nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Excel-táblák és rituálék fogságában – a kényszeresség kínjai

Excel-táblák és rituálék fogságában – a kényszeresség kínjai

Jack Nicholson a „Lesz ez még így se” című filmben egy rendkívül kellemetlen figurát alakít, akit nemcsak kiborítóan merev személyiségstruktúra jellemez, de a kényszerbetegség több tünetét is produkálja. Kínosan ügyel a tisztaságra, élete szigorúan megtervezett napirend szerint zajlik, amiből nem tud kilépni, mert minden eltérés a megszokottól a végletekig felzaklatja. Ha a hollywoodi mázat lemossuk a főhősről, elég jól illusztrálja azt a tünetegyüttest, amelyet OCD-nek, azaz obszesszív-kompulzív zavarnak hív a szakirodalom.
f Ajánlom

A 34 éves Zoltán azzal jelentkezett terápiába, hogy magányos. Édesanyja halála óta alig mozdult ki otthonról, gyakran pánikszerű roham fogta el. Mint később kiderült, soha nem élt egyedül, édesanyja védőszárnyai alatt nőtt fel, egyszülős családban, az apját, aki kisgyerekkorában disszidált Ausztráliába, szinte nem is ismerte. Élete jól megtervezett menetrend szerint zajlott, édesanyja minden percét beosztotta, szinte katonai fegyelemben éltek mind a ketten.

Pénteken porszívózás, szombaton mosás, vasárnap rántott hús, hétköznap este, munka után sorozatnézés és scrabble-parti az anyjával. Észre sem vette, de nem volt saját élete.

Ugyanakkor senki nem kérdezte meg tőle, hogy miért vezeti Excel-táblázatban a környező élelmiszerdiszkontok változó árait, és miért készít statisztikát arról, hogy mennyi húst, kenyeret, tejet fogyasztanak fejenként egy hónapban. Zoltán életének keretet, értelmet, jelentést adott az a sok feladat, amit precízen végrehajtott nap mint nap, így legalább nem kellett észrevennie, hogy nincs párkapcsolata, nincsenek barátai, az egész élete a mama körül forog – aki elmondása szerint masszív kényszerekkel küzdött. Bár Zoltán nem lett kényszerbeteg, az évtizedekig fennálló merev szokásoktól akkor is nehéz volt megszabadulnia, amikor rájött, hogy gyakorlatilag ellehetetlenítik az életét.  A drákóian szigorú, elnyomó anyai gondoskodás és az e mentén kialakult gyenge önértékelés oda vezettek, hogy az életét akkor érezte biztonságosnak és kiszámíthatónak, ha a napi-heti rutint a végtelenségig szigorúan betartotta. A „leszokás” nagyon apró lépésekben, elsősorban kognitív (a gondolkodást átalakító) terápia mellett indulhatott el.

Szokások rabságában

A kényszerbetegség a szorongásos zavarok körébe tartozik, vagyis a hátterében az áll, hogy az ember valamitől fél, és hogy ezt a félelmét – ami leggyakrabban egy kényszergondolat – elhárítsa, kényszeres cselekvésekbe kezd. A kényszergondolatok rendkívül idegesítő érzések, gondolatok, amelyeket a beteg maga is idegennek, tőle függetlennek tart, mégis gyakran meghiúsul az ellenük irányuló küzdelem. Ennek a tudata már önmagában is olyan kellemetlen és zavaró, hogy újfent szorongást okoz, és ezzel egy ördögi körbe hajszolja a beteget. Betegségről persze csak akkor beszélhetünk, ha a jelenség olyan méreteket ölt, ami alapvetően áthatja, végső soron ellehetetleníti az életet.

A kényszerbetegségek általában a gyerekkorra nyúlnak vissza, de ez nem mindig derül ki. Mivel a kicsik biztonságérzetét sokszor az adja, hogy a szokásaik ismétlődőek, a szülők maguk sem mindig veszik észre, ha a kényszerek elérnek egy olyan szintet, ami már problémát okoz. Ilyen szokások lehetnek a hajcsavargatás, a körömrágás, de az is, hogy csak minden második csíkra hajlandóak rálépni a járdát alkotó betonkockák közül. Ezek a „kényszerek” gyakran spontán elmúlnak, ha a gyerek szorongása csökken, illetve a biztonságérzete nő, baj inkább akkor van, ha a tünetek tartósan fennállnak, illetve erősödnek, a szülő viszont nem veszi azokat komolyan.

Honnan ered?

Alig egy évszázaddal ezelőtt a kényszerességet – mint csaknem minden pszichés problémát – a démonoknak tulajdonították, és ez az elképzelés még a mai napig sem teljesen idegen az emberi gondolkodástól. Az a magyarázat, hogy betegséget egy külső erő okozza, egyszerre ad felmentést és megnyugvást, hiszen így az ellene folytatott küzdelem más értelmet nyer: nem biztos, hogy van hatalmunk felette.

A huszadik századi orvoslás, beleértve a pszichoterápiát is, a kényszeresség okát egyrészt biológiai, másrészt környezeti hatásokkal magyarázza. Ezek a magyarázatok lehetnek nagyon különbözőek, abban azonban, hogy nem egy okra vezethetők vissza, általában megegyeznek. Pszichoanalitikus megközelítés szerint a kényszer kialakulásában azoknak a kisgyerekkori pszichés traumáknak van nagy szerepük, amelyek a szobatisztaság kialakulásának idején tűnnek fel először.

A tudatba betolakodó kényszeres gondolatok és cselekvések különféle témákba kategorizálhatók, ilyenek például az agresszió, a tisztaság, a szexualitás, a vallás, a takarékosság,  a gyűjtögetés stb. A leggyakrabban előforduló témák egyike a szennyeződéstől való félelem. A szorongás e fajtájában a piszoktól, a kórokozóktól való ódzkodás a végletekig elmegy, és a sokszor kombinálódik más kényszerekkel is. Az a beteg például, aki attól tart, hogy a fogai elromlanak, ha nem mossa meg őket minden falat étel elfogyasztása után, magát a fogmosási procedúrát is tovább bonyolíthatja azzal, hogy számolja a bal, illetve a jobb oldalon végzett sikálások számát, de ha véletlenül elrontja a számolást, kezdheti elölről. A fogmosási kényszer hátterében mágikus, babonás gondolatok húzódhatnak meg, különös jelentőséget (szerencsét vagy szerencsétlenséget) tulajdonítva például a páros, illetve páratlan számoknak.

 

A tanuláselméleti iskola azt vallja, hogy a kényszeres tünetek a babonához hasonlóan alakulnak ki. Ha valaki egy szorongató helyzetben a pozitív végkimenetelt egy véletlenszerűen hozzákapcsolódó eseménnyel párosítja, az arra hajlamos embernél kialakulhat a kényszer, ami általában viselkedéses.  Egyszerűen illusztrálva az történik, hogy például az izguló diák, aki vizsga előtt kifordítva vette fel az alsóneműjét, és a vizsga sikerült, attól kezdve minden esetben, ha valami teljesítés előtt áll, ugyanúgy fogja felvenni az alsónadrágját. Ugyanilyen cselekvés lehet egy alapos kézmosás, a piros autók számolása vagy bármi, amit az illető a pozitív kimenettel összekapcsol. A tanuláselmélet leírja a jelenséget, de nem ad magyarázatot arra, hogy egyeseknél az e fajta viselkedés miért válik kényszerré, másoknál miért marad pusztán egy kicsit babonás szokás szintjén.

A kognitív (gondolkodást középpontba helyező) pszichológia azt emeli ki a kényszeresség kapcsán, hogy nem kívánatos gondolatok időnként bárki fejében megjelenhetnek. A zavart nem a képzetek megléte jelenti, hanem azok téves értelmezése, vagyis, ha valaki azt képzeli, hogy valamilyen cselekedete vagy annak elmulasztása káros következményekkel bírhat rá vagy másokra nézve, és ez szorongást okoz.  Ennek a szorongásnak a semlegesítésére különböző technikákat vezet be, például minden lehetséges veszélyforrást megpróbál kiküszöbölni: tízszer nézi meg, hogy elzárta-e a gázt, állandóan mossa a kezét stb. Ez a taktika eleinte a szorongást valóban csökkenti, de előbb-utóbb kényszercselekedetté válik és elhagyhatatlan szokássá merevedik.

Porszem a gépezetben

Míg egy évszázaddal ezelőtt a szélsőséges és érthetetlen pszichés állapotokat „ördögtől valónak” tartottak, a pszichoanalízis megjelenésével ugyanezen jelenségek végső okát a szülőkre, elsősorban azt anyával való kapcsolatra vezették vissza. Amióta a modern kutatási eljárások lehetővé teszik, hogy a különböző agyterületek működését mélyrehatóan feltérképezzék, újabb szempontokat merültek fel. A biológusok szerint az agy elülső része és a mélyebben levő agyi struktúrák közti kommunikációs problémák játszanak szerepet a kényszerbetegség kialakulásában. Az agyterületek közti kommunikációt különféle kémiai információhordozó anyagok viszik véghez, amelyek közül a szerotonin alacsony szintje fontos tényezője lehet az OCD kialakulásának. Ennek egyik bizonyítékát abban látják, hogy ha gyógyszerrel növelik az agy szerotoninkoncentrációját, a kényszeres tünetek csökkennek.

A kényszeresség kialakulásában az örökletesség sem elhanyagolható tényező, bár kényszergént mindeddig nem sikerült azonosítani. Az úgynevezett „kényszeres családokban” nem a konkrét tünet öröklődik, hanem a „kényszeres jelleg”. Az apa például kézmosási rituálét „választja”, a fia pedig az ajtó kulcsra zárását ismétli kényszeres jelleggel. 

Van gyógyulás

A kényszerbetegség kialakulása nem köthető szigorúan életkorhoz, de jellemzően serdülőkorban jelentkezik először. Sokan, akiket felnőttkorban diagnosztizálnak OCD-vel, azt mondják, hogy tüneteik már kisgyerekkorban is megvoltak, de nem ismerték fel időben.

A kényszerbetegség mértéke az életkor előrehaladtával csökkenhet vagy nőhet is, de az biztos, hogy minél hosszabb ideig marad rejtve, annál nagyobb a rizikója annak, hogy krónikussá válik.  Nehezíti a helyzetet és a gyógyulást, hogy a betegek gyakran titkolják tüneteiket, vagy nem is tudják, hogy ezek betegséget jelentenek, és csak akkor vesznek róla tudomást, ha ellehetetlenítik a munkába járást vagy az emberi kapcsolatok fenntartását. Kutatásokból az derül ki, hogy világszerte a lakosság két-három százaléka szenved kényszerbetegségtől, ami hazánkban 2-300 ezer embert jelenthet.

Hatékony és tartós gyógyulást az nyújthat, ha gyógyszeres kezelés mellett pszichés támogatás, viselkedéses-kognitív terápia is rendelkezésre áll. 

Megosztás Facebookon