nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Pedofília: először el kell követned a bűncselekményt, hogy segítséget kapj

Pedofília: először el kell követned a bűncselekményt, hogy segítséget kapj

A szomorú aktualitások miatt hosszú ideje állandó téma a közbeszédben a pedofília. Az érdemi vitához azonban először muszáj lenne tisztázni, hogy pontosan ki minősül pedofilnak, és még ennél is fontosabb kérdés, hogy megvédhetjük-e pusztán büntetőjogi eszközökkel az áldozatokat.
Avatar
Fiáth Titanilla
f Ajánlom

A Michael Jackson által szexuálisan zaklatott fiúkról készített dokumentumfilm, a Leaving Neverland fogadtatása és utóélete túlmutat az azzal kapcsolatos döntéseken, hogy játszhatja-e a közszolgálati rádió egy pedofíliával vádolt popénekes évtizedes slágereit. Egyházi vezetők, filmcsillagok vagy zenészek nagy sajtónyilvánosságot kapott gyermekmolesztálási ügyeivel összefüggésben egyre többen fogalmazzák meg a kérdést: mit tehetnénk, hogy megóvjuk gyermekeinket az áldozattá válástól?

A probléma felvetésekor nem véletlenül emeltem ki a legkisebbek védelmét. A pedofília „megoldása” kapcsán hajlamosak vagyunk elsősorban az áldozatokra fókuszálni, illetve szigorú büntetésekben, a társadalomtól való örökös elzárásban vagy kémiai kasztrációban gondolkozni. Amikor néhány évvel ezelőtt meglátogattam egy amerikai, szexuális bűnelkövetők ellátására szakosodott börtönprogramot (ahonnan a cikkben szereplő példák is származnak), az ott dolgozó terapeutákat igyekeztek kiképezni arra, hogyan álljanak ki szakmájuk védelmében a környezetük esetleges támadásaival szemben („Én nem pátyolgatom a pedofilokat, épp ellenkezőleg: abban segítek, hogy ne kövessenek el újabb bűncselekményeket a szabadulásuk után” – kellett válaszolniuk az őket kritizálóknak).

Mindezzel összefüggésben érdemes elgondolkoznunk azon, hogy a gyermekek iránti szexuális vágyakkal küzdők mekkora hányadát riasztják el a problémáik beismerésétől és a segítségkéréstől a kizárólag a büntetőjogi megoldásokat szem előtt tartó vélekedéseink.

A továbbiakban a pedofília pszichológiája és a terápiás technikák bemutatása kapcsán arra keresem a választ, hogy a gyermekkorúak védelmét vajon nem biztosítanánk-e megfelelőbben, ha az elkövetők kezelésére is hangsúlyt fektetnénk a retorziók alapos kidolgozása mellett.

Kik ezek az emberek?

A pedofília pontos meghatározása azért rendkívül nehéz, mert a gyerekek szexuális zaklatásával vádolt bűnelkövetőknek kisebb hányadára – kb. 40 százalékára – igaz csupán a pszichiáterek által kidolgozott diagnózis.

Orvosi értelemben akkor beszélünk ugyanis pedofíliáról, ha a személynek legalább fél éven keresztül vannak visszatérő, intenzív szexuális fantáziái, késztetései prepubertás korú gyerekekkel (12-13 évesekkel vagy annál fiatalabbakkal) kapcsolatban.

A klinikai meghatározás értelmében M., aki erősen ittas állapotban, egyetlen alkalommal próbálta zaklatni a barátja negyedik osztályos lányát, az elkövetett cselekmény ellenére sem pedofil (hiszen korábban nem érzett szexuális vágyat gyerekek iránt). Z. azonban, akinek soha életében nem volt szexuális kapcsolata senkivel, ám tekintélyes gyermekpornográfia-gyűjteménnyel rendelkezik, már kimeríti a pedofília diagnosztikai kritériumait.

A pedofília sokrétűségének megértésében segíthet a Massachusetts Treatment Center által kidolgozott típustan. A szerzők éretlen, visszafejlődött (regrediált), kizsákmányoló és agresszív/szadista elkövetőket határoznak meg.

  • Az éretlen pedofilt a gyerekek iránti kizárólagos érdeklődés jellemzi – társas és szexuális értelemben egyaránt. Felnőtt kortársaival nem képes kölcsönösen kielégítő kapcsolatokba lépni: úgy érzi, csak a gyerekek érthetik meg (akikkel, önmagát gyermekként meghatározva, erőteljesen azonosul is). Általában passzív, gátolt, másoktól függő személy. Igyekszik „összebarátkozni” az áldozataival: szexuális kapcsolatot csak a gyerekkel való személyes ismeretség után hoz létre. A fizikai erőszak és agresszív kényszerítés mindezek miatt rendkívül ritka. Ha igazak a vádak, a kisfiúkkal a vidámparkban együtt játszó Michael Jacksont a korábban említett dokumentumfilm alapján valószínűleg ebbe a típusba sorolhatjuk. 
  • A gyakran megjelenő második típus az úgynevezett regrediált elkövető. Idetartoznak például azok a szép számmal letartóztatott mostohaapák, akik általában a pedofília gondolatától is irtóznak, nemhogy magukra vonatkoztatnák a címkét. A regrediált elkövetőknél rendszerint normál serdülőkort – megfelelő kortárs kapcsolatokat és egészséges szexuális tapasztalatokat – követően jelenik meg az önmagukban és a saját férfiasságukban való kételkedés. Gyakran a házasság kudarca (elhidegülés, a feleséggel való kommunikáció és szexuális élet hiánya) következtében fordulnak a nevelt gyermekük, ritkábban idegen áldozatok felé.

Fotó: istock

  • A kizsákmányoló típus egyszerűen azért választ gyermek áldozatot, mert az kicsi és gyenge. Ha adottnak látja a lehetőséget, igyekszik megragadni anélkül, hogy a gyermek érzelmi és fizikai jóllétével törődne: a másikat szexuális tárgynak tekinti csupán (a gátlástalanságot többnyire drog- és alkoholhatás is segíti). O. éppen pornófilmeket nézett, amikor felfigyelt az utcán felügyelet nélkül mászkáló kislányra. A felfokozott szexuális izgalom és a kínálkozó alkalom hatására gyors döntést hozott, és a lakására csalta a gyanútlan lányt. Az O.-hoz hasonló kizsákmányoló elkövetőkre általában nem jellemző a gyerekekről való kizárólagos fantáziálás: képesek felnőtt korú partnerekkel is szexuális kapcsolatot teremteni.
  • Végezetül a szadista típus mind agresszív, mind szexuális okok miatt vonzódik a gyerekekhez: az erőszak itt vágykeltő és vágyfokozó szerepet tölt be. A médiaábrázolásoknak köszönhetően leginkább ez az óvodák körül settenkedő, brutális alak határozza meg a pedofilekről alkotott elképzeléseinket – megakadályozva azt, hogy felismerjük, sőt elhiggyük a bűncselekmény elkövetését azokban a jóval gyakoribb esetekben, amikor a veszélyt egy kedélyes családtag, egy odaadó egyházi személy vagy épp egy jóindulatú szupersztár jelenti.

Női pedofília

Bár a pedofíliával vádolt elkövetők több mint 90 százaléka férfi, a híradásokban rendszerint „szextanárnőként” elhíresült nőkről is érdemes röviden szót ejtenünk. A bűncselekményeket leggyakrabban hetero- vagy homoszexuális gondviselők követik el. Az éretlen típusú férfi pedofilekhez hasonlóan nem „bűnösnek” vagy „bűnözőnek”, hanem „barátnak”, „társnak” tekintik magukat, a cselekményüket pedig „romantikus történetként” mesélik el. Bár a női szexuális ragadozók, illetve a gyermekprostitúcióból élő profitorientált bűnözők jóval ritkábbak, az áldozatok életére gyakorolt hatásuk a férfi elkövetőkéhez hasonlóan traumatikus lehet. Egy rendkívül erőszakos bűncselekmények miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt amerikai férfit, K.-t például az édesanyja kényszerítette hétéves korától arra, hogy prostituált kolléganőinek és azok klienseinek nyújtson szexuális szolgáltatásokat egy bordélyházban. K. később megkínzott áldozatai kivétel nélkül nők voltak, egy drogprogramot pedig a női terapeuták iránti engesztelhetetlen gyűlölete miatt szakított félbe.

Miért tesz ilyet valaki?

A pedofília típusainak ismeretében valószínűleg nem meglepő, hogy a klinikai állapotnak, illetve a bűncselekmény elkövetésének a hátterében számos különböző ok húzódhat meg.

Amint azt korábban már említettem, az úgynevezett éretlen pedofilok gyermekként tekintenek magukra, és érzelmileg is azonosulnak a prepubertás korúakkal. Gyermekek társaságában  jobban érzik magukat, mint a kortársaik körében, sőt a kisebbekkel együtt töltött idő alatt mindenhatónak, dominánsnak látják önmagukat. Olyan felnőtteknek, akik képesek kontrollálni az életet. Ha végiggondoljuk Michael Jackson élettörténetét – a fiatalkori megaláztatásokat, az apjának és a sikerhajszolásnak való kiszolgáltatottságát, illetve a gyógyszerfüggőséggel szembeni tehetetlenségét –, valószínűleg érthetőbbé válik, miért volt számára „biztonságos” terep a gyermekek társasága.

Más megközelítésben a pedofil olyan személy, akinek a legtöbb felnőtt embertől eltérő ingerek, azaz gyermekkorúak okoznak szexuális izgalmat. Elképzelhető, hogy szexuális érdeklődése a kora gyermekkori erotikus játékok során rögzült a fiatalkorúakhoz.

Egyre több bizonyíték szól amellett is, hogy a pedofilok közül sokan maguk is gyermekkori szexuális zaklatás áldozatai voltak.

Részben maga a szexuális normaszegés, részben pedig a gyermekkorúakhoz kapcsolt szexuális izgalom „jogossága” indokolhatja a későbbi pedofil érdeklődést. I.-t például a rá vigyázó nagynéni kényszerítette orális szexre 11 évesen. Amikor később a 12 éves nevelt lányával kezdeményezett kapcsolatot, a letartóztatásáig nem is igazán gondolt arra, hogy bűncselekményt követne el.

A környezeti, élettörténeti elemek mellett a biológiai okok kérdésköre is feltárásra váró terület. A tudósok igyekeznek hormonális tényezőkkel, illetve korai agysérülésekkel összefüggésbe hozni a pedofíliát. Z. serdülőként súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, hónapokig feküdt kómában. Később gyermekei szexuális zaklatására képtelen volt magyarázatot adni.

További fontos tényező lehet a megfelelő kommunikációs és kapcsolati készségek, a társas kompetenciák gyengesége. S. harmincéves korától kezdett távolodni a feleségétől, aki rendszeresen megalázta, és közös programok helyett inkább a volt férjével töltötte a szabadidejét. S., aki kezelhetetlennek tartotta a szituációt, visszahúzódott a házastársi konfliktustól, ezzel párhuzamosan azonban a 11 éves mostohalányát vitte koncertekre, moziba és vacsorákra. A kapcsolati határsértéseket egyre elfogadhatatlanabb érintések követték, végül rendszeressé vált kettejük között a szexuális kapcsolat is (amely évekkel később, a lány gimnáziumi évei alatt ért véget, illetve derült ki).

A kizsákmányoló, illetve a szadista típusoknál elsősorban a gyenge önszabályozás és önkontroll játsszák a főszerepet. A kutatók kiemelik továbbá a felelősséghárítást, az áldozat iránti empátia hiányát, valamint az antiszociális és narcisztikus jegyeket is. M., egy hírhedt kaliforniai geng tagja 12 éves unokahúga szexuális zaklatása miatt állt bíróság elé. Úgy gondolta, a hierarchiában egyre magasabbra lépő bandatagként bármit megtehet, neki senki sem mondhat nemet. Gyermekkorúakról sohasem fantáziált – számára inkább a hatalom, a „mindent megtehetek” vélekedés volt jelentős a bűnelkövetés során.

Létezik megoldás?

Noha a pedofília esetében nincs egyedülálló és tökéletesen hatékony gyógymód, számos technikát ismerünk, amelyek – illetve amelyek kombinációi – segíthetnek a bűnelkövetés megelőzésében és a pedofil kliensek kezelésében. A terápiás célt természetesen minden egyedi esetben ahhoz a problémához kell illeszteni, amelyet a pedofília és/vagy a gyermek szexuális zaklatása hátterében azonosítottunk.

A társas kapcsolati készségek javítása, a kommunikációs tréning, a dühkezelés, illetve az önbizalom és az önkontrollfunkciók erősítése általában azokban az esetekben hatékonyak, amelyekben a bűnelkövetők elbizonytalanodtak magukban, illetve a maszkulin szerepeikben. Többnyire kiemelkedően fontos a férfiassággal, illetve a férfiszexualitással összefüggő mítoszok megbeszélése, megkérdőjelezése is (pl. „Csak akkor vagy igazi férfi, ha rendszeresen kielégíted a partnered”; „Az igazán férfias férfi minden helyzetben képes vágyat érezni és szexuális aktust kezdeményezni” és így tovább).

Képünk illusztráció (Don Silverio, pedofíliával megvádolt pap egyik áldozata nápolyi otthonában – Fotó: Alessandro Penso/For The Washington Post via Getty Images)

Az áldozattal való együttérzés erősítése szintén gyakori terápiás technika. Az elkövetők többnyire bagatellizálják, kisebbítik a gyerekeknek okozott szenvedéseket („Ő csábított el engem”; „Ő is élvezte”; „Voltaképp nem történt erőszak, nem okoztam fájdalmat, akkor mi a gond?”; „Nem érzett semmit, és úgyis el fogja felejteni az egészet”; „Szerintem nem baj, ha megtanítottam ezekre a dolgokra, felnőttként hálás lesz”; „Szerelmesek voltunk egymásba”). A terápia során az elkövető egyrészt ismereteket szerez a gyermekkori fejlődésről és szexualitásról (például arról, hogy a gyermek csábítónak tűnő magatartását hogyan értelmezze, és hogyan reagáljon arra). Másrészt megtanulja felismerni a saját racionalizációit is: azokat az említett hiedelmeket, amelyek a saját megítélése szerint a tette súlyosságát csökkentik annak érdekében, hogy engedélyt adjon magának az ismételt bűnelkövetésre („Ha nem okoztam fájdalmat, akkor miért ne tehetném meg újra?).

Az úgynevezett visszaesést megelőző tréningeken az elkövetők azonosítják a számukra veszélyes, magas kockázatú helyzeteket. K.-nak például vissza kellett utasítania a havi néhány alkalommal éjszakai műszakot vállaló barátai bébiszittelésre vonatkozó kérését (két nyolcéves ikerlányra kellett volna vigyáznia), mert úgy gondolta, képtelen tartósan kontrollálni a viselkedését (tartott attól, hogy az elalvást követően belopózik majd a lányok szobájába, és simogatni kezdi őket). A kockázatos szituációk kerülése mellett a kliensek a terapeutával közösen olyan megküzdési módszereket is kidolgoznak, amelyek használatával erősíthetik az önkontrolljukat, illetve megváltoztathatják a korábbi viselkedésüket. F.-nek például elsősorban az alkoholizmusával kellett szembenéznie. V. akkor fordult a nevelt lánya felé, amikor képtelen volt megküzdeni a depresszív gondolataival. S. szorongásoldásra használta a pornófilmeket és a maszturbációt – esetenként serdülőkorúakról vagy még fiatalabbakról készített filmeket is letöltött.

A fentiek kombinálása kognitív viselkedésterápiával, maszturbációs tréninggel (melynek során a kliens erotikus fantáziáit veszik célba és módosítják), gyógyszeres kezeléssel (pl. antiandrogén terápiával, antidepresszánsok felírásával) tovább javíthatja a kezelés hatékonyságát. Mindez azonban vajmi keveset ér, ha a gyermekek iránti vágyakkal küzdőknek semmilyen információ nem áll rendelkezésére arról, hogy pontosan hová, kihez fordulhatnak.

Magyarországon sajnálatos módon elsősorban büntetés-végrehajtási intézetekben zajlik szexuális bűnelkövetők terápiás kezelése, azaz ahhoz, hogy valaki segítségben részesüljön, előzetesen bűncselekményt kell elkövetnie.

Egyéni pszichoterápiák adottak ugyan, de a jelentkező részéről alapos kutatómunkát és utánajárást igényel, hogy vajon melyik szexuálterapeuta vállal gyermekkorúakhoz vonzódó klienseket is.

A problémát világviszonylatban legkiválóbban Németországban oldották meg, ahol ráébredtek arra, hogy azokat (is) érdemes megcélozni, akik még nem tettek áldozatukká senkit. A Berlini Egyetem kezdeményezésére 2008-ban országos kampány indult, a kliensek toborzásakor pedig szándékosan kerülték az elítélő nyelvezetet: „A vágyaid miatt nem vagy bűnös – hirdették az óriásplakátok –, azonban a szexuális viselkedésedért igenis felelősséggel tartozol. Van segítség. Ne légy bűnelkövető!” Az ingyenes terápiás ellátásnak, illetve a személyzet szigorú titoktartásának köszönhetően mára több ezer jelentkezőt sikerült terápiába vonni, a halmozódó tapasztalatoknak köszönhetően pedig várhatóan egyre jobb és hatékonyabb módszerekkel tudják segíteni az elkövetőeket – biztosítva így a gyermek áldozatok védelmét is.

A szerző klinikai szakpszichológus, két éven keresztül tartott egyéni és csoportterápiát szexuális bűnelkövetők részére egy hazai börtönben.

Megosztás Facebookon