2018. Augusztus 31.

Aki az arcodat nézi, a szívedet akarja, avagy így választanak társat nők és férfiak

Mindenki tudja – tapasztalta már –, hogy az első benyomás a másikról milyen fontos, és ha nem is dönt el mindent, de erősen befolyásolja a bimbózó kapcsolatot. De míg mi, nők a férfiak arcából akarunk információt nyerni, a pasik mást néznek meg rajtunk, ha egy kósza kalandra vágynak, és mást, ha hosszú távú kapcsolatot keresnek.

Megyeri Zsuzsanna, pszichológus

Amikor egy számunkra első pillantásra szimpatikus emberrel találkozunk, sokkal pozitívabban ítéljük meg a megnyilvánulásait, ugyanis az első benyomás kialakításakor olyan tulajdonságokat rendelünk a partnerhez, amelyre csak következtetünk, de valójában nem észlelhetünk. Ebben az első benyomásban a másik fél arcjátéka és a külső jegyei mellé tudattalanul belső személyiségjegyeket társítunk, amelyek korábbi tapasztalatainknak vannak alárendelve.

Mosolygós nők, domináns férfiak?

Néhány éve a Brit Kolumbia Egyetemen készült egy kutatás, mely azt vizsgálta, mennyire befolyásolja párválasztási vonzalmunkat az első benyomás. Az eredmény első ránézésre nem tér el a várttól: úgy tűnik, felnőtt korunkra ösztönösen a férfias férfiakat, illetve a nőies nőket – vagyis az ennek megfelelő érzelemvilágot – részesítjük előnyben az ellenkező nem képviselői közül.

Az viszont meglepő, hogy első benyomásként nem a testünkön, hanem az arcunkon kifejeződő érzelem az, ami eldönti, hogy mennyire találnak minket szexuálisan vonzónak az ellenkező nem tagjai. A közhiedelemmel ellentétben, a férfiak számára a „mosolygós” stratégia nem mindig kifizetődő, ha vonzónak akarnak tűnni az áhított nő szemében, de „komoly nőnek” lenni is kevésbé csábító. Sokkal inkább a dominanciát, illetve a szégyenlősséget ítélték meg vonzónak a nők, illetve a boldog, mosolygós női arcokat a férfiak. Mielőtt kétségbe esnénk, nem árt tudni, hogy a kutatók csupán az első benyomás hatását vizsgálták. Arról nem kértek véleményt, vajon barátnak vagy társnak kit választanának az alanyok.

Fotók: Neményi Márton

Az evolúciós pszichológia a kutatás eredményét a következőképpen magyarázza: a nők számára a férfiak dominanciája védelmező viselkedést vetít előre, ami a partner és az utódok életben maradásának a záloga. A szégyenlősség, bár elsőre nem tűnik pozitív tulajdonságnak, azt sugallja, hogy a férfi képes betartani a társadalmi normákat és alkalmazkodni. A férfiak a derűs női arcot és a mosolyt a dominancia hiányának, a kedvességnek, az örömre való képességnek tulajdonítják, és feltehetőleg alárendelődésnek is értékelik, ami számukra pozitív megítélés alá esik. Meglepő azonban, és ez is kiderült a kutatásból, hogy az első benyomást a szépség sokkal kevésbé befolyásolja, mint azt korábban feltételezték.

Kalandra vagy társra vágysz?

Az eredményeket érdemes tovább árnyalni. Ahogy azt a fenti kutatás is mutatta, általánosságban azt mondhatjuk, hogy mind a nők, mind a férfiak az arcon keresik a jeleket, amelyektől vonzónak találnak valakit. Ez nem is csoda, hiszen a szépség valamikor az egészséggel, a vitalitással és a termékenységgel függött össze. Egy újabb kutatásban azonban azt találták, hogy míg a nők a férfiak arcából akarnak információt nyerni, akár egyéjszakás kalandról, akár hosszabb távú kapcsolatról van szó, a férfiaknál a két dolog szétválik. Ha tartós elköteleződés a cél, ők is az arcra fókuszálnak, de ha alkalmi partnert keresnek, inkább a testre kíváncsiak.

A szépség tehát nem öncélú dolog. Hiába különböző kultúránként és koronként, az univerzális szignálok, amelyek az valamikor jelezték a szervezet termékenységét, egészségét, életképességét, ma is megvannak, és úgy tűnik, hogy a testen több az ilyen jellegzetesség, mint az arcon. Az emberek többsége tudatosan nem az alapján választ, hogy a másik milyen termékeny, de az evolúciós szempont mégis átfut a fején, ha gyerekvállalásról van szó.

Egy érdekes kísérletben nőket kérdeztek meg arról, hogy ha spermadonorral termékenyítenék meg őket, mit választanának: a kedvező külső tulajdonságok vagy az előnyös személyiségjegyek lennének a fontosabbak. A túlnyomó többség az előbbire szavazott. Mint kiderült, azért, mert meg vannak győződve arról, hogy a külső tulajdonságok öröklődnek, míg a belsők inkább a nevelés termékei, ezért ezek nem adódnak át az apa genetikai állományával. Ez a közvélekedés alapvetően nem helyes, ugyanis személyiségvonásaink cirka 50 százalékig örökölhetőek.

Mit mond az evolúció?

Az emberi faj evolúciós történelmének több mint 99 százalékát töltötte a vadászó-gyűjtögető életforma keretei közt. Nem csoda tehát, hogy pszichológiai mechanizmusaink nagyon nagy hányada e környezetben szelektálódott, és speciális alkalmazkodási problémák megoldására jött létre. A faj- és a létfenntartás közti kényes egyensúlykeresésben olyan viselkedési stratégiák, pszichológiai algoritmusok alakultak ki az emberben, amelyek megnyilvánulás szintjén nagyon különbözőek lehetnek, de ugyanazt a célt szolgálják: szaporodni és/vagy túlélni.

Bármi is a hatásuk a jelenlegi viselkedésünkre, egy biztos: azok az evolúció során kialakult – és egykor alkalmazkodást segítő – viselkedési képességek és hajlamok továbbra is működnek bennünk: érzelmeinket, párválasztási stratégiáinkat, társas kapcsolatainkat, megismerő tevékenységünket mélyen befolyásolják.

Evolúció és szépségideálok

Míg régebbi korokban a kövérség mutatta azt, hogy a család jó anyagi helyzetben van, hogy magas státuszú, erőforrásokkal rendelkezik, mára a helyzet megfordult. Manapság épp a nők soványsága jelzi, hogy lehetőségük van az előnyös társadalmi pozícióból adódó olyan erőforrások igénybe vételére, mint a sport, a szabadidős tevékenységek, vagy az egészséges étrend. Ráadásul a kövérség elvesztette szimbolikus értelmét a modern társadalomban, ahol a sok gyerek többnyire nem érték és a betegségek nem a táplálékhiánnyal, hanem épp ellenkezőleg, a túltápláltsággal függenek össze.

A nőideálok látszólagos drasztikus változása az evolúciós kódokat mégsem tudják alapvetően felülírni. A nők tehát hiába áldoznak rengeteget arra, hogy szupervékonyak legyenek, testtömeg-indexet tekintve a férfiak általában nem a nagyon vékonyakat, hanem inkább a normál tartományban levőket részesítik előnyben. A nők „téveszméje” valószínűleg a média hatására alakult ki.

Evolúciós szempontból a testsúlynál sokkal mérvadóbb a derék-csípő aránya. A homokóra-alkatú nők ösztrogénszintje, ami a termékenység legjobb előrejelzője, egyértelműen magasabb. A férfiaknál a tesztoszteron gátolja a zsírlerakódást a csípő tájékán, az arányos izomzat, a széles váll és a keskeny csípő azt jelzik, hogy hosszú távú gondoskodást és védelmet tudnak nyújtani utódaik számára. Ennek evolúciós gyökere az, hogy egykor a vadászat során és konkurenciaharcokban az ilyen alkatúak tehettek szert előnyre.

És mi a helyzet a másik nemmel? Meglepő módon a férfiak vállszélessége és izomzata lényegesen kisebb szerepet játszik a nők szexuális érdeklődésének a felkeltésében, mint azt gondolnánk. Tehát a nők mérsékelt preferenciát mutatnak a náluk izmosabb, erősebb férfiak iránt, és a normál tartományban levőket lényegesen vonzóbbnak tartják, mint az átlagtól eltérőt, akár túl sovány, akár túl izmos. Elképzelhető, hogy a túl nagy és kötött izomzat az evolúciós környezetben számos hátránnyal járhatott, energetikailag túl költséges volt, például gátolta a futást.

Akárhová is nézünk, az esztétikai ízlések és ítéletek zavarba ejtő sokféleségét látjuk. A kultúra normái, szokásai, története rengeteg ponton befolyásolják azt, hogy mit tartunk vonzónak. Az evolúció során létrejött alaptémák, mint láttuk, változó körülmények között válnak konkrét forgatókönyvekké az egyes társadalmakban.