nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
A fonóban bármi megtörténhetett – szerelem és szex a paraszti világban

A fonóban bármi megtörténhetett – szerelem és szex a paraszti világban

Neked mi jut eszedbe, ha a régi korok udvarlási szokásaira, házasságaira gondolsz? Tudod, hogy udvaroltak régen dédapáink, és mennyire volt boldog a frigy, ami szabályok szigorú rendszerében született? Nem volt olyan idilli, mint ahogy azt ma gondoljuk.
Petrás Gabriella
Petrás Gabriella
f Ajánlom

Falun mindig másként ment az udvarlás, mint a nagyvárosokban, néhány évtizede azonban még hagyományok és szabályok formálták a fiatalok szerelmi életét. A két nem érintkezését szigorú tekintetek követték, és sokszor nem úgy házasodtak, ahogy a szívük diktálta. Fónagy Zoltán Mindennapok története című blogja nyomán betekintést nyerhetünk a régi paraszti világ szerelemi életébe.

A házassághoz vezető út szigorú szabályokkal volt kikövezve

Régen a lányok legnagyobb erénye a szüzességük volt, amit egészen a házasságkötésig őriztek. Vagyis ahhoz, hogy egy legény együtt hálhasson a kiszemelt leánnyal, el kellett vennie feleségül – mivel alaposan meg kellett dolgoznia a lány kezéért, akkoriban jóval kevesebb volt a fellángolásokra alapozott házasság. Másrészről akkoriban az érzelmeket sokszor háttérbe szorította a létfenntartás kényszere, vagyis a nagyobb hozománnyal rendelkező lányok, és a tehetős szülők fiai hamarabb elkeltek. Nem hiába van olyan sok mélabús népdal a beteljesületlen szerelemről.

Dédapáink idejében falun nem voltak szórakozóhelyek, helyette a fonóházakban, bálokban, családi ünnepeken és a lányos házaknál tett látogatáson ismerkedtek a fiatalok. A szomszédos falvak fiataljai rokonlátogatások és nagyobb bálok alkalmával találkozhattak, ismerkedhettek össze. Ha egy legénynek megtetszett egy lány, bizonyos napokon meglátogathatta, ugyanis léteztek külön, a fiúk fogadására kitűzött legényjáró napok. A fiút az udvaron fogadták, mert ahhoz, hogy a küszöböt átlépje, komoly szándékkal kellett érkeznie. A látogatásokkor a család jelenlétében a fiatalok beszélgettek egymással, társasjátékokat, kártyajátékokat játszottak – vagyis az intimitás, a meghitt beszélgetés mint olyan, nem létezett. Egyedül a búcsúzkodásnál, a kapufánál tölthettek egy kis időt négyszemközt, valamint este, titokban a kapunál megbeszélt rövid légyottokon – innen ered a mondás is: faképnél hagyta. Régen a díszes, faragott kapufa másik elnevezése a fakép volt, ahová, ha nem jött el a fiú, szó szerint faképnél hagyta a lányt.

Kötetlenebbül a bálokban, de leginkább a fonókban ismerkedhettek, amikor együtt mulathattak, táncolhattak egymással, és kideríthették, kölcsönös-e a vonzalmuk. A szabadabb erkölcsű fonókat az egyház nem nézte jó szemmel. A fiúk ajándékba nem virágot és édességet, hanem hasznos dolgokat adtak, aminek használata közben a lány a fiúra gondolhatott. Ha a szerelem viszonzásra talált, még a szülőknek, legfőképp az anyának is bele kellett egyeznie a románcba, ugyanis a döntő szó az övé volt: ha a kiszemelt társadalmi és anyagi helyzete, valamint személyisége megfelelt az anyának, áldását adta a kapcsolatra.

A 18-19 éves legénynek és a 15-16 esztendős lánynak először rendszerint a fonóban nyílik meg a szíve. Egy-egy mosoly, egy-egy kacsintás, vagy hozzá jó szó a lány részéről, s a parasztlegénynél csak az ilyenkor tapasztalható szolgálatkészség, mellyel pl. az elejtett orsót a fürge, dolgos kacsóba visszajuttatja, rendszerint a szív megmozdulását jelenti. S ha aztán szombat este el-ellátogat a „lyányos házhó”, ha az ivóban megtáncoltatja, s tavasszal a szénagyűjtéskor együtt rakják a „petrencét”, ősszel meg egymás mellett fosztják a kukoricát, a szomszédasszonyok megkezdik a suttogást a két egymásra talált szív tiszta szerelméről.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, 1910

Amíg az Alföldön szigorú erkölcsök uralkodtak, a magyarországi németeknél és a székelyeknél szemet hunytak a házasság előtti szex fölött, ami akár a szerető tartását is lehetővé tette. A fiúknak jellemzően nem kellett várni a házasságig az első szexuális élményükkel: akár egy fiatal özveggyel, idősebb menyecskével is hálhattak, jellemzően termény, ajándék fejében, de a nagyobb községekben, falvakban bordélyházak is működtek már az 1800-as évek végén. A katonák, a vándorszakmákat művelők, a juhászok és summások, és a tanyán élők is szabadabb erkölcsi normák szerint éltek, mivel nem estek a közösség állandóan figyelő tekintete alá. A cselédlányok is több szexuális tapasztalatot szereztek, leginkább a gazda „jóvoltából”, azonban arra, hogy ezek milyenek voltak, az alá-fölérendeltségi viszonyból következtethetünk.

Télen hétköznapokon, valamely szomszédos házban szoktak társasjátékokra gyülekezni, hol azután fiúk és leányok együttesen óraszámra, minden felügyelet nélkül eldévajkodnak, vasárnapokon pedig délután és este éjfélig a kocsmában többnyire ugyancsak a szülők jelenléte nélkül.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, 1910

Házasság és szexualitás

A hagyományos magyar paraszti családmodell apajogú volt, és a férfiak családfőként jóformán korlátlan hatalommal rendelkeztek. A hűség és egymás tisztelete mindkét fél részéről elvárt volt, azonban a férfiak túlkapásai felett könnyebben szemet hunyt a közösség: a nők fizikai bántalmazására úgy tekintettek, mint a paraszti világban megszokott jelenségre, amibe belegondolni még ma is szörnyű. Az egyenlőtlenség egymás megszólításából is kitűnt, amit akár a régi Kabos filmekben is megfigyelhetünk: a férj tegezte a feleségét, de a nő magázta az urát.

Mivel a házasságok jellemzően a szülők anyagi megfontolásai alapján köttettek, intimitást, meghittséget leginkább csak a képzeletükben élték meg a nők. Az érzelmek kimutatását és a kedveskedést illetlennek titulálták, a beszélgetések is leginkább a munkáról és a gyerekekről szóltak.

Náluk nem a szerelem szerzi a házasságot, hanem a szokás, nem a házasulandó választ magának földi élte pályájához élettársat, hanem a szülők néznek ki számára olyant, akit jónak látnak.

Napkelet, 1857

Egy olyan közösségben, ahol az intimitás ismeretlen fogalom volt, a szexualitás is csupán a gyerekek nemzését jelentette. Ha bárki, főleg a nő élvezte a testiséget, nem beszélhetett róla, ha nem akarta, hogy a közösség kivesse magából. De nemcsak a szexualitásról, hanem a nemiségről sem beszéltek, így előfordult, hogy az első menstruáció is meglepetésként érte a lányokat.

Mivel a 19. században még rengeteg gyerek született, ami megviselte a nők szervezetét, több országban is szabályozták a születések számát. Itthon a születésszabályozás egy igen egyszerű módszerét választottak: a házasságkötés kitolása mellett a nász után a szülők egészen egyszerűen nem engedték egy hálószobában aludni a két fiatalt.

A házasságtörés mindkét fél részéről súlyos bűnnek számított, azonban a család stabilitásának érdekében a környezet jellemzően a házaspár együtt maradása mellett voksolt, és mindent megtettek azért, hogy ki ne tudódjon az eset. A szigorú szabályok és a neveltetés okán, valamint azért, nehogy a falu a szájára vegyen bárkit is, a nők részéről kevés volt a szexuális kicsapongás. Ha volt, akkor is jellemzően az alá-fölérendeltségi viszonyok miatt, kényszerből. Az 1800-as években a házasságtörést, paráznaságot még vesszőzéssel, botozással és pellengérre állítással büntették, de a faluból is száműzhették a vétkest. Az egyház is aktívan részt vett a paráznaság elleni küzdelemben: a nyilvános bűnbánattal, és szégyenpadra ültetéssel igyekeztek elrettenteni mindenkit, akinek más menyecskén vagy férfin járt az esze. Ha nem egyenrangú, azaz gazda és cseléd között fűződött románc, azt enyhe félrelépésnek ítélték meg.

Szóval régen tényleg minden jobb volt? Szerintünk nem.

Megosztás Facebookon