Lady Bird: A nagyszájú kamaszlány, aki saját magának adott nevet

Greta Gerwig mindössze az ötödik nő, akit valaha jelöltek a legjobb rendező Oscar-díjára. Ez a tény persze nem azt jelenti, hogy annyival gyengébbek lennének a nő rendezők, mint férfi társaik, hanem pusztán azt, hogy sokkal kevesebb lehetőséget kapnak. Ami már csak azért is óriási problémát jelent, mert vannak témák, melyek egy férfi forgatókönyvíró, rendező kezében soha nem tudnak igazán kiteljesedni. Itt van például a Lady Bird fő vonalát adó anya-lánya kapcsolat. Egy ilyen intim dologhoz, mint ez, gyakorlatilag nélkülözhetetlenek a személyes tapasztalatok, így nem csoda, hogy a forgatókönyv írásakor maga Gerwig – akit a világ eddig jobbára színészként ismert – is erősen táplálkozott a saját édesanyjával való viszonyából. Persze ettől még a Lady Bird nem lesz önéletrajzi film, és ezt Gerwig szereti is hangsúlyozni. Ő csak vette a saját múltját, a barátai történeteit és a szülővárosa, Sacramento utánozhatatlan hangulatát, hogy ezeket összegyúrva – és az írói, valamint a rendezői fantáziájával kiszínezve – hozza létre az utóbbi évek egyik legmegkapóbb felnövéstörténetét.

A lány, aki magának adott nevet

Coppola mesterétől Mészáros Mártáig – nők, akik történelmet írtak filmrendezőként

A Lady Bird főhőse Christine, a tizennyolc éves, makacs, nagy dumájú lány, aki úgy dönt, nem akar együtt élni a szülei által ráaggatott névvel, ezért elnevezi magát Lady Birdnek, és elvárja, hogy mindenki így szólítsa őt. A lány tipikus kamaszként nem elégszik meg szülővárosa, a kaliforniai Sacramento nyújtotta lehetőségekkel, hanem menő egyetemre akar járni egy olyan nagyvárosban, ahol „zajlik az élet”. Csakhogy az ilyesmi nem olcsó mulatság, pláne Amerikában, ráadásul Lady Bird apja pont akkortájt lesz munkanélküli, így az édesanyjának egy fizetésből kell eltartania a családot, így nem sok maradna Christine tandíjára.

Önmagában már az is nagy eredmény, hogy Gerwig olyan tinifilmet készített, aminek nem központi témája a szerelem. Igen, Lady Bird szerelmes lesz, és igen, van a filmben szüzességelvesztés és nagy gimis báljelenet is, de ez a mozi nem elégszik meg a szokásos sablonokkal. A film pont annyira komplex, mint maga a kamaszkor, és annak vége.

A korszak, amikor a gimi idején el kéne döntenünk, hogyan tovább, amikor szeretnénk kitörni a szülővárosunkból, ugyanakkor ragaszkodunk is hozzá, amikor kíváncsian várjuk a jövőt, ugyanakkor félünk is tőle, amikor hatalmas szerelmek születnek, és múlnak el akár pár nap leforgása alatt, amikor úgy érezzük, hogy a barátságaink egy életre szólnak, és amikor a legnagyobb csatáinkat vívjuk a szüleinkkel, mert úgy gondoljuk, mindent jobban tudunk, mint ők.

Az anya, aki csak jót akar

A Lady Bird egyik legfőbb erénye, hogy a szülő-kamaszgyerek konfliktust a maga komplexitásában tudja visszaadni. Christine édesanyja, Marion ugyanis rendkívül kritikus a lányával szemben, ám ő csak jót akar, miközben Lady Bird úgy érzi, hogy az édesanyjának inkább támogatnia és biztatnia kellene őt. A helyzetet bonyolítja Christine apukája, aki a maga csendes módján teljesen odáig van a lányáért, így nem csoda, hogy ők ketten titkos paktumot kötnek. Amikor Lady Birdnek az anyja megtilt valamit, az édesapja titokban támogatja őt.

A film gyönyörűen mutatja be az anya és lánya közti szeretlek – nem szeretlek dinamikát. Marion szeretetét folyton próbára teszi Lady Bird a folytonos visszapofázásával és állandó lázadásával, míg Christine úgy érzi, az anyja csak önmagára és a saját igényeire figyel, rá már nem. Kettejük összefeszülései Gerwig mozijának legjobb pillanatai, és már a film is úgy indít, hogy egy autós összeveszéskor a lánynak annyira elege lesz, hogy egyszer csak kiveti magát a mozgó járgányból. Az ír Saoirse Ronan még csak nemrég jött ki a kamaszkorból, szóval nála nem azon csodálkozunk, hogy mennyire jól tudja visszaadni ezt az életkort, hanem inkább azon, hogy ír létére mennyire hiteles kaliforniai csajként. Az édesanyját játszó Laurie Metcalf pedig iskolapéldája annak, hogy a kemény külső mögött érző szív dobog. Alakításukért mindkettejüket Oscar-díjra jelölték, nem véletlenül.

A kamaszkor ellentmondásai

Scorsese, Gyllenhaal, Gadot: hogyan ejtsd helyesen a fura színészneveket?

A Lady Bird a kétezres évek elején játszódik, tehát nem azt mutatja be, milyen mostanában tinédzsernek lenni, hanem azt, hogy milyen volt akkoriban. Csak tizenöt év választ el minket azoktól az időktől, de az okostelefonok és az internet miatt tényleg olyan, mintha egy másik világot látnánk. Gerwig a kamaszkor világát meleg színekkel tölti meg, állítása szerint azt az érzést szerette volna kelteni a nézőben, mintha egy szép emléket látna. Érezni az író/rendező személyes kötődését Sacramento városához, ami ugyan Kalifornián belül egyfajta munkásnegyednek számít, és maga Gerwig is New Yorkba költözött onnan, mégis érződik, milyen szeretettel közelít hozzá. A városhoz való ellentmondásos viszonyát Lady Bird karakterébe is belefűzte, aki egy apácával – katolikus gimibe jár – való beszélgetése során jön rá, hogy valójában egyáltalán nem gyűlöli a várost, ahonnan el akar jönni, hanem nagyon is fontos neki. Hiszen figyel rá, a figyelem pedig valahol szeretetet jelent, ahogy az apáca is rávilágít.

Gerwig mozija egy látszólag könnyed, szórakoztató alkotás a tinédzserkorról, ugyanakkor a felszín mögött annyi tartalom és izgalmas, jól kibontott téma lapul, hogy egyáltalán nem tűnik túlzásnak a film öt Oscar-jelölése. A kamaszkor ellentmondásait szeretettelien, okosan és szívhez szóló módon adja vissza.

A Lady Bird pont az a mozi, amit a legszívesebben az édesanyánk társaságában néznénk meg anyák napján, és utána átölelnénk őt, és megköszönnénk neki azt a rengeteg áldozatot, amit értünk hozott.