nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Mit tegyek, ha a gyerekem bántja magát?

Mit tegyek, ha a gyerekem bántja magát?

Falcolás, bántás, önbüntetés. A fiatalok 20-40 százaléka minimum életében egyszer bántotta már magát. Mit tehet a szülő, hogy segítsen a gyerekének? Az SOS Gyermekfalvak blogja dr. Mészáros Gergely pszichiáterrel, a Vadaskert Alapítvány részlegvezető főorvosával beszélgetett.
NLCafé
f Ajánlom

Rengeteg kamasszal dolgozol a Vadaskertben. Min múlik, hogy egy fiatal inkább az önsértést választja a konfliktus felvállalása helyett?

Mint minden emberi viselkedésben, az önsértés kialakulásában is szerepe van biológiai, pszichológiai és szociális tényezőknek. Azok az emberek, akik ezt a megküzdést választják, általában nehezebben kezelik az érzelmi helyzeteket, az érzéseiket, és nagyon impulzívak. Amikor bármilyen személyközi konfliktus után elárasztja őket a rossz érzés, akkor olyan magas feszültségszintet élnek meg, amivel nem tudnak mit kezdeni. Ezt egészíti ki, hogy a lelki alkatukból kifolyóan gyakran árasztja el őket a félelem, szorongás, szomorúság vagy a harag. Rendszeresen támadnak negatív gondolataik önmagukra és jövőjükre vonatkozóan, és ennek a kettőnek a kombinációja ürességet okoz. Egyszerűen kiégnek a rossz érzelmektől. A fiatalok azt mondják, hogy amikor megvágják magukat, akkor legalább éreznek valamit. És ez logikus is, hiszen a fájdalominger egy nagyon erős érzés, ami minden korábbi szorongást felülír azonnal. A legtöbb ember a fizikai fájdalommal tud mit kezdeni, azt ismeri, ráadásul erős feszültségoldó hatása is van. Ez mind összeadódik az önsértésben.

Nyilván összefügg tinédzserkorban a hormonokkal, hogy nehezen tudsz mit kezdeni a rengeteg változással, stresszel, érzésekkel. De mennyire elterjedt az önsértés?

Kutatások alapján a 14–16 évesek 20-40 százaléka minimum életében egyszer feszültségcsökkentés miatt bántotta már magát. Ez általában pár alkalom, de előfordulhat, hogy rendszeres, egyfajta tanult megküzdési szokássá válik. Ebben az a minta, hogy a fiatal tudja, hogy a kortársai között is van más, aki ezt csinálja, vagy éppen látja az interneten.  Az internet hatása kulturális szempontból igen jelentős, mert a kamaszok feltöltik a blogokra és videós felületekre a fotókat arról, hogy bántották magukat. Ez pedig egyfajta szociális megerősítést ad, meg persze azt a tudatot, hogy egy valódi közösséghez tartozom.

Ha kamaszként így kezeli valaki a stresszt, ki tudja ezt nőni később?

A kutatások mai állása szerint az önsértés régen nem volt ennyire elterjedt, mint amilyen gyakran mostanában találkozunk vele. Korábban csak a borderline személyiségzavar egyik kritériumaként szerepelt, de ma már többen javasolják, hogy önállóan is vizsgáljuk a nem szuicid önsértést. A borderline személyiségzavarral élőkre, ugye, az jellemző, hogy nagyon szélsőségesen élik meg érzelmeiket. Csak azoknál marad meg felnőttkorra az érzelemszabályozási nehézséggel összefüggő önsértés, akik személyiségzavarral élnek. A normál érési folyamat során ez egyszerűen lecseng, és az ember megtanulja szabályozni az érzelmeit.

Mit tegyen a szülő, mivel foglalkozzon, a konkrét önsértéssel vagy inkább mindennek a stresszkezelő funkciójával?

Mindkettővel, de azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül a szülő feladata. Fontos, hogy mérsékeljük a saját indulatainkat, hogy a gyerek érezze, hogy segíteni szeretnénk. Amivel nehéz mit kezdeni, az az önhibáztatás. Sokszor, ha a gyerek pszichoterápiába kerül, akkor az a dinamika érvényesül, hogy velem azért történt valami rossz, mert anyám vagy apám valamit rosszul csinált a gyerekkoromban. Ilyenkor óhatatlanul a szülőben elindul az önvádlás, ami nagyon ritkán produktív. Fontos, hogy a szülő megértse, hogy nem feltétlenül ő csinált valamit rosszul, hanem a gyerek igényei és az ő igényei nem találkoznak. Értsük meg, hogy senki nem úgy megy neki a szülésnek és gyereknevelésnek, hogy én majd rosszul fogom csinálni. A külső szakmai segítségkérés már csak azért is fontos lehet, mert bár ahogyan a nevében is benne van, a nem szuicid önsértést elkövetők általában nem öngyilkossági szándékkal bántják magukat, a lélektani folyamatok, amelyek öngyilkossági gondolatokhoz, tervekhez, rossz esetben kísérlethez vezetnek, nagyon hasonlóak, mint amik az önsértést is motiválják. A kutatások szerint az önsértő viselkedés és az öngyilkossági gondolatok együtt járása akár 50-70 százalék is lehet.

Mennyire tudtok foglalkozni teljes családdal? Hiszen ugyanabba a családba és kortárs közösségbe mennek vissza a gyerekek a Vadaskert után. Miben tudtok segíteni, és mi kezdődik onnantól, hogy a fiatal kilép az ajtótokon?

Általában egyhetesek a foglalkozásaink, amíg 1-1 csoporttal művészetterápiás eszközökkel dolgozunk. Ez az egy hét önmagában csak akkor elég, ha önismereti igénnyel jön a kamasz, ha ennél komolyabb vagy összetettebb problémája van, akkor vagy arra kérjük, hogy 2-3 hónap múlva jöjjön el ismét, vagy ha úgy ítéljük meg, hogy pszichiátriai problémája van, akkor továbbirányítjuk megfelelő szakemberhez. De a serdülőket nem lehet a családjuktól elválasztani, csakis az ő relációjukban szabad őket kezelni. Azt gondolom, hogy a nálunk eltöltött egy hét arra mindenképpen alkalmas, hogy a kamasz elgondolkodjon önmagáról, a környezetéről és az érzéseiről. Ez pedig sok esetben már komoly változást indíthat el az ő életében.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Megosztás Facebookon