Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

Romantikafüggők: ők azok, akik az illúzióba szerelmesek

Holdfényben ringatózom egy csónakban a tavon, a kedvesem kezét szorongatva… Melyikünk ne vágyna ilyen romantikus élményre? De mi van akkor, ha valaki csak erre vágyik, ha élete minden egyes percét ennek megvalósítására szánja? Az már szenvedélybetegség. Ezzel küzdenek a romantikafüggők.

A szenvedélybetegek egy nagy csoportja nem kémiai anyagtól – alkoholtól, gyógyszertől, drogoktól – függ: ők a viselkedésfüggők, akiknek választott „szere” lehet például az evés, a szexuális élet, a vásárlás, a munka, az internet, a játék, tehát csupa olyan dolog, amely valamennyiünk hétköznapjainak része. Ám amikor ezek eluralják az életet, annyi időt, energiát, figyelmet követelnek, hogy kiszorítanak minden mást, az függőség. És van, amikor a romantika a választott szer. Ez első hallásra akár meglepő is lehet, hiszen a romantikához szinte csak pozitív kép társul a fejünkben, romantikus élményeinket akár egy életen át legszebb emlékeink között őrizzük, és egyébként is, a romantika olyan szelíd, ártatlan dolog… Pedig a romantikafüggőség sem kevésbé veszélyes és romboló, mint a többi szenvedélybetegség.

A herceg fehér lovon és a nemes ügyek

„Azt, hogy a romantikafüggőség valódi szenvedélybetegség, már csak az is alátámasztja, hogy az összes jegy, mely a többi addikciót jellemzi, itt is jelen van – mondja Bajzáth Sándor, addiktológiai konzultáns, aki civil szervezeteknél és többek között a Nyírő Gyula kórházban vezet terápiás csoportokat felépülő függőknek. – Ilyen attitűd az őszintétlenség, a magányosság, az énközpontúság, a perfekcionizmus, a betegség tagadása, a vádaskodás, és még folytathatnánk a sort.”

Tehát a romantikafüggő is beteg. Ő a romantikába szerelmes, a romantikus illúzióba. Választottja, azaz a másik személye teljesen érdektelen számára, nem akarja még megismerni sem. Ő a fehér lovon vagy piros Ferrarin érkező herceget várja, és ehhez az ábrándhoz tűzön-vízen keresztül ragaszkodik. Vele a meghitt pillanatok ezreiről fantáziál, de valójában menekül a meghittség elől!

GIF

„Ez nagyon fontos ismérv, az intimitás kerülése, egyébként a szex-, a szerelem- és a kapcsolatfüggők esetében is ezt látjuk. Hiszen ők nem valódi érzelmek megélésére vágynak, vagy akár képtelenek is azokra. A romantikafüggő egyébként is a valódi, hétköznapi világ helyett álomvilágban él, ahol mindig varázslatos naplemente van, ahol mindig andalító zene szól, és ahova az ő hercege mindig virágcsokorral érkezik. A Micsoda nő! amerikai film története, díszletei, jelmezei például tökéletesen ábrázolják ezt az elképzelt, álomszerű világot, melybe önmagát belehelyezi.”

És éppen a romantikafüggőnek a kötődési nehézsége, félelme az intimitástól vezet ahhoz, hogy „megoldja”: ne kelljen kötődnie, így szerethet bele akár egy poszter-figurába vagy egy sztárba. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kötődési elakadással küzdő tulajdonképpen így védi meg magát, a személyiségének sérülékeny részét: „ha nem kötődöm, nem hagyhatnak el.”

„A romantikafüggő arra törekszik, hogy minden tökéletes legyen, minden klappoljon a randevún, majd a partnerkapcsolatban is, ahogyan azt ő képzeletében igen aprólékosan kidolgozta, természetesen szigorúan a körítésre szorítkozva. De a valóságban a hétköznapjainkat többnyire nem sejtelmes félhomályban éljük, a nap huszonnégy órájában nem szól a háttérben ölelésre csábító zene, és nem mindennap vagyunk olyan tökéletesen felöltözve mintha egy divatbemutató kifutójáról léptünk volna le éppen… És a romantikafüggőnek ennyi elég is ahhoz, hogy nyomban továbbálljon, és új ideál után nézzen. Hiszen a partner személye nem érdekes számára, csupán annyiban, hogy eleget tud-e tenni a fenti elvárásoknak, hogy jól mutat-e a díszletben. S mivel, természetesen, senki nem felel meg, nem tud megfelelni az érzelmes olasz slágerek sugallta nagy Ő képének, a romantikafüggő bármennyire is éli úgy meg, hogy szerelemre vágyik, és azért mindent meg is tesz, valójában nagyon magányos. Ha ki is alakít kapcsolatot, az nem működik, nem működhet tartósan, hiszen hiányzik belőle az elfogadás, a hús-vér partner elfogadása. S noha a romantikafüggőség korántsem azonos a szexfüggőséggel, az előbbiben érintett gyakran használja a testi kapcsolatot, gyakran ad erre hívó jelzéseket, ám ebben sem a másikra, a közös feloldódásra vágyik, a csábítást eszközként használja célja eléréséhez, azaz hogy az idealizált kapcsolat létrejöjjön.”

De a romantikafüggő egy eszméért vagy egy ügyért is lángolhat, abba is szerelmes lesz, és ezeket rendszerint ugyanúgy váltogatja, újra cseréli, mint partnereit, mindig a tökéletest, a tökéletesebbet keresve.

GIF

A romantikaéhség mindent felzabál

„A romantikafüggőnek irreális nemcsak a világról alkotott képe vagy az ismerete arról, hogyan is működik egy partnerkapcsolat, de nincsen reális énképe és önismerete sem. Jellemzően alacsony az önértékelése, így nagyon foglalkoztatja, mit gondolnak róla mások, de ebben is a látszatra koncentrál, így igen sokat foglalkozik a külsejével, úgy érzi, csak akkor fogadják el, ha tökéletes a megjelenése. És rendszerint szintén a külsőségek alapján választ partnert. A szerelem első látásra természetes számára, így beszél választottjáról: »Az első pillanatban, azonnal tudtam, hogy ő az!« Miközben valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ki is az illető valójában, és nem is igen érdekli. De ha megjelenése vagy a környezet, melyben találkoztak, az ő ábrándjainak megfelel, alátámasztja azokat, mindez elegendő ahhoz, hogy a romantikafüggő üzemmód beinduljon. És a romantikafüggő azonnal lobog! – magyarázza a szakember. – Bár e szenvedélybetegség férfiakat is éppúgy érint, a romantikafüggő nők fokozottan kiszolgáltatottak. Hiszen ez az azonnali szerelemre lobbanása könnyedén kihasználható, és vissza lehet élni vele, ahogyan szintén könnyedén kipuhatolható, melyek fantáziavilágának kellékei, és csak szállítani kell azokat.”

A romantikafüggő jellemzően a jövőben él, nem a jelenben, hiszen ez a képzeletbeli, idealizált világ csak pillanatokra valósulhat meg. És éppen ezért nagyon nehéz is kilábalni ebből a betegségből. Hiszen ezek a csalódások arra hajtják őt, hogy egyre több időt, energiát áldozzon e tökéletesség megteremtésére, mert akkor majd a következő partnerrel biztosan sikerülni fog a beteljesedés, vagy ugyanezzel a társsal a következő randevún, csak még alaposabban kell kidolgozni a romantikus részleteket. Ezért igen erős az a képzete is, hogy „ha én tökéletes leszek, jön a tökéletes kapcsolat is”, persze, ebben szintén a felszínen aktív, mint mindenben, így fordulhat elő például, hogy egy plasztikai beavatkozástól várja, hogy az elhárítsa az utolsó akadályt is a tündérmesébe illő szerelem útjából.

Amelie az örök álmodozó

„Mint minden szenvedélybetegség, a romantikafüggőség is progresszív. Hiszen a mindig újabb és újabb partner és szerelem hajszolása fokozatosan leépíti a romantikafüggőt, elidegeníti környezetétől. Az érintett elhanyagolja a munkáját, emberi kapcsolatait, a családját, tartós magányra ítélve saját magát, s az illúzió egyre jobban eltávolítja a valóságtól. Miközben nem tekinti magát betegnek, függősége akár tragikus kimenetelű helyzetbe is sodorhatja. Hiszen számára a drog a kockázat izgalma, amit vállal az illúzió megvalósításáért. És az »adagot« neki is állandóan emelnie kell – akárcsak a többi függőség esetében. Azaz az egyre intenzívebb izgaloméhségét egyre veszélyesebb kalandokban tudja kielégíteni: egyre kockázatosabb szexuális kapcsolatokba megy bele, egyre kevésbé biztonságos helyeken ismerkedik, kikezd vadidegenekkel, erőszakot provokál… S a romantikafüggő körül élők szintén sérülnek, akárcsak a többi szenvedélybeteg környezetében. Például neki a tökéletesség eléréséhez irányítania, sőt manipulálnia kell a környezetét, s ennek az állandó kontrollnak a fenntartása rengeteg energiát követel tőle, miközben a vágyott kapcsolat, sőt lassacskán minden emberi kapcsolata elvész.”

Ennél a függőségnél is a felismerésben rejlik a gyógyulás lehetősége. De ez nem mindig egyszerű feladat.

„Magyarországon nem működik névtelen, önsegítő csoport romantikafüggők számára. Az Anonim szex- és szerelemfüggők csoportja (S.L.A.A. azaz Sex and Love Addicts Anonymus) állhat a legközelebb az érintettek problémájához, noha a szakma éppen nem is olyan régen vetett véget annak a gyakorlatnak, hogy a romantikafüggősséget összemossa a szex-, a szerelem- vagy a kapcsolatfüggőséggel. De ha felmerül a gyanú, ez a csoport segíthet szakemberhez kerülni. Természetesen bárki önállóan is felkeresheti, például ha éppen ennek a cikknek az olvasása közben ébred rá, hogy érintett, hogy »ezt mintha rólam írták volna!« Az a lényeg, hogy kérjen segítséget. A felépülés, mint minden függőségben, itt is hosszú út: a betegség belátásától egészen addig, hogy felelősséget vállaljak a saját életemért.”

GIF

Hogy kik sodródhatnak bele nagy eséllyel e szenvedélybetegségbe, azt természetesen nehéz megjósolni. De léteznek olyan szocializációs minták, melyek gyakrabban fordulnak elő romantikafüggőknél.

„Sokan közülük, olyan családból érkeznek, melyben a látszat mindennél fontosabb, melyben minden erőfeszítés arra irányul, hogy kifelé a legjobb képet mutassák magukról. És a mi vagyunk a tökéletes család sztereotípiába nem fér bele a problémák felvállalása sem, azok ki- és megbeszélését nem lehet megtanulni. Az itt felnövő gyermek úgy éli meg, hogy minden elváráshoz idomulnia kell, különben nem fogadja el a családja. Egyébként gyakran tapasztaljuk, hogy az étkezési zavarokkal, azaz anorexiával vagy bulimiával küzdők betegsége szintén a látszatban tökéletességre törekvő családi háttérben gyökeredzik” – magyarázza a szakember.

„Rám nézett és én tudtam, mindjárt megkéri a kezem”

„Az alkoholizmusomnak köszönhetem, hogy kiderült, romantikafüggő vagyok, pontosabban romantikafüggő is vagyok – kezdi örténetét Aliz, aki gyermekkora óta él az Egyesült Királyságban. – Az egyetem utolsó évében már kezelhetetlenné vált az ivásom, minden este részegen keveredtem haza, s amikor hétvégenként már reggel elkezdtem az, egyébként itthonról ajándékba kapott, házi pálinka szopogatását, szüleim úgy látták, akkora a baj, hogy be kell avatkozniuk. És tényleg nagy volt a baj. Egy ideje már én is le akartam állni, de egy-két nap után mindig megcsúsztam, és folytatódott minden ugyanúgy, vagy még vadabbul.

 

Kerestünk egy angol bentlakásos rehabilitációs központot. Ez egy csaknem kisvárosnyi területen fekvő intézmény volt, de mégis sikerült családias hangulatot teremteniük az ott dolgozóknak és az ott gyógyulóknak. És nem is akármilyen munka folyt itt. Személyes konzulensem, mert mindenkinek volt ilyen, mondta ki először, romantikafüggő vagyok. Ahogyan sokan mások, én sem tudtam addig arról, hogy ilyen egyáltalán létezik. Azzal, hogy alkoholbeteg vagyok, már tisztában voltam, de ez a romantikafüggőség dolog elég nehezen ment le a torkom. De aztán lassan kibogoztuk az egyéni és a csoportterápiák során. Érdekes volt, hogy a naplóm (kamaszkorom óta vezetem, és meg is őrzöm őket) újraolvasása, több évre visszamenőleg, segített ráébrednem, mi történt velem. Azt, hogy 23 éves koromig szinte csak reménytelenül voltam szerelmes, én is összefüggésbe hoztam az ivással, de hogy mi áll ennek hátterében, azt nem is sejtettem. Voltam én szerelmes évfolyamtársamba, a család biztosítási ügynökébe, legutoljára az egyik professzoromba, egy közös volt bennük, egyikkel sem volt esélyem valódi kapcsolat szárba szökkenésére.

 

Fiatal professzorom előadásain például az első sorban ültem, az aktuálisan legcsinosabb ruhámban, tökéletes sminkben, frissen mosott hajjal. Ebben még tulajdonképpen semmi különleges nincsen, hiszen a népszerű tanároknak akkoriban is állandó rajongótáboruk volt. Csakhogy én ennél jóval tovább mentem. Annak, ha rám nézett az óra alatt, vagy rám köszönt a folyosón, extra jelentőséget tulajdonítottam, ezeken a napokon ilyeneket írtam a naplómba, hogy „látom, már ő sem bírja sokáig, hamarosan szerelmet fog vallani nekem”, vagy „biztosan kiírta már a telefonszámomat az elektronikus kartonomból, csak még nem mer felhívni”. Hogy kinyomoztam, minden elérhetőségét, a privát számát, sőt a lakcímét is, az volt az alap. És amikor a kantinban az én asztalomhoz ült le, noha nem velem, hanem a vele szemben ebédelő fiúval kezdett beszélgetni, azt direkt lánykérésnek vettem.

Na, ezután elszabadult a pokol. A szexuális fantáziálgatásom akár még lehetett volna természetes is, ahogyan az szintén, hogy gondosan elterveztem, csókolózás előtt, után, előjátékközben, az aktus alatt, mit fogok mondani. De az is ott volt a fejemben, hogyan fog ő reagálni, de úgy képzeld, hogy szó szerint. Miközben a magánéletben soha sem találkoztunk, és még hétköznapi témákról sem váltottunk szót. „Természetesen”, azt is tudtam, milyen fehérnemű lesz rajtam, hol, mit fogunk vacsorázni, milyen bort iszunk, és ezután ő majd felhív magához… Az is forgatókönyv része volt, hogy ő mit fog viselni, és milyen ékszer lesz az éjjeli szekrényre odakészítve nekem, ajándékba. Elképesztő, de azzal az „aprósággal”, hogy nős egyáltalán nem foglalkoztam, egyébként még ismertem is a feleségét, aki szintén az egyetemünkön tanított. Úgy terveztem, hogy miután már nem akarjuk titkolni a kapcsolatunkat – mert eleinte, persze, igen, hogy még izgibb legyen –, majd leülünk hármasban mindent megbeszélni a feleségével, békében, szeretetben, és én felajánlom az elhagyott nejnek, hogy mi ketten legyünk barátnők… Akkor már elmúltam húszéves, és annyit azért tudtam, hogy ez rendszerint nem így működik. Mindeközben fokozatosan légüres térbe kerültem, a barátnőim lassan elmaradoztak, miután rendre minden közös programot lemondtam, az egyetemi bulikról is kikoptam, mert csupán olyanokon voltam hajlandó részt venni, melyek biztosan eszement tivornyába torkollanak. De nem zavart ez az önként vállalt száműzöttség, egyre több időt töltöttem a szobámban, persze, dobozos sörökkel körbebástyázva, és már ott tartottam, hogy összeírtam, kiket fogunk meghívni az esküvőnkre. Ha este el is mentem otthonról, mindig ugyanazzal a négy-öt egyetemi társammal kocsmáztunk. Előfordult, ha filmszakadásig ittam, valamelyik ivócimbora ágyában ébredtem reggel. Lelkiismeret-furdalásom nem volt, de még rossz érzésem sem. Tudtam, ennek egy csapásra vége lesz, ha mi együtt leszünk, ő megvigasztal, sőt bocsánatot is kér, hogy ilyen soká hagyott várni, vágyakozni… Hát ilyen állapotban kerültem én a rehabra.”

Aliz, ahogyan ő fogalmaz, öt éve józan minden tekintetben, a terápiában töltött hónapoknak köszönhetően, amelyben a fókuszt fokozatosan, akkor már vele egyetértésben, áttették alkoholbetegségéről romantikafüggőségére. Azóta házasságot kötött, két kislány édesanyja.

 

Címlap

top