„Anya, meséld el, hogy barátkoztad össze apát” – a gyerekek a beszéd nagymesterei, tanuljunk tőlük!

„Két nagyon jó barátom van a suliban: Marci, Szilárd és Matyi” – mondta Míra az anyukájának, miközben hazafelé sétáltak. Egy pillanatra kizökkent, meghökkent, majd nevetni kezdett. Azt gondolnánk, hogy a gyerekszáj az abszurditása miatt humoros és figyelemfelkeltő. Pedig nem ez a titka. A gyerekek született szónokok. Csak aztán kilúgozzuk a beszédüket, és nagyon gyakran sémákban gondolkodó, nyelvi paneleket összerakó unalmas felnőttekké neveljük őket.

„Csak azt nézem, hova rakjam a puszit” – gyerekek rajzolták le kameráink előtt az anyukájukat

A jól beszélő ember, akire sokan figyelnek, és hatással van a környezetére, minden történelmi időben sokat ért. Nevezhették szónoknak, prófétának, vezetőnek – vagy lehetett egyszerű történetmesélő. Ma az üzlet világában leginkább csak előadónak hívják, de ha eladja a portékáját, vagy meggyőzi a munkatársait az új célról, netán nagyvállalat élén ösztönzi a munkatársait, akkor abban már pénz is van, nem kevés. Csakhogy jól beszélni, legyen szó egy kisebb közösség előtt elmondott beszédről, vagy munkahelyi értekezletről, netán egy fontos pályázatról – nem is olyan könnyű.

Nincs annál szörnyűbb, mint amikor valaki összeállít egy túlzsúfolt prezentációt, és amit kivetít, azt olvassa fel (jobb esetben mondja el) a hallgatóságnak. Dögunalmas.

Megindul a rajzolgatás, a kalandozás, a szemtelenebbek előveszik a telefonjukat, és titokban vagy látványosan azt babrálják. Nincs olyan élethelyzet, ahol ne lenne rá szükség, hogy aki beszél, érdekes legyen, a mondanivalója mélységgel, értelemmel telítődjék. Alapelvárás, mégsem sikerül mindig teljesíteni. Most néhány példát szeretnék arra mutatni egy szakértő segítségével, mi lenne, ha a gyerekeket figyelnénk, és a beszédükből technikákat, eszközöket lesnénk el. A gyerekekben ugyanis még minden megvan – ösztönösen, öntudatlanul – az, ami az érdekes beszéd alapja.

Ne csak az agyra akarjunk hatni!

„A felnőttek úgy gondolkodnak, hogy ha mondani akarnak valamit, akkor meghatároznak egy célt – vagyis az agyra akarnak hatni – mondja Györffy Kinga retorikai-storytelling tanácsadó. – Ahhoz azonban, hogy a beszédünkkel változást érjünk el, cselekvésre késztessünk, az érzelmeket is mozgósítanunk kell. A történetmesélés a legősibb, legtermészetesebb eszköz erre. Sokat veszít az, aki kizárólag az érvekre hagyatkozik, mert az érvre mindig születik egy ellenérv, és előbb-utóbb vitát generál.

Ha megfigyelünk egy kisgyereket, akkor ő mindig az élményeit, a tapasztalatait meséli el, a világot a történetein keresztül értelmezi.

Amikor Zsoltika reggel az iskolába ér, lelkesen mesélni kezdi az előző napját: tegnap délután anyukámmal elmentünk a játszótérre, ahol azt történt, hogy Panni felmászott a hintára, és képzeld, alig kúszott egy kicsit, kiabálni kezdett, hogy segítség, segítség! És akkor én odaszaladtam, hát, ott csüngött, a rózsaszín kabátjában, és az arca vörös volt, és... – és mesél, és mesél, és a tanító néni kiigazítja: Zsoltika, és-sel és hát-tal nem kezdünk mondatot…

Győrffy Kinga (fotó: facebook

„A kisgyerekek önfeledt mesélési kedvét az oktatási rendszerben nagyon hamar elvesszük – mondja a szakértő. – Kevés az idő, iskoláskorban már az is csoda, ha egy-egy gyerek a napi oktatás során 5 percet beszél, és akkor az még nem szabad, élményszerű, önfeledt beszéd. A bátorítás, az öröm, az őszinteség sokadlagos lesz. Pedig a gyerekek olyan retorikai tudás birtokában vannak, amit aztán könyvekből vagy előadásokon, vagy tréningeken szerezhetünk vissza. A kisgyerek beszédére jellemző, hogy színes, sok benne a figyelemfelkeltő és kapcsolatteremtő szó: „Képzeld!”. A gyerekek a sztorit párbeszédesítik: ez a figyelem élénkítésének legősibb módja, azért hatékony, mert a társalgási nyelv könnyedségét, természetességét tartja meg.”

„Az óvónéni szavai olyan puhák voltak ma”

A gyerekek nagyon sok érzelmileg, hangulatilag erős kifejezést használnak – a semleges, szürke szavak helyett. Ezenkívül a legnagyobb természetességgel építik be az érzékszervi kifejezéseket: „Az óvó néni szavai olyan puhák voltak ma”.

„Azért fontos mindez, mert az agy ezeket a mondatokat sokkal könnyebben rögzíti és idézi fel – magyarázza Györffy Kinga. – Ami érzéssel vagy érzékszervi élménnyel telített, arra jobban emlékszünk, a felszabaduló dopamin miatt. A gyerekek gyakran alkalmaznak egyéni szófordulatokat, a szóalkotásuk friss, eredeti. Nem félnek attól, hogy valamit helytelenül vagy hibásan használnak, bátran beszélnek. Amikor egy kisgyerek azt mondja: „Anya, meséld el, hogy barátkoztad össze apát” – az izgalmasabb, mintha azt mondaná, amit a felnőttek: „Anya, meséld el, hogy szerettél bele apába” – mert az összejöttél és megismerted szót is belesűríti a barátkoztad össze kifejezésbe.

A gyerek merészen játszik a nyelvvel, és ha ezt a felnőtt is megtenné, érdekfeszítőbb lenne a mondanivalója.

Jelenet a Boyhood című filmből. (fotó imdb)

Tempó, erő, magasság

A gyerekeknek nem gond az sem, hogy a hangjukkal játszanak. Öntudatlanul keltik életre a történetet, emelik ki a számukra fontos részeket – azáltal, hogy gyorsítják és lassítják a tempót, emelik és csökkentik a hangerőt, mélyítenek és magasítanak. A titkuk a váltakoztatásban van. Ezt kellene újra megtanulniuk a felnőtteknek is. Mert aki vált(ak)oztat, annak elevenebb és ezáltal érdekesebb is lesz a beszéde, mint annak, aki monotonon, egyhangúan ad elő valamit.

„A magas hangokkal az örömöt, az elragadtatást tudjuk kifejezni, a mélyek már az erőt, ellenkezést testesítik meg – mondja Györffy Kinga.

Aki beleéli magát egy történetbe, az a szívét is beleadja, így tud a másik szívére hatni.

Lelkesedést például csak lelkesedéssel, és mosolyt is csak mosollyal lehet kiváltani. A gyerekeknek még őszinte a mosolyuk. És akkor mosolyognak, amikor kell. A felnőttek ezt is kontrollálják. Létezik az ún. stewardess mosoly, amikor csak a szánk mosolyog – vagyis erőltetett műmosollyal reagálunk valamire, a szemünk azonban elárulja az igazságot. Az arcunk szinte kettéválik: alul hamis, felül őszinte.”

Vigyünk kontrasztot a mondatainkba!

A gyerekek nem félnek erős, ellentétes dolgokat mondani. „A kedvességemet látta rosszaságnak az óvó néni.”, „Az ember sok mindenkit szerethet, de szeretője csak egy lehet.”

Magadban beszélsz? Jól teszed!

„A kicsik e mellett sosem prédikálnak, nem magyarázkodnak, és nem fogalmaznak meg szabályokat – magyarázza a szakértő.  – Plasztikussá teszik a témát, megjelenítik a problémákat. A felnőtteknek ezt is érdemes lenne ellesniük. A pusztán közlésekre és utasításokra épülő beszédmód csöppet sem hatékony a gyermeknevelésben. Mint ahogy a mechanikus kérdezősködés sem. Amikor a gyerek napi élményeit kevés időbe préselve, sablonkérdésekkel próbáljuk megtudni, biztos kudarc vár ránk: makacs hallgatás vagy kurta mondat lesz a válasz. Ha viszont magunk is mesélünk a napunkról, illetve úgy kérdezünk, hogy hely vagy időhatározóval indítunk, akkor nagyobb nyitottságra és sikerre számíthatunk. A jó kérdés úgy kezdődik, hogy „Hol? Mikor…?” – mert erre nem lehet máshogyan, mint történettel válaszolni. A gyerekek és a felnőttek beszéde folyamatosan kölcsönhatásban van, ha hagynánk, hogy hasson ránk a gyerekbeszéd, sikeresebbek és érdekesebb mesélők lennénk a felnőtt környezetünkben.”

Jelenet a Boyhood című filmből. (fotó imdb)

Légy jelen!

Nem esett még szó arról, milyen környezetben hatásos a jó beszéd. Egy kínai mese szerint, amikor az uralkodót arra kérték, hozzon ítélet: melyik állatot öljék meg vacsorára, a birkát vagy a marhát, akkor ő körülnézett, és azt mondta: A marha itt van, a birka nincs. A birkának legyen vége.

Ezért nem fogom abbahagyni sosem az esti mesélést

„A jelenlét nagyon fontos – hangsúlyozza Györffy Kinga. – Ahogy a tanmesében is: aki nincs jelen, az kevésbé fontos. Ez a hétköznapi életben is így van. Az elfoglalt apuka diktafonra rögzítette az esti mesét, és átadta a bébiszitternek. Kapcsolja be, játssza le, mégiscsak az ő hangját hallja a gyerek. Másnap reggel kérdezte a kisfiát, jó volt-e így. A gyerek tiltakozva rázta a fejét. Miért nem? – faggatta az apuka. „Mert nem tudtam az öledbe ülni!” Ez a történet, amely Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvében szerepel, azt tanúsítja, hogy

csak a személyes jelenléttel tudunk mély bizalmat és biztonságot teremteni.

A technika sok mindenre képes, a tanár leadhatja az órát videóról is. A digitális korban sok minden változik, de a személyességet semmi sem tudja helyettesíteni. Aki jelen van, az mindig fontosabb lesz, mint aki nincs.”

Ne féljünk a kudarctól

A felnőttek többsége örömmel mesél sikertörténetet, de nem szívesen mesél a kudarcairól. Pedig a ballépések kihagyása, a veszteségek elhallgatása olyan, mintha a színskálából kimarkolnánk négy-öt színt. Csak hiányozna a kék vagy a narancssárga, nem igaz?

„A siker inspirálhat, de a kudarc tanítani fog – mutat rá a szakértő. – Ugyanilyen fontos, hogy ne gondoljuk azt, hogy a hétköznapiság, az apró dolgok nem lehetnek érdekesek. A zöldségesnél történt esemény is lehet találó példa egy előadásban – ha abban együttesen van jelen az értelem és érzelem. Ha ránk hatott, ami ott és akkor megtörtént, másra is fog. Talán még azt érdemes kiemelni, hogy az ismétlés szintén a gyermeki világ sajátossága, és retorikai szempontból rendkívüli a jelentősége. Figyelni kell persze arra, hogy ne sulykolás legyen, és ne olcsó hatásvadászat. De vegyük észre az ismétlésben, hogy ritmust ad a szövegnek, zenei élményt varázsol, érdemes tehát tudatosan alkalmaznunk. A kicsiket megnyugtatja, hogy még egyszer, és még egyszer jön valami, amit már ismernek, ami kiszámítható. Könnyen alkalmazzák a gyerekek a hármasságot is, a mesevilág szimbolikus számai nekik még természetesek. A kettő kevés, a négy sok, pont három kell. Ez, ma már tudjuk, pszichológiai mechanizmus: a 3-as az egység, teljesség és befejezettség érzetét kelti a másik emberben.”

Ha egy óvodai vagy iskolai sztorit a legnagyobb odafigyeléssel hallgatunk meg, akkor rájövünk, hogy csak az ősi szabályokat kell alkalmaznunk: a gyerekek és régi idők tudását, amikor a mesélő úgy ragadta meg a hallgatók figyelmét, hogy teljes átéléssel hallgatták. Ha mindezt bevisszük a munkahelyünkre, a magánéletünkbe, ha mi is így mesélünk másoknak, talán még az okostelefon is a töltőre kerül, és a hallgatóságunknak nem lesz ingere, hogy virtuális világba lépjen át előlünk.