Mindennapok

Ettől a 6 dologtól tudunk jobban élvezni

Mit jelent és hogyan kell élvezni a jót és a szépet? Bár a fogyasztói társadalom megnehezíti a dolgunkat, apró trükkökkel és gyakorlással el lehet sajátítani a pillanat átélését.

Édesen semmit se csinálni, bambulni a semmibe, visszafojtott lélegzettel olvasni, tetten érni a napfelkeltét, megörökíteni a természet egy káprázatos panorámáját: se szeri, se száma azoknak a pillanatoknak, amik az élvezetről szólnak, sokan azonban mégsem tudják, hogyan kell ezeket megfelelően kiélvezni. 

A Göttingeni Egyetem Táplálkozástudományi Intézete arra kereste a választ, hogy Németországban hogyan „élveznek” az emberek. A válaszokból kiderül, a legfontosabb a lazítás és pihenés, ezt követi az étkezés, majd a családdal töltött idő, a szabadtéri tevékenység, a flört és a szex. A legtöbb válaszadó egyetértett abban, hogy az élvezet kimondottan fontos, ugyanakkor a válaszadók több mint a fele beismerte, nem tud elég „jól élvezni”. 

Hogyan kell élvezni az élvezeteket? 

1.) Állj meg!

Millióan leírták már, hogy Élj a pillanatnak! Érkezz meg a jelenbe!, de hogy ezt egészen pontosan hogyan kell, csak a legritkább esetben fejtik ki. Első lépésként a legjobb, amit tehetünk, hogy szó szerint megállunk, és kitűzünk olyan perceket, negyedórákat, amikor megengedjük magunknak, hogy nem csinálunk semmit. Aki ezt tudatosan meglépi, idővel olyan érzeteket gyűjt össze, amikkel – mintegy könyvtárként – összeáll a fejében a pillanat jelentése. 

boldogság

Fotó: Profimedia

„Minél nagyobb figyelemmel szemléljük azt, ami körülöttünk zajlik, ami körülvesz, annál inkább hozzászokunk ahhoz, hogy figyelmesebben ízleljünk, szagoljunk, és megengedjük magunknak a csábító ingereket. Ha rákapunk ennek ízére, a későbbiekben sokkal kifinomultabb döntések mentén éljük az életünket” – magyarázza Rainer Lutz pszichológus terapeuta, akinek kutatási terület maga az élvezet. „Ahhoz, hogy ezt megtanuljuk, időre van szükség. Téves dolog azt hinni, hogy az érzék egy adottság, ami van, működik, és kész. Mindössze lehetőségeink vannak, amik ha nem használjuk őket rendszeresen, megfakulnak, elvesznek.” 

2.) Elemezd magad!

A szép pillanatok élvezete, annak lehetősége, mintája nem adatik meg mindenkinek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megtanulni. Ehhez az első lépés az önvizsgálat, azoknak a belső fékeknek és tiltásoknak a felderítése és lazítása, amik abban akadályoznak, hogy megajándékozzuk magunkat a pillanat felhőtlenségével. „Mire van szükségem ebben a pillanatban? Mi okozna örömöt itt és most? Mi az, ami ellazítana? Mi elégítene ki?” – az ilyen és ehhez hasonló kérdések segítségével közelebb kerülhetünk tulajdon élvezetünkhöz, ám ha ez sem működik, próbáljuk meg felidézni, hogy gyerekkorunkban mi okozott örömöt. Példa: vásároljunk egy olyan édességet, amit gyerekként örömmel fogyasztottunk (Kókusz szelet, kakasnyalóka, törökméz, vattacukor vagy épp Turbó rágó), vegyünk a szánkba egy falatot, hunyjuk be a szemünket, és próbáljunk meg minden létező apróságot kiérezni az édességből. Ha szavakkal kellene leírni, hogyan fogalmaznánk meg? Ha képekkel kellene ugyanezt megtenni, hogyan tudnánk jellemezni? Ha ilyen és ehhez hasonló gyakorlatokkal eddzük az agyunkat, egyre jobban működik majd az élvezeti érzékelésünk. 

3.) Gyakorold az intenzitást!

Mindegy, hogy éppenséggel porszívózunk, csokit eszünk vagy hagymát aprítunk, napi szinten törekedjünk arra, hogy intenzíven megéljük azt, amit csinálunk. Fontos, hogy egyszerre ne három dologra figyeljünk, csak arra az egyre, amit pillanatnyilag teszünk. „Ez a megfigyelő, nem ítélkező hozzáállás egy kis gyakorlással oda vezet, hogy az ember megtapasztalja, mit jelent a jótékony higgadtság” – mondja Renate Frank pszichológus. Minél intenzívebben éljük meg a pillanatot, annál élesebbek lesznek az emlékek, mélyebbek az élmények és maga az élvezet. Erre a képességre a fogyasztói társadalomban különösen nagy szükség van, hiszen mindig-többet-gyorsabban kell fogyasztanunk ahhoz, hogy kielégüljünk. 

4.) Keresd az új vágyakat!

Mélyen beszívni az erdő illatát, érezni az eső koppanását a homlokodon, finoman ízlelni a szerelmed bőrét, lebegni a víz felszínén, teli torokból ordítani a végtelen mezőn, kontroll nélkül táncolni a nappali parkettáján: aki nyitott erre, keressen és próbáljon ki olyan dolgokat, amik az érzékelést fejleszthetik. Az új ingerek, csábítások, izgalmak tovább trenírozzák az agyat, az ember élvezeti spektruma finomodik, tágul. Minél többet „élvezünk”, annál intenzívebb lesz az átélés, az élmény ugyanis az agyunk azon régióit aktiválja, amelyek az örömérzetért felelnek. Az érzéki élmények hatással vannak az idegi kapcsolódásokra, amelyek sok gyakorlással egyre „ügyesebben” üzemelnek. 

5.) Ne bonyolítsd túl az életed!

Az élvezet nem pénz, de egyéni döntés és akarat kérdése: akarunk-e nemet mondani a vágygyilkos hétköznapoknak? Aki igennel válaszol, az még ma elkezdi élvezni a forró, sós, vajas kenyér ízét, elkezdi érezni a meleg zuhanycseppek simogatását a bőrén, meglátja a felhőket az égen, beleolvad társa ölelésébe, és megfigyeli, milyen érzés, ahogy a 7-es busz rázza a feneke alatt az ülést. Persze nem lehet egész nap ilyen átéléssel élni, de ha naponta eszünkbe jut az odafigyelés, sokat tehetünk azért, hogy elmélyítsük az élvezetet. 

6.) Tanuld a mértéktartást! 

Nehéz ellenállni annak, ami örömöt okoz, ugyanakkor, ha „telezabáljuk” magunkat azzal, ami jó, hamar elronthatjuk a gyomrunkat – ezzel pedig kinyírjuk az élvezetet. A hedonista futószalagot nem árt elkerülni, ha ugyanis nem tudjuk mértékkel fogyasztani a jót és a szépet, az igényeink hamar megnőnek, egyre nagyobb dózisban igényeljük az ingert – fogyasztókká válunk, a felhők látványa, a szép zene csengése normalitássá alakul. Pont a lényeg vész el.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top