nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy szép testbe születtem

Soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy szép testbe születtem

Súlyos teher lehet egy nő számára, ha szép testbe születik, használati utasítás és védelem híján ez a test ugyanis nagyon hamar a férfiak játékszerévé válik. #metoo
Jakab Rozi
f Ajánlom

Édesanyám katalógusba való nő volt: 175 centiméter, atlétatest, szálkás izomzat, szexi vádlik, hosszú, barna haj, fekete szemek, modelljárás. Édesapám katalógusba illő férfi volt: 185 centiméter, triatlonos test, széles vállak, anatómiailag tökéletes izomzat, barna bőr, kisfiús haj. Talán nem meglepő, ha a két modellember egy nem éppen csúnya lánynak adott életet, aki tizennégy évesen már megfejelte a 180 centimétert, és mivel a sport szeretetét az anyatejjel szívta magába, az atlétikának és a kézilabdának köszönhetően nagyon fiatalon nagyon kidolgozott izomzatra tett szert. De nemcsak erre: váratlanul hatalmas mellei nőttek, csípője kacéran kikerekedett, és rajta kívül még a vak is látta, hogy nővé érett. A falu, a szegényes családi háttér, a turiból érkező ruhák, a televízió és az internet hiánya zárva tartotta előtte a világot, nem tudta, hogy a szép test akár tőke is lehet, ha az ember lányába szorul némi fifika, számítás és önbizalom. Az ő lelkében azonban hiánycikk volt valamennyi. 

Ő csak annyit tudott, hogy furcsán érezi magát ebben az új bőrben, mert észrevette, hogy észreveszik – ez a fajta figyelem pedig egyáltalán nem volt ínyére. A nőknél alapból rosszul indult, hiszen csak kevesen tudnak elvonatkoztatni attól, ha egy nő magas, vékony, izmos, és szépek a mellei. A férfiaknál pont az ellenkezője történt: ment a nyomulás, jöttek a kedves bókok, a komoly ajánlatok – és a szexuális zaklatás. Egyikkel sem tudott mit kezdeni, mert fejben kislány maradt, akire egy szexi modell jelmezét húzták anélkül, hogy ő ezt kérte volna. A tükör előtt hosszan nézte magát esténként, lóbálta hosszúra nőtt karjait, mereven tekergette a csípőjét, olcsó melltartókba szuszakolta a kannáit, és minden idegszálával azon volt, hogy valahogy kényelmesen elhelyezkedhessen végre ebben a testben. Nem ment.

Nem segítette a folyamatot, hogy általános iskolájának visszataszító gondnoka bódult tekintettel őt leste a lányöltöző ablakán keresztül, hogy a pap önkielégítésről, parázna dolgokról faggatta a gyóntatószékben, és ösztönösen émelygett, amikor legidősebb unokabátyja a fenekét simogatta a vasárnapi ebédnél. 

Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy mindenről ő tehet. Ez a test! Ez az átok! Mivel jobb ötlete nem volt, hosszú, fekete ruhák, vastag pulóverek, ronda bakancsok és Harry Potter-szemüveg mögé rejtette magát, hátha így majd senki, de tényleg senki nem veszi észre, és visszavonulhat a saját, nyugalmat ígérő, introvertált világába. Biztos, ami biztos alapon tartása púpos lett, mellei mélyen beestek, testének szép vonalai eltűntek. A vállalhatatlan álarc persze nem jelentett hosszú távú megoldást, mert idővel az is lehúzta, ráeszmélt, ha rondának öltözik, rondának is érezi magát – márpedig ő csak jól akarta érezni magát tulajdon bőrében. 

Ruháit hétköznapi darabokra váltotta, úgy hitte, a farmer-poló-tornacipő összeállításból nem lehet baj – de már ez elég volt ahhoz, hogy újra megjelenjenek körülötte a férfiak. A lány sportos testénél, dús kebleinél, feszes fenekénél tovább nem láttak, éhesen nyomultak, nem rejtették véka alá: el akarták ejteni őt. A fiatal lány azonban rádöbbent, nem ismeri a játékszabályokat, nem kapott használati utasítást a testéhez, nem tudja, hogyan „használja”, hogyan védje meg, ahogy azt sem tudja, mit szeretne, és mi jó neki. Egy idegen dimenzióba lépett be, ahol vakon tapogatózott – és csak idő kérdése volt, hogy belefut a csapdába. Először egy negyvenes nőgyógyász szeretett bele, aki farkát a lány csípőjéhez dörzsölte, miközben a mellét „vizsgálta”. Főhősünk nem tudta, mi történik vele, csak agya vészkiáltására bírt hallgatni: Fuss! Az eset mélységesen megijesztette: tapasztalatlan lévén nem nagyon ismerte még a férfiak gerjedelmét, a lihegést, az akaratos vágyat. 

Nem sokkal később egy fotós férfi nézte ki magának: dicsérte, bókolt neki, és agyafúrtan rávette, ha a lány fotóriporternek akar tanulni, szívesen megmutatja a stúdióját. A lánynak tetszett a dolog, bízott a férfiban, elvarázsolta a sötétkamra gondolata, az analóg képelőhívás kémiája – és meg se fordult a fejében, hogy baj lehet a dologból, elvégre a férfi az apja lehetne. Már az első kép előhívása után a férfit elhagyta az önuralom, öreg kezeivel a lány melleibe kapaszkodott, fülébe lihegett, és követelte: Sz*pj le! Megint azon kapta magát, hogy egy férfi elől szalad. 

Nem tudta, kit kérdezzen, ki magyarázhatná el neki: mi történik vele? Miért vele történik mindez? Otthon nem merte elmondani a titkait, talán a lelke mélyén magát hibáztatta, ő hozza magára a bajt azzal, hogy ennyire nőies – pontosabban kurvás, ahogy ő gondolt akkor magára. Egyáltalán nem tudott megbirkózni azzal, hogy tizenhat évesen már egy érett, vonzó nő testébe kényszerült – és így gondolt magára egészen huszonöt éves koráig, mert a rossz tapasztalatok egyre csak nőttek. 

A megoldás aztán egy pszichológus személyében érkezett el, akit utolsó kétségbeesésében keresett fel – és végre-valahára egy tyúkanyó szárnyai alatt békére, megértésre és tudásra lelt, hosszú évek fáradságos munkájával pedig eljutott odáig, hogy megbékéljen azzal, hogy egy szép nő testébe született. A ló túlsó oldalára soha nem esett át, visszafogott stílusa megmaradt, óvakodik a feltűnősködéstől, zavarba jön, ha dicsérik, a nyomulós férfiakat messze elkerüli, ellenben boldog, hogy egy erős férfit sodort mellé az élet, akivel közösen találtak rá arra, hogy a külső adottságok ellenére miért olyan szépséges az a test, amit a Jóistentől kapott. 

Megosztás Facebookon