nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Nem jössz be neki, csak szimplán kedves!

Nem jössz be neki, csak szimplán kedves!

Rengeteg lehetséges módja van annak, hogy az ember lánya beégesse magát. Egyik verzió, amikor elhiszi, kiszemelte őt a férfi – pedig nem, egyszerűen csak kedves.
P.P.
f Ajánlom

Két év és három hóna után talán érthető, ha valakinek kényelmetlenné válik a szingli lét. Hiába a nagy szabadság és megannyi csodás körülmény, a férfienergia hiánya idővel borítja a rendszert. Be kell látni, jó lenne egy társ. Ez a hang bennem is megszólalt, amit legutóbb akkor hallottam meg, amikor egy születésnapi bulin a tekintetem megakadt egy holland DJ-n – az övé meg rajtam. Legalábbis akkor ezt feltételeztem.

Kedvesen mosolygott, én visszamosolyogtam, majd rám egyáltalán nem jellemző bátor tyúklépésben elkezdtem a keverőpult felé andalogni, és mivel az esemény legnagyobb részében egy előre összeállított zenei listáról celebrálta a bulit, volt időnk beszélgetni.

Világító zöld szemek, szőke fürtök, hófehér fogsor, szálkás karok, élettel teli arc: az első öt percben meglágyult lábaim alatt a talaj, és ahogy egy vonzó férfi társaságába rendszerint lenni szokott, látványos átalakulásnak indult az ábrázatom. Arcomat ellepte a boldog pír, a mosolyom egészen a fülemig szaladt, szemeim tágra nyíltnak, és egész testemben éreztem, valami jó történik velem. Egy kívülálló számára ilyenkor egy kellemetlenül lelkes nő benyomását kelthetem, aki szokatlanul sokat nevet, sokat magyaráz, és minden porcikája leleplezi: odavan az illetőért.

Egész este beszélgettünk. Kiderült, a szürke hétköznapokban mérnökként dolgozik, de a zenéléssel össze tud szedni ezerötszáz-kétezer eurót, így havonta egy-két rendezvényt mindig bevállal. Egy holland kisvárosban él a családjával (Hess! – ezt a félmondatot én persze meg se hallom), absztinens, rendszeresen meditál, a maratonra készül, és nem mellesleg: állatvédő. Ezen a ponton teljesen megsemmisültem, végleg elveszítettem kapcsolódásomat a realitással, nem volt kapaszkodó, viszonyítási pont, csak az örömteli lebegés maradt, meg a biztos tudat: itt és most valami elkezdődik.

A történet úgy kerek, ha bevallom: harmincnégy éves vagyok, megjártam már három hosszú, és tanulságos párkapcsolatot, volt részem elementáris boldogságban, szivatásban, langyos vízben és drámában, vagyis elmondható, nem most jöttem a falvédőről – itt most mégis visszaalakultam egy tizennyolc éves naivává, aki vihogással fűszerezi a kacérkodást. De nemcsak vihogtam, elhittem, hogy felkeltettem a férfi érdeklődését, vonzalmat ébresztettem benne, hogy a helyszínen tartózkodó ötven nőből pont én vagyok az, akinek váratlan látványától lelassult a film, elhomályosodott a háttér, és minden egy lépéssel szinte sorsszerűen sétálok be az életébe. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A buli végén megköszönte a beszélgetést, őszintén örült, hogy megismert, és ennyire jót beszélgettünk, rémesen unalmas lett volna a rendezvény nélkülem, majd lenyomott az arcomra két kedves puszit, és a tudtomra hozta, számára a buli befejeződött, pár óra múlva kelnie kell, a kislányának balettbemutatója lesz tízkor. Ezzel az egy félmondattal a sors visszarántott a valóságba, kijózanodtam, és hogy mentsem a benézett szituációt, szerepemből nem estem ki. Őszintének tűnő lelkesedéssel én is elköszöntem, majd gondolatban vállon veregettem magam, és újra megbeszéltem magammal, hogy ideje lenne végre elengedni a meséket, és harmincnégyhez méltó módon megélni ezt az életet. A leckét újra megtanultam: csak azért, mert valaki kedves, még nem biztos, hogy én vagyok neki a végzet asszonya.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]