben is a korábbi eredményeket megerősítve a legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat.
  • Az iskolai végzettség fokozata szignifikáns együtt járást mutat a boldogság, a megküzdő képesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével.
  • Jelentős változás a 2017-es és 2018-as eredményekhez képest, hogy a köztisztviselők csoportjában a legmagasabb a boldogságszint, megelőzve a vállalkozókat.

Melyek a magyar férfiak és a magyar nők erősségei?

Az erősségeket a pozitív pszichológia által kidolgozott 24 tételes erősség listával vizsgálták a kutatók. Az eredmények szerint a magyar férfiak legjellemzőbb erősségei az őszinteség, igazságosság, humor, szeretetképesség és a kíváncsiság.

A magyar nőkre az önbeszámolóik szerint a leginkább jellemző a kedvesség, az igazságosság, az őszinteség, a szeretetképesség és a kötelességtudat. Kevésbé jellemzőként a nők az óvatosságot, az alázatosságot, a vezetői képességet, az önkontrollt és a bátorságot hangsúlyozták.

Ha pedig a téma a boldogságszint, érdemes megemlékezni arról a nagyszabású harvardi kutatásról, amely 80 évvel ezelőtt kezdődött, és mind a mai napig tart. Két több száz fős, férficsoportot tanulmányoztak a kutatók évtizedeken át. A vizsgálatot jelenleg vezető Robert Waldinger és csapata arra jutott, hogy bár az emberek hajlamosak azt gondolni, az általános jó közérzetük olyan tényezőktől függ, mint a pénz vagy a hírnév, a valóság az, hogy a minőségi emberi kapcsolataink tesznek bennünket boldog és egészséges emberekké.

A vizsgálat részleteiről nagyon élvezetesen mesél az alábbi TED-videóban, amit jó szívvel ajánlunk:

Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, mi lenne az, ami a közérzeteteket pillanatnyilag fel tudná kicsit dobni, töltsétek ki ezt a kvízt is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top