nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Pályaválasztás: az iskola nem mutatja meg a diákoknak a valódi világot

Pályaválasztás: az iskola nem mutatja meg a diákoknak a valódi világot

Hamarosan itt a felvételi ideje, a gimnazisták közül azonban sokan még mindig csak homályos elképzelések alapján jelölik be a megcélzott szakokat. Ez persze egyáltalán nem meglepő, ha azt vesszük, hogy az iskolákban szinte alig foglalkoznak pályaorientációval, pedig működő módszerek bőven akadnának. A kimaradó tanácsadás rengeteg fiatal útkeresését nehezíti.
Kránicz Dorottya
Kránicz Dorottya
f Ajánlom

Tizennyolc évesen még sok minden érdekelt – mint a legtöbb tizennyolc évest. A felvételi előtt hosszasan hezitáltam, hogy bölcsészkaron, pszichológia szakon, esetleg valamilyen művészeti iskola grafikai szakán folytassam a tanulást. A helyzet aztán viszonylag egyszerűen eldőlt: a család kijelentette, hogy művészeti pályán csak éhen halni lehet – a pszichológusokat meg egyszerűen furának tartották.

Persze a végső döntés az én kezemben volt, de mindenféle mélyebb ismeret nélkül, néhány lelkendező hangú, de semmitmondó nyílt napra utalva ösztönösen hajlottam a családi irányításra, hiszen még arról sem igazán volt fogalmam, hogy ki vagyok, és mit akarok. Így történhetett, hogy hat évet jártam egyetemre, míg megtaláltam azt, amit tényleg tanulni szeretnék. A pszichológia szakot most már csak levelező tanrenden tudom végezni, és bár gyakran nyugtatom magam azzal, hogy a korral járó érettség még jól is jön ezen a területen, azért sokszor fantáziálok arról, milyen lehetett volna ugyanezeket „rendes” diákként tanulni. És ilyenkor gyakran elkeserít, hogy senki sem vezetett rá, vagy legalább próbált meg rávezetni arra, milyen irányban is kellene továbbtanulnom.

Ma már rengeteg külföldi ország iskolarendszerében működnek karrier-tanácsadók és pályaorientációs szakemberek, akik akár az általános iskolai tanulmányok kezdetétől segítenek a diáknak megtalálni az útját. Egyéni tanácsadás és pszichológiai tesztek segítségével igyekeznek felmérni az adott diák érdeklődését és képességeit, hogy ne csak vágyott, de reális szakmai célokat tűzhessenek ki. Ezekben a rendszerekben a tanárok már a tanterv részeként foglalkoznak a továbbtanulással, sőt sok iskolában már csak specializáltan, a továbbtanuláshoz szükséges tárgyakat tanulják a felsőbb évesek. A hazai oktatási rendszerben azonban az irreális nehézsége miatt egyre többet bírált érettségire való felkészülés emészti fel a diákok és a tanárok energiáit és veszi el az időt az útkereséstől.

A tanárok se tudják

Az egyik jó nevű budapesti gimnáziumba járó Lucának decemberig még fogalma sem volt róla, hová fogja beadni a jelentkezését. Az már korán egyértelművé vált, hogy valamilyen humán területet választ majd, de azon belül csak homályos elképzelései voltak: valami kommunikáció, valami média, esetleg pedagógia, újságírás, rosszabb esetben HR. A gond az, hogy ennyi már akkor is körvonalazódott a humán tagozatos diák fejében, mikor elkezdte a gimnáziumot, ami azt jelenti, hogy négy év alatt szinte semmivel nem lett tisztább a kép. Luca szerint a tanárok nem igazán tudják tartani a lépést a változó felvételi rendszerrel, és nincs friss tudásuk az egyetemek kínálatáról, ezért rengeteg kérdés előtt épp olyan értetlenül állnak, mint a diákjaik.

Inkább a diákok között áramlanak az információk, egymástól próbáljuk megtudni a dolgokat. Sokszor mi szólunk a tanároknak, hogy valami már nem úgy van a felvételivel kapcsolatban

– meséli Luca.

Startup weekend az akadémián (Fotó: Engame Akadémia)

Az iskolában voltak ugyan pályaorientációs programok, de ezek nagyrészt arról szóltak, hogy egy-egy régi diák visszajött mesélni a munkájáról néhány percben. „Ezek egyébként egész hasznosak voltak – teszi hozzá Luca. – Sok minden csak akkor vált világossá bizonyos szakmákkal kapcsolatban. Szerintem sokan vannak úgy vele, hogy csak úgy kitalálják, hogy kommunikációt akarnak tanulni, vagy a jogi karra szeretnének menni, de nem tudják, mivel járnak ezek a gyakorlatban.” Persze az sem biztos, hogy ügyvédeknek, közgazdászoknak és nyelvtanároknak kellene beszélniük a munkájukról a consulting, projekt managament vagy más, jóval kevésbé ismert területeken dolgozókkal szemben, de még nagyobb gond, hogy ezek a gyorstalpalók továbbra sem nyújtanak megfelelő kapaszkodót ahhoz, hogy a diákok megtalálják a számukra megfelelő szakot. Pedig Luca még a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen sok iskolában egyáltalán nincsenek pályaorientációs napok – nem mintha a pályaorientáció olyasmi lenne, amit egyetlen nap alatt el lehet intézni. Az útmutatás nélkül maradó diákoknak, ha egyáltalán eljutnak a felsőoktatásba, többnyire a sokszor keserű tapasztalás marad, attól a néhány kivételtől eltekintve, akik valamilyen speciális szervezethez fordulnak segítségért.

„Az iskola nem elég”

Az Engame Akadémia nem csak a felvételire készít fel, és nem is csak végzősökkel foglalkozik. Utóbbit nagyon fontosnak is tartják: az akadémia alapítója, Lévai Balázs például nem igazán látja értelmét, hogy 12. osztályos diákok a január végi Educatio Kiállításon próbáljanak iskolát választani, úgy, hogy „néhány héttel a felvételi előtt még fogalmuk sincsen, merrefelé mennének”. Arról nem is beszélve, hogy más praktikus okok miatt is érdemes lenne már a gimnázium elején foglalkozni a témával: „Nem szabad elfelejteni, hogy a fakultációkat is tizedik végén kell kiválasztani. Már csak ezért sem érdemes tizenkettedikre hagyni a gondolkodást a pályaválasztásról, hiszen a fakultációval olyan útra lép a diák, amiről csak nehezen tud majd letérni” – magyarázza Lévai. Itt máris felmerülhet egy újabb probléma. Az átgondolt pályaválasztási lépések helyett sokan egy szimpatikus tanár miatt választanak fakultációt, vagy egyszerűen olyan tárgy mellett döntenek, amit szeretnek és amiből általában jól teljesítenek. Így viszont rengeteg kiaknázatlan képesség maradhat rejtve, a torz kép pedig könnyen a rossz – de legalábbis nem az ideális – út felé tolhatja a kamaszokat.

Az Engame Akadémia vállalta azt a feladatot, amit az oktatási rendszer egyelőre nem volt képes megoldani: a középiskolásoknak szóló ötéves programjukban fokozatosan építkezve segítenek a diákoknak a készségfejlesztésben és a pályaorientiációban, miközben az iskolai oktatásból általában kimaradó kompetenciák (például prezentációs készség vagy motivációs levél írása) és a nyelvtudás fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Lévai Balázs szerint:

Az, ami az iskola négy fala között történik, nem elég. Az nem mutatja meg a valódi világot a diákok számára. Ebben az időszakban az lenne a legfontosabb, hogy minél több impulzus érje őket, ezek mentén maguktól is rá fognak jönni, hogy mik érdeklik őket, de ehhez is szükség van tudatosságra. Valakinek ezt is el kell mondania nekik.

Fotó: Engame Akadémia

Az Engame munkatársai rendszeresen tartanak orientációs workshopokat is, ahol általában iskolák meghívására beszélnek a munkaerőpiac lehetőségeiről, annak aktuális kihívásairól, és az egyes területekhez szükséges készségekről: „A pályaorientációs workshopunk egy 2013-as oxfordi kutatást idéz fel, amiben több mint 700 munkakört vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy mennyire veszélyezteti őket a technológiai fejlődés. A workshopon 20 munkakört választunk ki, 10-et a leginkább és 10-et a legkevésbé veszélyeztetettek közül, amiket összekeverünk, majd a diákoknak kell kitalálniuk, hogy melyik végponthoz tartozhatnak” – meséli Lévai. A gimnazistáknak olyan online, ingyenesen használható felületeket is szoktak ajánlani, mint a Coursera, ahol bárki kipróbálhatja, milyen végighallgatni egy anatómiaórát vagy egy bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba kurzust.

A harmadik kulcsfontosságú pont a motivációs levél, amit Lévai nemcsak azért tenne kötelezővé minden diáknak, mert nagyon hasznos lehet a munkakereséshez, de azért is, mert már az írás aktusa is nagyon megvilágító lehet: „Ilyenkor le kell írniuk, hogy mit választanának, meg kell indokolniuk, hogy miért, és fel kell sorolniuk, hogy mit tettek le az asztalra eddig. Ha valaki csak egy bekezdést tud magából kipréselni, akkor ott még baj van.”

Görcs nélkül

Vígh Viktória, az Engame mentora még azoknak a kilencedikes diákoknak is szereti megkérdőjelezni az elképzeléseit, akik kész tervekkel érkeznek az akadémiára. Ilyenkor általában arra biztatja a csoportjába járókat, hogy menjenek el olyan programokra is, amik első hallásra talán nem érdeklik őket annyira, hátha épp így találnak rá egy új területre: „Könnyen kiderülhet, hogy a biztosnak hitt választás mögött valójában családi nyomás vagy valami hasonló tényező áll. Igyekszünk tágítani a látószögüket, ami ideális esetben aztán újra leszűkül. De még ha nem tud is azonnal újabb fókuszpontot találni, az is jobb, mint ha egy beragadt elképzelésből végigszenvedett egyetemi szak lenne.” Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a diákok fejében élő elképzelések fedik a valóságot:

A diákoknak gyakran fogalmuk sincs, hogy egy egyetemi szak vagy egy munkakör mit foglal magában, ahogy azt sem igazán tudják, pontosan mihez is kezdhetnek egy-egy diplomával. Például egy ügyvéd sem egész nap bíróságokon, tárgyalásokon beszél az izgalmas ügyekben, vannak napok, amikor 8-ból 6 órát papírmunkázik. Ezeken nagyon meg szoktak lepődni” – teszi hozzá Viktória.

Ő egyébként a legaggasztóbbnak a diákok mentális állapotát látja, ugyanis ő is sokszor találkozik stresszes, túlterhelt, szorongó fiatalokkal.

Azt látom, hogy gyakran nincs önbizalmuk a diákoknak. A nagyon tehetségesnek azért, mert állandóan ott a nyomás, hogy mindig lehet jobban teljesíteni, a rosszabb tanulók a sorozatos kudarcoktól szoronganak. Ebből aztán kialakul egy rendkívül káros öngerjesztő folyamat.

Az akadémia munkatársai (Fotó: Engame Akadémia)

Épp ezért nem is gondolja, hogy görcsösen kellene erőltetni a pályaválasztást: azzal sincs gond, ha valaki az érettségi után szünetet tart vagy hosszasabban keresgél – a lényeg, hogy fel legyen vértezve a megfelelő készségekkel. „Nem az a cél, hogy mindenféle tévesztést, keresgélést kiszűrjünk – nem is tudom, ez hogyan lenne lehetséges. Szerintem inkább az a fontos, hogy ez a folyamat ne legyen frusztráló, ne jelentsen kudarcélményt. Ha valaki már korán elkezdi a tudatos keresést, az kifejezetten pozitív, függetlenül attól, hogy mennyi idő vagy kitérő után talál rá az útjára.”

Kérdés persze, hogy az eleve túlterhelt diákoknak marad-e idejük és energiájuk, hogy iskolán kívüli felkészítőkre járjanak, ahol szintén teljesíteniük kell. Az Engame-nél tisztában vannak a diákok terheivel, Viktória épp ezért nem is nagyon ad házi feladatot, inkább az órai teljesítményből igyekszik kihozni a maximumot. Azért még így is azt feltételezné az ember, hogy csak az igazán ambiciózus és eminens diákok vállalkoznak ilyesmire, de Balázs és Viktória szerint elég, ha valaki érdeklődő – bár hozzáteszik azt is, hogy nagyon sok tehetséges diákot gondoznak.

Ők egyébként nem igazán – vagyis nem a hagyományos értelemben vett – iskolaként tekintenek az Engame-re: azt mondják, az izgalmas kihívások és a rendre kialakuló jó közösségek igazi flow-élményt adnak a kamaszoknak. Viktória szerint a nagyobb gyerekeknél már kimondottan sikk lehet, ha valaki jól teljesít, és az iskolán kívül is aktív, az ilyen fiatalok pedig a többieket is motiválni tudják.

Azt azonban ők is elismerik, hogy az Engame-nél vannak bizonyos alapfeltételei a csatlakozásnak: mivel az oktatás idegen nyelven zajlik, a stabil angol nyelvtudás kötelező, és bár nem az iskolai teljesítmény a döntő szempont a felvételinél, arra mindenképp szükség van, hogy kellően motivált legyen a diák. Az ilyen lehetőségek tehát csak diákok töredékének tudnak segítséget nyújtani, így legyenek bármilyen előremutatóak és fontosak, a közoktatás hiányosságait természetesen nem akarják és nem is tudják kompenzálni.

Hiányzó életutak

Pedig ma már komoly szakirodalom áll rendelkezésre ahhoz, hogy a pályaorientációt az iskolai oktatás integráns részévé tehessük. Dr. Borbély Pecze-Tibor Bors az Európai Pályaorientciós Szakpolitikai Hálózat szakmai koordinátora a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalban, foglalkoztatáspolitikával, oktatáspolitikával és pályaorientációs szakpolitikával egyaránt foglalkozik. Szerinte elsősorban azt kellene tisztába tennünk, mit is értünk pontosan a pályaorientáció alatt, bár az biztos, hogy maga a folyamat sem olyan egyszerű, mint ahogyan sokszor gondolkodunk és beszélünk róla:

„Pályalélektani szemszögből pályaválasztás nem létezik 13-14 éves korában. Egy szakma, foglalkozás és az egyén kapcsolata amúgy sem egy egyszeri döntés, hanem döntéseknek, pozitív vagy negatív megerősítéseknek a sorozata. A pályaszocializáció tehát egy folyamat, amely a szakképzésben kezdődik, de a munkahelyen ér véget” – magyarázza a szakértő. Ilyen módon már tulajdonképpen óvodáskortól figyelnünk kell rá, hogy megfelelő táptalajt adjunk a gyerekek érdeklődésének, világlátásának fejlődéséhez, vagyis fokozatosan fejlesszük a pályaismeretet. „Idővel ehhez kapcsolódik az önismeret fejlesztése, majd szépen lassan, egyre magasabb szinten szintetizálva ér össze a külvilág megismerése az önismerettel. Ahogyan a matematikatanulást sem egyetlen óra alatt képzeljük el rendezni, a pályaválasztást sem lehet pályaorientációs napokkal megoldani. Sok és szép magyar vagy nemzetközi példa van az angolul career education, magyarul 1993 óta pályaorientációnak hívott iskolai alapfeladat megszervezésére. Ezzel a rendszerváltoztatás óta adósok vagyunk mi felnőttek, de nem merném ezt a tanárok felelősségére vagy az iskola szerepére szűkíteni. Tehát nincsen rapid útvonal! Mint minden tanulásnál, a pályaorientáció esetében is csak a rendszeres, foglakozásokba épülő folyamatos fejlesztés jelent megoldást.”

Az akadémia diákjai (Fotó: Engame Akadémia)

Borbély-Pecze szintén a tanárok védelmében hozza fel azt is, hogy bár Magyarországon 18 éve működik pályaorientációs tanárképzés, ezzel foglalkozó tanóra még mindig nem épült a kerettantervbe, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ilyen alkalom esetleges megtartása az intézményekre van bízva. A szakértő néhány követendő európai példát is említ: az oktatásügyi sikereivel turnézó Finnországban vagy Dániában nemcsak a tanárokat, de a szülőket és a gyerekeket is támogatják pályaorientációs szolgáltatók.

A szakértők nagy része a megoldást a korszerű, életút-támogató pályaorientációban (lifelong guidence – LLG) látná, ami az alkalmi és egyébként is későn érkező, kapkodós tanácsadás helyett az egész életen át tartó tanulás koncepciójához illeszkedik. Az EU oktatáspolitikusai egyébként először 2004-ben fogalmazták meg erre vonatkozó ajánlásaikat, 2007-ben pedig megalakult az Európai Pályaorientációs Szakpolitikai Hálózat, ami már ezen elvek mentén kezdte meg működését. A módszer lényegében az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák kialakítását és a munkaerőpiaci biztonságérzet kiépítését szolgálja, vagyis olyan dolgozókat igyekszik „képezni”, akik rugalmasan, a folyamatos fejlődési potenciál megtartásával képesek mozogni a munkaerőpiacon. Akkor sem esnek kétségbe, ha szakmát kell váltaniuk, hiszen egyrészt magabiztosan keresnek munkát, birtokában vannak az új ismeretek elsajátításához szükséges képességeknek és a Borbély-Pecze által is hangsúlyozott önismeretnek, amik együttesen vértezik fel őket a pályaválasztás vagy -váltás területein.

Borbély-Pecze Tibor szerint a probléma az, hogy ez az előremutató módszer jelenleg nem illeszthető a magyar közoktatásba. A fejlődéselvre és a személyiség érésére építő pályatanácsadáshoz idő kell, a mai iskolai pályaorientációs alkalmak (ha vannak egyáltalán) pedig fényévekre állnak a fenti rendszertől. Ez addig nem is fog megváltozni, amíg mi felnőttek sem a jó kérdéseket tesszük fel a gyerekeknek:

Az iskolarendszernek kellene a gyerek és a család köré építeni, és olyan kérdésekről beszélni a gyerekkel, kamasszal, amelyeket életkorilag dekódolni képes. A Mi leszel, ha nagy leszel? bár minden rokonságban elhangzik, de nem ilyen kérdés. Kérdezzünk meg egy 40 évest, hol fog dolgozni, miből fog élni 15 év múlva – ő sem fogja tudni. A gyerekektől miért várnánk ezt?

 

Megosztás Facebookon