Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

„Annyi volt a beszélgetés a pasimmal, hogy elmondta, mit lájkolt vagy kommentelt aznap”

Az internet, a mobiltelefon ma már mindennapi életünk fontos kelléke. Vannak, akik interneten ismerkednek, és akadnak párok, akik szinte végigcsetelik a napot. De mi van akkor, ha valaki annyira rá van csavarodva a telefonjára, hogy a párkapcsolatát is veszélybe sodorja vele?

Nem kell ahhoz pszichológiai tanulmányokba mélyedni, hogy tudjuk, mára a mindennapjaink elképzelhetetlenek mobiltelefon nélkül, és ez többek között a párkapcsolatunkra is hatással van. A még „egészséges” és a már túlzásba vitt mobilozás között vékony a határvonal, és nem csak azok körében, akik már kütyükkel a kezükben nőttek fel. Megkérdeztünk néhány harminc-negyven év körüli párt, hogyan menedzselik egymás között a mobiltémát.

„Amikor Bence videókat nézeget, olyan, mint egy zombi, nem veszi észre, ha hozzá beszélek – meséli Sára. – Az is nagyon idegesítő, amikor pittyen egyet a Messenger, és muszáj azonnal megnéznie.” Száz százalék, hogy ezzel a jelenséggel már te is találkoztál az ismerősi körödben, de az sem kizárt, hogy közvetlenül érint a dolog. Az eset egyáltalán nem kirívó, sőt. „Létezik egy általános elvárás arra, hogy mindenki folyamatosan elérhető legyen, képben legyen. Valahol a társadalmunk is azt mondja, hogy ez így rendben van” – mondja Petrovics Anna pszichológus, pár- és családterapeuta.

Ha félretesszük a mobilt, akkor esetleg úgy érezzük, lemaradunk, miközben lehet, hogy pontosan arról az emberről maradunk le, aki ott van velünk, és akivel minőségi időt tölthetnénk együtt.

Bencééknél szerencsére nem vezet tányérdobáláshoz a mobilozás, a problémát úgy oldják meg, hogy Sára időnként megkéri a férjét, rakja félre a telefonját, és akkor csak egymásra figyelnek. Amíg a két fél kiegyezik valamilyen módon, és elég időt szentelnek a kapcsolatnak, nincs nagy zűr. Ez a helyzet Karcsival és Melindával is: bár Melinda esetenként nehezményezi, hogy a férje túl sokat lóg a mobilján, a férfi a szabadidejében sem csak kikapcsolódásra használja a telefont. Karcsi az építőiparban dolgozik, és nemegyszer videókból szerez információt a legújabb anyagokról és technikákról. Úgy érzi, hogy ez hosszú távon pénzben is megtérül. „Facebookozni például egyáltalán nem szoktam, csak YouTube-videókat nézek. Volt olyan, hogy 5-6 videó alapján sikerült megoldanom valamit a munkámban, amit máshogy nem lehetett volna” – mondja.

Ha már csak a Facebookról lehet beszélgetni

Az is előfordul, hogy a netfüggőség túlzott méreteket ölt, amit aztán nagyon nehéz, vagy nem is lehet kezelni. Eszter elmeséli, hogyan szakadt vége egy idillikusan induló párkapcsolatának a kütyük miatt. „Az elején minden klappolt, úgy éreztem, nem találok még egyszer olyan embert, akivel ennyire egyezik az érdeklődési körünk. Aztán ahogy telt-múlt az idő, és összeköltöztünk, jöttek a nehézségek. Úgy indult a nap, hogy a párom rögtön elővette a mobilját, és megnézte, mi történt a nagyvilágban, főleg Facebookon és Instagramon. Amikor kiment a konyhába reggelizni, a mobilt leváltotta a tablet, mert azt ki lehetett tenni a konyhapultra, ott pörgette tovább az oldalakat.

Reggel nagyjából 1 óra 20 percet volt otthon, de abból egy órát a kütyüire tapadva töltött, még a vécén ülve is nyomkodta őket.

Délután ugyanez volt a helyzet: a tévé állandóan ordított a háttérben, közben ment a laptop, a tablet, és a srácot semmi más nem érdekelte. Eszter hamar megelégelte, hogy a párja nem figyel rá, és csalódottan vette tudomásul, hogy a kezdeti harmónia után már beszélgetni sem tudnak. „Maximum annyi volt a kommunikáció akár reggel, akár délután, hogy ő elmondta, mit lájkolt és kommentelt a Facebookon.” Fél év után Eszter úgy érezte, felesleges több energiát beletennie a kapcsolatba.

Rámehet a párkapcsolatunk is a kütyüfüggőségre (Fotó: Sergei MalgavkoTASS via Getty Images)

„Nekünk erősíti a kapcsolatunkat a mobilozás”

Létezik persze ellenpélda: sikerült olyanokkal is beszélgetnem, akik úgy gondolják, a modern technika vívmánya kifejezetten közelebb hozza őket a párjukhoz. Niki újságíró, ráadásul telefonokat is szokott tesztelni, emiatt persze alapból sokat mobilozik – saját bevallása szerint napi 2-2,5 órát átlagban –, de a barátja ezt teljes mértékben tolerálja. Egyszer majd szeretnének egy francia buldogot, így náluk saját kis „belsős poén” a kutyás képek küldözgetése egymásnak, amit mindketten a kapcsolatuk megerősítéseként élnek meg.

Barbi szintén pozitívan nyilatkozik mobiltémában. „A vőlegényemmel kíváncsiak, nyitottak vagyunk az információkra, de csak egy bizonyos pontig és adott témákban. Állatbarátként ezek főként a cuki állatos képekben és videókban csúcsosodnak ki. Nem ritka az a helyzet, hogy esténként azért késik az elalvás ideje, mert a közösségi platformokat pörgetjük, és nem tudunk leállni vagy relaxált állapotba kerülni. Ezt egyfajta minihobbinak is felfogom, hiszen együtt, közösen éljük át ezeket. Előfordul, hogy a párom játszik, de általában akkorra időzíti ezt, amikor én például olvasok, úgyhogy jól működik a szimbiózis. Sőt tervezzük, hogy a telefonmentes órák mellé olykor telefonmentes hétvégéink is legyenek.”

Akkor most közelebb hoz vagy eltávolít?

Jogosan merül fel a kérdés, mitől függ, hogy a pár harmóniába tudja-e hozni a kapcsolatot a kütyükkel együtt, vagy sem. A szakember szerint „lehet, hogy mindketten sokat nyomogatják a telefonjukat, és ha megkérdeznék őket, akkor ezt nem is gondolnák problémának. Ez onnantól okoz gondot, hogy az egyiknek probléma, a másiknak viszont nem biztos, hogy az. Ebben az esetben lehet, hogy az egyik azt érzi, hogy a világháló vagy a játék fontosabb, mint ő” – magyarázza Petrovics Anna, hozzáfűzve, hogy ha a pár mindkét tagja túlzásba viszi a mobilozást, hiába nem gondolják bajnak, az azért egy idő után meglátszik a kapcsolat minőségén. Tipikus jelenség az is, amikor az egyikőjük gyanakodni kezd: nemcsak facebookozásról van szó, hanem egy harmadik fél is lehet a történetben.

Érdekes végiggondolni, ki lehet az, aki hajlamosabb túlzásba vinni a mobilnyomkodást. A kérdés persze összetett, és Magyarországon eddig nem igazán kutatták a témát. „Ha egyfajta függőségként fogjuk fel, rendszerszemléletű nézőpontból ez arra vezethető vissza, hogy valaki kiutat szeretne a családi életből, a párkapcsolati vagy egyéb problémákból, és egy másik térbe helyezi magát. Ezt lehet úgy csinálni, hogy az illető sokat túlórázik, más megissza azt a három sört, valaki pedig két órán keresztül nyomkodja a mobilját, hogy ne azzal kelljen foglalkoznia, ami éppen történik” – mondja a pszichológus. A rendszerszemléletű nézőpont szerint továbbá mindenki azt a kiugrási lehetőséget választja, amit a társadalom, illetve a hozzátartozói, barátai legjobban elnéznek neki, és valljuk be, előbb elfogadjuk, ha a társunk a telefonján lóg, mint ha minden este részegen jön haza.

Lehet kompromisszumot kötni

Ahogy más problémák esetében, ilyenkor is fontos, hogy közös megoldást találjunk, ha azt érezzük, hogy a párunk átesett a ló túlsó oldalára. „A lényeg, hogy ne a másikat kritizáljuk, hanem a saját érzéseinkről beszéljünk. Mondjuk el például, hogy »én ilyenkor azt élem meg, hogy nem vagyok elég fontos, nem figyelsz rám«. Akár az is kiderülhet, hogy a másik csak unaloműzésből nyomkodja a telefonját, és igazából beszélgetni is lehetne abban az időben. Úgy kell tükröt mutatni, hogy a másik azt ne támadásnak vegye, a saját nézőpontunkat próbáljuk megértetni vele” – mondja Petrovics Anna. Persze irreális elvárás, hogy rögtön arra kérjük a párunkat, egyáltalán ne nézzen rá a mobiljára. Érdemes lehet kijelölni olyan időpontokat, amikor biztos, hogy egyik fél sem veszi elő a telefonját.

Az is jó megoldás, ha a két ember közösen kezd el azon gondolkodni, milyen más kikapcsolódási formát űzhetnének együtt, ami mindkettőjüknek élmény. Be lehet osztani az időt: megbeszélhetik, hogy legyen mondjuk 20 perc az informálódásé, videónézegetésé, chatelésé, facebookozásé, de utána következzen valami közös program vagy beszélgetés. „El kell fogadni, hogy egy kapcsolat nem örök érvényű, folyamatosan tenni kell érte, és olyan közös döntéseket kell hozni, ami mindkét félnek jó. Hiszen mindkettőnek az az érdeke, hogy tudjanak egymáshoz kapcsolódni, és egy elmélyült, minőségi párkapcsolatot tudjanak fenntartani” – összegzi a szakember.

Harc a függőség ellen

Néhány évvel ezelőtt egy új kórképpel bővült a mentális problémák köre: ez nem más, mint a nomofóbia, amiben egyes kutatások szerint az amerikaiak 40 százaléka érintett. A nomofóbok rettegnek attól, hogy a mobiljuk nélkül kelljen létezniük, kellemetlenül éreznék magukat, ha nem tudnának naprakészek maradni, nem csekkolhatnák bármikor a közösségi oldalakat vagy az üzeneteiket, vagy éppen nem guglizhatnának rá bármire bármikor, és telefon hiányában elvágva éreznék magukat a családjuktól, barátaiktól is. Extrém esetben ez odáig fajulhat, hogy az illető szorong, elszakítva érzi magát az „online személyiségétől”, és valójában nem tud mit kezdeni magával a mobilja nélkül. Ilyenkor valószínűleg már csak a terápia segíthet.

Persze nem biztos, hogy mindenkinél ennyire eldurvulhat a függőség, de azért nem árt, ha még idejében nyakon csípjük a problémát. A legtöbb okostelefonban ma már van olyan funkció, ami percre pontosan megmutatja, hogy egy adott napon mennyit használtuk az egyes alkalmazásokat, és erre egyébként korlátozást is beállíthatunk. Szemléletformáló, pozitív kezdeményezés egyes éttermek részéről, amikor például akciókkal díjazzák azt, ha a vendégek nem veszik elő a mobilt, esetleg le is adják a telefonjukat az étkezés idejére. Örvendetes az is, amikor például nagy telekommunikációs cégek sem húzzák ki magukat a társadalmi felelősségvállalás alól.

„A mobil segít, ha távol vagytok, de eltávolít, ha közel” – hangzik el egy ilyen reklámfilmben.

Ha szeretnénk gátat szabni a mobilfüggőség elharapózásának, azt természetesen már az alapoktól kell elkezdeni, az első fontos szociális közegben, a családban, ahol felnövekszünk – hangsúlyozza a szakember. „Ha a gyerek úgy nő fel, hogy a közös vacsora közben a szülei is a telefont nyomkodják, akkor neki az lesz a természetes, hogy erről szól egy közös étkezés. Valahol itt kezdődne ez az egész: ha együtt vagyunk, akkor egymásra figyeljünk. Így várhatjuk el a következő nemzedéktől, hogy számukra is ez legyen az alap és az érték.”

Címlap

top