nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Tudtad, hogy elutasítalak, mégis randizni hívtál

Tudtad, hogy elutasítalak, mégis randizni hívtál

Egy randimeghívásnál nagyobb bókot nem mindennap kaphat egy nő – és ez akkor is így van, ha éppen nincs kedve ismerkedni.
Jakab Rozi
f Ajánlom

„Figyelj, tudom, hogy kevés az esélyem, de nagyon szimpatikus vagy, és szeretnélek megismerni. Esetleg ha végeztem, iszunk egy kávét?” – mondta nekem a gázszerző fiú, aki kazánom babrálása közben háromnegyed órán keresztül gyűjtötte a bátorságot, hogy kibökje ezt az egyszerű mondatot. Nem egy kreatív kezdés, tudta nagyon jól, ahogy azt is, hogy se fellépése, se önbizalma, se hite nincs az ismerkedéshez. De legalább megpróbálja!

A nehezen felépített bátorságát képtelen vagyok lerombolni. A kávét elfogadom, és óvatosan mondom, nem szeretnék ismerkedni. Hálás, hogy nem vagyok paraszt. Őszintén beszélgetünk. Bevallja, nehezen vette rá magát a kérdésre, de nagyon szépnek tart. Igaz, a rövid hajú lányok általában nem jönnek be neki, de a szíve megdobbant, amikor meglátott az ajtóban. 

Szavai nagyon kedvesek, érzem, jó lelkű fiú, akit bár nem áldott meg vonzó külsővel az élet, mégis furán kedves a kompozíció: magas, sovány, szemei alatt fáradt karikák szaladnak, fogai csámpásak, orra apró, füleiben három-három fülbevaló sorakozik, alkarján egy farkas vicsorog – és ezt az egészet belengi valami bájos jóság, amitől úgy érzem, kíváncsi vagyok rá.

Hosszan mesél magáról. Harminckilenc lesz augusztusban. Vidéki legény. Öt évig jegyben járt, de kedvese csúnyán elbánt vele: megcsalta valami DJ-vel. Ezen a ponton már nem akar nekem imponálni. Elengedi magát, mintha terápián lenne. Őszinte. Fáradt. Csalódott. Egy rendes fiú, aki egy hozzá hasonló, jólelkű társa vágyik. Játszmák és színház nélkül. Csak úgy tisztán. Valóságosan.

Megnyugtat, tud ő egyedül lenni. Nem társfüggő. Sok hobbija van: autókat rak össze, szeret túrázni, másodállásban pedig ezermester. Ha kell, burkol, villanyt szerel, füvet nyír, kutyát sétáltat, bevásárol. A társasházban, ahol lakik, sok az idős ember, nekik segít. Jól elvan. Szereti az életét. Igaz, a pénz nem veti fel, de mindene megvan. Már csak egy társ hiányzik. Ő nem egyedüllétre született. 

A mai nőkkel azonban nem könnyű. Már ismerkedni sincs kedve, annyi pofonba belefutott már. Mintha sértő lenne, hogy kávéra invitál valakit. Pedig az egy bók, egy dicséret, egy üzenet, hogy tetszik a nő. Mi olyan rossz ebben? Elfogadja, hogy nem Adonisznak született, de a nők nagy része meg nem Hamupipőke, csak annak képzeli magát. Hiányzik belőlük a józan önismeret – meg a tartalom. A műköröm és a selyemszőrű kiskutya nem lehet életcél. Olyan reménytelen!

Már fiatal fiúként feleségről és gyerekekről álmodott. Mindig arra vágyott, hogy valaki várja őt haza. Ölelje. Szeresse. Valaki, akinek sziklája, társa lehet, akivel lehet beszélgetni, jókat enni, és gyűjtögetni a pénzt, hogy apró lépésben meghódítsák a világot. Erre itt van negyvenévesen, és bár a jég hátán is megélne, felépített egy biztos életet, mégis magányra ítéltetett. 

Ahogy hallgatom, nem értem, miért van ez a férfi egyedül. Magamat sem értem. Pont azokra a dolgokra vágyom, amire ő. Mégsem vonz. Mi a baj vele? Vagy inkább kérdezzem azt: mi a baj velem? A választ nem tudom, de megköszönöm neki a kávét – ő pedig megígéri, hogy soha többé nem lesz benne félelem, hogy kávéra hívjon egy nőt.

Megosztás Facebookon