„Szükségem volt rá, hogy megéljem a nőiségemet” – létezik megbocsátás megcsalás után?

„Amikor megszületett az első fiunk, a férjem nagyon nehezen jött bele az apaságba. Én majd beleszakadtam, hogy jó anya, jó feleség, jó társ, jó szerető legyek. De valami megváltozott. Azt mondta, én már csak anya vagyok, és a nőt nem értékelte. Hiányzott a szex, a rajongás” – összegzi röviden a férje megcsalásához vezető útját a harmincöt éves Emese, egy öt- és egy nyolcéves kisfiú anyukája. „Sokáig reménykedtem, azt hittem, ha születik még egy gyerekünk, esetleg majd jó irányba változik a kapcsolatunk. De még rosszabb lett a helyzet. Még nem volt egyéves a kisfiam, amikor visszamentem dolgozni. Nemsokára pedig beleszerettem egy kollégámba, ami kölcsönös volt. Szeretők lettünk.”

Emese sokáig titkolta a viszonyát, nem akarta elveszíteni a családját. Miközben nagy szüksége volt arra, hogy megélje a nőiségét. „A szeretőm sokkal hamarabb kilépett a házasságából, pár hónap után. Aztán végül én is mindent bevallottam. Szabadulni akartam a folyamatosan feszítő hazudozásból. Elég váratlanul érte a férjemet, de azt sem mondanám, hogy nagyon felzaklatta. Talán megértett, bár tudom, hogy fájt neki. Csendben viselte. Úgy döntöttünk, hogy külön költözünk, de hivatalosan nem váltunk el. A gyerekek három napot velem voltak, hármat apával. Összesen fél évet éltünk külön.”

„Rájöttem, hogy a szeretőm egy narcisztikus pöcs”

A szeretőjével két évig tartott a viszonya, de igazából csak addig működött a kapcsolat, amíg nem éltek együtt. „Szuper volt vele a szex. De nagyjából ez minden, amiben jó volt. Egy idő után rájöttem, hogy egy narcisztikus pöcs. A gyerekeimet utálta, nem szerette, ha nálunk voltak. Ő simán lepattintotta a sajátjait. Sosem találkozhattam velük. Ráadásul az exneje folyton zaklatott. Üldözött, követett. Elfáradtam ebben. Szóval addig működött, amíg nem volt felelősség, amíg csak szeretők voltunk, minden kötöttség nélkül.

„Egy szerető úgy függ a másiktól, mintha ő lenne a kábítószere”

A férjem két hónap különélés után elkezdett adni magára. Fodrászhoz ment, új ruhákat vett, randizgattunk. Eleinte csak ő akarta, hogy visszamenjek, aztán kezdett nagyon hiányozni a család, az otthonom. És tetszett az új énje. Nem titkoltam a pasim előtt, hogy találkozom a férjemmel, már nem akartam azt a feszültséget, mindent nyíltan felvállaltam. És a férjemmel addig nem szexeltünk, amíg végleg haza nem költöztem. Amikor megtörtént, sokkal jobb volt, mint azelőtt. Talán kicsit bátrabb lett. Ő mindig nagyon visszafogott volt, én voltam a második nő az életében, azt mondta, nem szeret ismerkedni. Azt mondta, nem akar elveszíteni. És már nem éreztem úgy, hogy csak anyaként tekint rám.

Figyelmes férj lett. Új alapokra helyeztünk mindent. Azt hiszem, a szeretőm tanította meg arra, hogy értékeljen. De én is másképp látok egy csomó mindent.

Sokat dolgoztunk a kapcsolaton. Korábban jártunk terápiára, de nem jött be. Viszont sokat tanultunk az elmúlt évek alatt, már tudtuk, mit akarunk. Mindketten beismertük a hibáinkat, a férjem is belátta, hogy elhanyagolt. Én úgy látom, képes megbízni bennem, a történtek után is.”

Emese végleg lezárta a kapcsolatot a szeretőjével, nem akar tudni róla semmit. „Annyit tudok, hogy már talált valaki mást. Igazából még azelőtt, hogy mi lezártuk volna, már kikacsingatott. Persze később még sokáig keresett, maradjunk barátok, ilyesmi. Nyilván sértette a hiúságát, hogy nem ő mondta ki előbb, hogy vége. De eszem ágában sem volt kapcsolatban maradni vele. Szerencsére úgy látom, a gyerekeket nem viselte meg ez az egész kalamajka. De ha bármi kérdésük van, mindig őszintén próbálok meg válaszolni nekik, a saját szintjükön, nem akarom, hogy úgy érezzék, hogy titkolózunk előttük. Felvállaljuk, hogy hibáztunk, de igyekszünk helyrehozni úgy, hogy mindenkinek jó legyen.”

Egy szeretői viszony a legtöbbször azért nagyon vonzó, mert abban csak egy szerepben vagyunk jelen (jelenet a Closer c. filmből)

„Tizenkét év alatt ment tönkre a kapcsolatunk”

„Még egy évig próbáltuk helyrehozni a kapcsolatunkat, az után, hogy teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a feleségem megcsal” – meséli a negyvenkét éves Tamás. Rita, a volt felesége öt évvel idősebb nála. Egy közös gyerekük van, a tizenegy éves Marci. „A feleségemnek már volt két gyereke, amikor összejöttünk, nem terveztünk közöset, de aztán mégis úgy hozta ez élet, és nem bántuk egyáltalán. Igazából a saját gyerekeit is együtt neveltük, még elég kicsik voltak, amikor összeköltöztünk. Pontosan tizenkét éve. Azt hiszem, a kapcsolatunk is nagyjából tizenkét év alatt ment tönkre, szép fokozatosan. Rita elég sokat volt otthon, gyesen, táppénzen, de sosem panaszkodott emiatt. Én viszont kénytelen voltam két műszakban is dolgozni, hogy el tudjam tartani a családot. Utólag vallotta be, hogy sokszor egyedül érezte magát. Vagy ez csak magyarázkodás volt? Nem tudom. Az az igazság, hogy egy idő után már egyáltalán nem tudtam megbízni benne, minden szava hazugság volt. És még akkor is hazudozott, amikor már teljesen egyértelmű volt a helyzet, még a gyereknek is képes volt kitalálni fedősztorikat, csak, hogy ne kelljen szembenézni a saját tetteivel. Szeretett mártírként szenvedni, azt akarta, hogy sajnálják. Persze egy idő után csak azok sajnálták, akikkel nem kellett őszintén beszélnie. Akik csak a saját verzióját ismerték.”

Egy szerető vallomása: sajnálom, hogy épp egy házas emberbe szerettem bele

Ritának körülbelül két éve kezdődött a viszonya az egyik férfivel azok közül, akikkel csetelgetni kezdett. „A pasinak is volt családja, de csak hétvégén járt haza, hétköznap sofőrként dolgozott. Marcinak mesélt róla az anyja, mint egy új barátjáról, akinek nagy kamionja van, nagyon kedves bácsi, megengedi, hogy beülhessen, és el is viszi majd egy körre. Én ezt mind a gyerektől hallottam, neki is fura volt az egész, nyilván azért mondta el. Érezte, hogy nem egy átlagos barát az, akiről az anyja beszél. Amikor rákérdeztem, hogy van-e baja velem, a kapcsolattal, Rita nem mondott semmit. Kezdetben arra gondoltam, hogy nekem van üldözési mániám. Meg egy ideig olyan odaadó is volt, de aztán elhúzódott, sokáig nem bírta megjátszani magát.

„Telefonszexelt a nyaralás alatt”

Én komolyan úgy voltam vele, hogy ha egy nő csal, ha beenged valakit az életébe, annak biztosan lelki oka van, az a kettőnk hibája, kettőnknek kell megoldani. De ő visszaélt az igyekezetemmel, amikor meg leültünk, hogy váljunk el, mert nem tudjuk megoldani, ellenkezett. A viszonyt persze folytatta, amit apróbb jelekből is érezhettünk, de az igazán kemény pofont egy nyaraláson kaptam, kaptuk. Strandolni készültünk, ő azt mondta, fáradt, a szobában marad. Én meg ott hagytam a telefonomat, amin bekapcsoltam a hangrögzítést.

Egy hirtelen ötlet volt csak, de a megérzésem nem csalt: a családi nyaraláson a nejem a szeretőjével telefonszexet bonyolított. Az volt az a pont, amikor elegem lett, végleg lemondtam a házasságomról. Már nem tudtam nőként nézni rá, folyton arra gondoltam, hogy valaki mással bújik össze.

Ő csak annyit tudott hozzátenni, hogy szánalmas vagyok. De igaza volt, én erőltettem a kapcsolatot egy olyan nővel, aki csak eljátszotta, hogy a szerető feleségem, miközben mást kívánt.”

Tamásnak nem is a megcsalással volt leginkább baja, hanem azzal, hogy a felesége nem volt őszinte vele és talán saját magával sem. „Nem akart felelősséget vállalni az életéért, mindenért másokat okolt. Végül a pasi sem akart összeköltözni vele, nem hagyta ott érte a családját. Rita megbánta, amit tett, én viszont már továbbléptem, teljesen elhidegültem. A fiunk is velem akart maradni, nagyot csalódott az anyjában. Nagyon sajnálom szegényt, azért, amin keresztül kellett mennie, látom, hogy vívódik. És sajnálom Ritát is, nem hibáztatom, csak azért vagyok rá dühös, mert nem akart beleállni, elhárított mindenféle segítséget. Nekem sokat segített az a néhány alkalmas terápia is, rájöttem dolgokra, többek között arra is, hogy miért próbáltam a végsőkig megtartani a családi egységet. Most válok, de nem csüggedek, sokat tanultam, sokkal tudatosabban vágok bele egy új kapcsolatba, ha úgy adódik.”

Hiányban szenvednek a hűtlenkedők

Egy szeretői viszony a legtöbbször azért nagyon vonzó, mert abban csak egy szerepben vagyunk jelen, holott az énünk nemcsak nőből vagy férfiból áll. Az életben nők, feleségek, anyák, barátnők, dolgozók, stb. vagyunk egy személyben, és a szerepeink általában sok felelősséggel is járnak. Ha egy anya bonyolódik viszonyba, az nyújtana reális képet róla, ha a gyerekével együtt is találkozna az új párjával. Persze a szeretőség lényege pont az, hogy nincs semmilyen más körülmény, elköteleződés, amiért felelősséggel tartozik az ember. Úgy van a kapcsolatban, mint egy kis szigeten, ahol semmi mással nem kell foglalkozni, csak a szeretőjével. A párkapcsolati mediátor, dr. Mészáros Ádám szerint a megcsalás általában valamilyen hiányállapot miatt következik be. Ez származhat a kapcsolatból is, de sokszor a megcsaló fél gyerekkorában lehet fellelni a valódi, mély okokat. Szeretővé pedig általában azért válik valaki, mert úgy érzi, hogy ő csak arra a kapcsolati minőségre, az elköteleződésmentes változatra érdemes. Ami biztos: akár tanácsadóhoz fordulnak a párok, akár nem, az önismereti munka egy megcsalással érintett pár mindkét (vagy akár a szerelmi háromszög mindhárom) tagja számára elkerülhetetlen. Már ha a későbbiekben szeretnének jól működő párkapcsolatban, házasságban élni.

„Sok, megcsalással terhelt párkapcsolat nem működik sokáig, még akkor sem, ha kezdetben mindketten akarják – mondja dr. Mészáros Ádám. – Egyrészt a párok sokszor nem beszélik ki magukból rendesen a sérelmeiket, másrészt a megcsalt felek ritkán vannak az igényeiknek megfelelően kárpótolva. Csak újrakezdik, aztán azt gondolják, hogy elég annyi, hogy bemondjuk, hogy mától tiszta lappal indulunk. Ha bármelyikük úgy érzi, hogy nincs arányosan kárpótolva az őt ért sérelmekért, akkor nem lesz egyensúlyban a párkapcsolat. Persze mindez általában nem tudatos: a megcsalt fél részéről féltékenykedésben, a hűtlen fél részéről pedig fennmaradó hiányoktól való boldogtalanságban nyilvánul meg. A megoldás a tudásban rejlik, ami folyamatos tanulást jelent önmagunkról, a kapcsolatunkról, a társunkról. Mert folyamatosan változunk mi magunk, és ezzel együtt az igényeink is.”

Nem hibást kell keresni, hanem hozzájárulást

Ha túl hosszú ideig szenvedünk hiányt a párkapcsolatunkban, könnyen belecsúszhatunk egy szeretői viszonyba. „Ezért fontos tudni, hogy

amikor valakitől megérezzük az érdeklődést, a törődést, az elsősorban arról szól, hogy az a másik bizonyosságot akar szerezni a férfiúi vagy adott esetben női mivoltáról, arról, hogy képes hódítani. Ha nem hisszük el feltétlenül, hogy ez szerelem, hanem csak egy hiánypótlás a hódoló részéről, akkor nem megyünk bele mindenáron egy ilyen viszonyba. Csakhogy aki ki van éhezve, az könnyen bekapja a horgot: el akarja hinni, hogy kell valakinek, hogy őt akarják.

És könnyen lehet, hogy mindezek mögött valami olyan sérülés van, amelyet a megcsaló félnek a gyerekkorában okoztak. Talán azt élte meg, hogy nem kellett senkinek. Ha megértjük, hogy csak hiánypótlásról szól az egész, hogy csak arra kellünk, illetve nekünk is csak arra kell a másik, talán nem csúszunk bele olyan könnyen ezekbe a helyzetekbe. És nem kell feltétlenül évekig tartó terápiára gondolni, sokszor elég a felismerés, saját működésünkkel kapcsolatban,

ha megértjük, hogy a gyerekkori sebeink tudattalanul hatnak ránk, a kapcsolataink is jobban fognak működni.

A mediátor szerint a kultúránkba ivódott, a hűtlen felet hibáztató attitűd egyáltalán nem kedvez a párkapcsolatok helyreállításának egy megcsalás után. „Sosem hibást kell keresnünk, hanem hozzájárulást. Mégpedig három részről: a hűtlen fél, a megcsalt fél és a hűtlen fél családi közegének részéről. Sok esetben közülük mind hozzájárul a megcsalás kialakulásához valamilyen mértékben. A társadalmunk azt sem nagyon tudja elfogadni, hogy amikor valaki megcsalja a párját, az nem akar rosszat, hanem egyszerűen abban a helyzetben, állapotban nem képes máshogy cselekedni. Pedig nem nehéz megérteni, hogyan működünk. Egyik alapvető szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat, a másik pedig az, hogy jó emberként nézhessünk a tükörbe. Ezért amikor valami olyan dolgot csinálunk, ami nem helyes, védekezni kezdünk, és olyan meggyőződést alakítunk ki, és tartunk egyre erősebben (pl. magyarázatokat találunk, másokat hibáztatunk, stb.), ami abban segít, hogy ne kelljen megváltoztatni a magunkról alkotott, jónak tartott képet. Az agyunk arra törekszik, hogy ezt a képet fenntartva biztonságban tartson, hiszen ha szembenéznénk az új képpel, kicsúszna a lábunk alól a talaj. Így viszont könnyen a meggyőződésünkké válik, hogy a párunk a hibás, és ezzel a saját, helytelen viselkedésünk feloldozást nyer. Mindez tudattalanul működik, egy idő után pedig ördögi körré fejlődik, amiből nagyon nehéz kitörni. Tudatos személyiségfejlesztő munkával viszont nem lehetetlen.”