nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Olyan mintha félig álmodnál, miközben a valóságban vagy – Bálint bipoláris zavaráról mesélt

Olyan mintha félig álmodnál, miközben a valóságban vagy – Bálint bipoláris zavaráról mesélt

Sorozatunkban mentális betegségekkel élő személyekkel beszélgetünk, hogy ők maguk mondhassák el, milyen is az élet valamilyen ritkán vállalt diagnózissal. Bajomi Bálint a hazai pszichiátriai ellátórendszerről és gyerekvállalásról is mesélt nekünk, és megmutatta, hogy bipoláris diagnózissal is lehet az ember doktori fokozat előtt álló biológus, fotós vagy újságíró – vagy az ő esetében mindhárom egyszerre.
Kránicz Dorottya
Kránicz Dorottya
f Ajánlom

Bajomi Bálint természetvédelmi biológus, fotós és újságíró, jelenleg „bipoláris” a hivatalos orvosi diagnózisa. Most már jó ideje ezzel a lelki betegséggel él együtt, tanul, dolgozik, van hosszútávú párkapcsolata – a barátnője szerint az idő legnagyobb részében nem is látszik, hogy valami gond lenne vele. Bálint beleegyezett, hogy ezt az interjút nevével és fényképével együtt tegyük közzé – ez szokatlan bátorságra vall.

A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány adatigénylése nyomán nemrégiben kiderült, hogy körülbelül 2 millió pszichés beteg él Magyarországon, ez a lakosság 20%-át jelenti. Bálint azért vállalta az interjút, mert szeretné, ha az emberek belátnák, hogy a pszichiátriai diagnózissal élő emberek is lehetnek értelmes, hasznos tagjai a társadalomnak – ő maga is elég jó példa erre, hiszen 12 angol nyelvű tudományos cikke jelent meg eddig, jelenleg doktori fokozata megszerzéséhez szükséges disszertációján dolgozik. A stigmák lebontását és a hasonló helyzetben élőknek való segítségnyújtást szem előtt tartva Bálint őszintén, szépítés nélkül mesélt nekünk életéről és diagnózisáról.

Mikor kaptad meg a diagnózisodat?

Hirtelen jött a fordulat az életemben. Most 38 éves vagyok. 25 éves koromig, 2005 márciusáig úgy éltem, mint bárki más. Azt gondoltam magamról, hogy értelmes fiatalember vagyok, rendben lediplomáztam biológia szakon, jól mentek a dolgaim. 2003-ban külön költöztem a szüleimtől, felvettek az ELTE doktori képzésére, ahol fizetést, ösztöndíjat is kaptam. Emellett a greenfo.hu zöld hírportálnál dolgoztam szerkesztőként, tudósítóként. Elindult a saját, független életem. 2003 nyarán komoly gondok kezdődtek a családban. 2005 márciusában édesanyám öngyilkosságot kísérelt meg. Emellett a munkám során folyamatosan sok negatív hírrel találkoztam. Ebben az időszakban részt vettem a Zengő hegyre tervezett katonai radar elleni tiltakozásban, ami egy nagyon komoly konfliktus volt a zöldek és a NATO között. A Nemzetbiztonsági Hivatal akkori évkönyveiből lehetett tudni, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelik a hazai zöld mozgalmat. Ezek a tényezők játszottak szerepet abban, hogy hirtelen a zárt osztályon találtam magam.

Mikor kiderült, hogy lelki betegséged van, milyen kezelési módszereket próbáltál ki?

bajomi bálint bipoláris zavar mentális betegség

Csákberény mellett az erdőben. (fotó: Czinder Móni)

Amikor először bekerültem a zárt osztályra, a doktornő a végén felírt egy gyógyszert, és annyit mondott, hogy ezt szedjem, különben visszakerülök a kórházba. Nálunk a hivatalos ellátórendszerben az a fogalmi keret, hogy ha valaki furcsán viselkedik, akkor leszedáljuk, betesszük a zárt osztályra, néhány hét múlva kiengedjük, nagyjából ennyi a kezelés. De én már az elején elkezdtem magánúton pszichológushoz, pszichiáterhez járni. Jelenleg egyéni terápián, családterápián és asszertív tréningen foglalkozunk a lelki egészségemmel, ugyanakkor épp mostanában foglalkozunk azzal, hogy mi az, amit igazán célravezetőnek érzek. Mostanra már kezdem azt érezni, hogy túl sokat vesz el a terápia a munkára, a párkapcsolatomra, a sportra szánt időmből. Mindezek mellett 2005 óta folyamatosan gyógyszert szedek, azóta már többfélét „kipróbáltam”. Ennek ellenére meg tudok számolni öt olyan esetet, mikor a gyógyszer szedése mellett is visszakerültem a kórházba… Ezért gondolom, hogy a gyógyszer inkább csak tüneti kezelésre jó, a megoldás ennél jóval komplexebb.

Szerinted mi jelenthet hosszútávú megoldást?

Van erre egy jó képem. Képzelj el egy családi házat, amiben a földszinten meg az emeleten minden rendben van, szép polgári berendezés, ilyesmik. És akkor ott van a pince, ahova be van tuszkolva a lom: az érzéseim, amiket elnyomtam magamban. Ezek a pincébe zárt dolgok idővel elkezdenek rohadni, akkor pedig feltörnek a mélyből és beszennyezik azokat a rendes polgári szobákat. Hosszútávon az lenne a célom, hogy ez a két világ kicsit egyensúlyba kerüljön, hogy találkozzanak valahol középen.

A bipoláris diagnózis azt jelenti, hogy mániás és depressziós szakaszok váltakoznak. Te hogy éled meg ezeket?

Igen, klasszikusan nagyon felfokozott állapotból esik az ember mély depresszióba. Fura módon nálam a depresszió nem igazán jellemző, inkább mániás szakaszokba csúszok bele. Van olyan például, aki felfokozott állapotban elmegy vásárolni, elkölt félmillió forintot, aztán rájön, mekkora hülye volt, és két hétig nem is mozdul ki a lakásból. Én nem vagyok ilyen hagyományos eset, de a felfokozott, pszichotikus állapotaim után nekem is mindig vannak rövid hullámvölgyeim. Mondjuk, ez talán érthető is egy-egy zárt osztályon töltött hét után. A pszichotikus állapot pedig kicsit talán olyan, mintha félig álmodnál, miközben mégis a valóságban vagy. Vagy mintha egy videójátékban lennél. 

Fel tudod ismerni, mikor közeleg egy ilyen pszichotikus epizód?

Elmondom a folyamatot egy átlagos esetnél. Úgy 2-3 éve volt, hogy Edward Snowden kiszivárogtatta a Guardianben, az egyik legszínvonalasabb napilapban, hogy az amerikai titkosszolgálat követi az emberek kommunikációját. Ha egy ilyen hírt látok, elkezdek gondolkodni a megfigyelés témáján, és egyre jobban elveszítem a kapcsolatot a valósággal. Mi van, ha írok a kedvesemnek egy e-mailt, amit Gmailben simán elolvashat az amerikai titkosszolgálat? Persze valószínűleg nem olvassák el, de mi van, ha a titkosszolgálatnál ott ül ügyeletben egy zakkant csávó, aki 20 éve nem szexelt, és épp a leveleinket olvasgatja?  Technikailag lehetséges… Hiszen a paranoiás gondolataimnak valós alapjai vannak: mind a 10 millió magyar lakos napi mozgásának adatai bekerülnek a mobilcégek adatbázisaiba; a Google és a Facebook korábban elképzelhetetlen mennyiségű személyes adatot tárol rólunk. Nagyon felgyorsult a technológiai fejlődés, és fontos lenne az árnyoldalakkal is komolyan foglalkozni, hogy legalább egy minimális privát szféránk megmaradjon.
Visszatérve, a lényeg, hogy ilyenkor több napon keresztül ezzel foglalkozom. A régebbi epizódoknál annyira belepörgettem magam, hogy aludni sem tudtam, pedig őszintén próbáltam. Aztán volt egy pont, amikor apukám felhívta a pszichiáteremet, bementünk a János kórházba, és amikor odafelé tartottunk a buszon, akkor már tudtam, hogy ott is maradok a zárt osztályon. 

bajomi bálint bipoláris zavar mentális betegség

Hódok kutatásakor a Tiszánál. (fotó: czabán dávid)

Amikor kórházba kerülsz, mennyi időt kell a zárt osztályon töltened?

Az elején 3 hétig voltam kórházban. A legutóbbi epizód most februárban volt. Ez már jóval enyhébb volt, mint mondjuk az első, a 2005-ös. Most tudtam aludni, otthon maradtam a szobámban, kijött házhoz a pszichológus. Megemelték a gyógyszeradagomat. Másfél-két hét után jobban voltam. Ez sokkal jobb volt így nekem. Szerintem kezd eredménye lenni a 2005 óta tartó pszichoterápiának, amire szorgalmasan járok. De még így is eléggé megterhelők a környezetem számára a pszichotikus helyzeteim.

Mennyire mered felvállalni a diagnózisodat szűkebb-tágabb környezetedben?

A menyasszonyomnak a megismerkedésünk után 1-2 hét után mondtam el. Ő elfogadta, de arra buzdít, hogy szedjem rendbe magam. Vele most már több mint két éve együtt vagyok, és sok mindenben támogat. De volt olyan lány, akivel néhány hétig minden rendben volt, aztán mikor elmondtam neki, azonnal elhagyott. Ezek a betegségek Magyarországon a becslések szerint minden ötödik embert érintik, mégis „illetlenség” őszintén beszélni róluk. Kezdetben még nekem is nehéz volt elfogadnom, hogy korábban értelmes embernek tartottam magam, aztán egyszer csak ott találtam magam a zárt osztályon. A legtöbb sztereotípia a mentális problémákat az értelmi képességekkel állítja szembe, ezért nekem is meg kellett küzdenem azzal, hogy ne tartsam „bolondnak” magam. Mostanra kezdem helyretenni ezt a dolgot. Rendesen dolgozom, 800-900 fotóm megjelent a médiában, nemsokára befejezem a doktorimat. Tehát ha valakinek pszichológiai problémái vannak, az nem jelenti azt, hogy „dilis”, vagy „bolond”.

Bálint 8 magyar kollégával írt egy cikket a lápi póc nevű fokozottan védett halfaj (balra lent) védelméről. A cikk tavaly októberben jelent meg a Cambridge-ben kiadott Oryx című angol nyelvű tudományos lapban (jobbra). A bal felső képen a csomag feladója látható, amelyben kézhez kapták a nyomtatott példányokat a folyóiratból. (fotó: bajomi bálint)

Szabadúszóként dolgozol. A diagnózisod miatt választottad ezt a munkamodellt?

Persze, kicsit ez is benne van, bár a megbízóim többsége tudja, hogy bipoláris vagyok. Egyszer kaptam egy elég nagy pofont: felvettek a környezetvédelmi minisztériumba, először három hónap próbaidőre. Abban az időszakban – talán a gyógyszer vagy a feszültség miatt – volt egy kis látható tikkem. A közvetlen főnököm ott ült mellettem a szomszéd asztalnál, nyilván kiszúrta a dolgot. Mikor letelt a három hónap, elmentünk beszélgetni egy kávézóba, ahol elmondta, hogy alapvetően jól dolgozom, de látja, hogy valami fura rajtam… Én erre elmondtam, hogy vannak pszichológiai problémáim, de nem mondtam el az egész sztorit. Január közepén vettek fel, májusban aztán megint volt egy visszaesésem, akkor egy hétig otthon voltam – azt mondtuk, nem tudok aludni. Egyik nap aztán az jött a pszichózisomban, hogy bemegyek a munkahelyemre. Ott elég furán viselkedtem, és az lett a vége, hogy rám hívták a biztonsági őröket meg a mentőket, ők letepertek és adtak egy nyugtató injekciót. Bevittek a Kútvölgyibe – az igazi elitkórház, beraktak egy VIP-szobába, mert ugye minisztériumi dolgozó voltam. Azóta már járok asszertív tréningre, ahol elmondták, hogy ezeket a helyzeteket nagyon jól meg lehet oldani, ha már kezdetektől bevonjuk a közvetlen kollégákat, főnököket, elmondjuk nekik, mik a korai figyelmeztető jelek. Így amikor látják, hogy kezdek belecsúszni a pszichózisba, akkor mondjuk szólnak a pszichológusnak, kapok betegszabadságot. Legközelebb talán az lenne a járható út, hogy amikor felvesznek, négyszemközt leülök a főnökkel, és megbeszéljük a dolgot.

Hogy állsz a gyerekvállaláshoz ezzel a diagnózissal? Tartasz tőle, hogy a gyereked örökölheti a betegséged?

Tavaly a kedvesemmel elmentünk egy genetikushoz, mert felmerült, hogy babát szeretnénk. Azt kell tudni, hogy vannak olyan betegségek, mint a Down-szindróma, ahol lehet látni, hogy ha az egyik kromoszómán rossz gén van, akkor az illető beteg lesz – ha mindkét szülő hordozó, ott szinte tuti, hogy a gyerek is örökli majd. Aztán vannak olyan dolgok, mint a testmagasság, amiben sok kis génnek van szerepe, és ha azok valahogy összejátszanak, akkor mondjuk magas leszel. Az én betegségem inkább az utóbbi. Egyelőre nincs olyan újsághír, hogy „brit kutatók kimutatták, hogy ez meg ez a bipoláris gén”. Ez inkább egy hajlam. A genetikusnál annyi derült ki, hogy a gyerekünknek valószínűleg nagyobb hajlama lenne rá, mint egy átlagos embernek. És hathat rá a családi környezet is, hiszen az nyilván egy gyereknek sem tesz jót, ha apuka néhány havonta kórházba kerül.

Saját tapasztalatom, hogy Magyarországon a pszichiáterek elhitetik a páciensekkel, hogy ez a betegség egész életükre szól, nincs remény meggyógyulni. A cukorbetegséget szokták példaként felhozni: én ugyanúgy egész életemben gyógyszert fogok szedni, mint ők. De én láttam olyan tudományos kutatást, ami szerint a pszichoterápia jelentős javulást hozhat a páciensek életminőségében. Az elmúlt évek során az én gondjaim is sokat enyhültek, most már sokkal jobb minőségű életet élek, mint mondjuk 2006-ban. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak és páromnak, akik ennyi nehézség során végig mellettem álltak. És az Ébredések Alapítványnak is, hogy újfajta személettel segítenek abban, hogy rendbe szedjem az életem.

Megosztás Facebookon