nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Nagypapám ezzel a gyűrűvel kérte meg a nagymamám kezét

Nagypapám ezzel a gyűrűvel kérte meg a nagymamám kezét

Nincs benne óriási kő, a modern formatervezéshez semmi köze, trendi nemesfémet nyomokban sem tartalmaz, számomra azonban ennél a gyűrűnél szebbet nem készített még senki.
czv
czv
f Ajánlom

Ma, amikor minden héten újabb divattrendek hódítanak, amikor évente cseréljük a minket kiszolgáló eszközöket, amikor javítás helyett inkább újat vásárolunk, csak nagyon kevés olyan tárgy van az ember életében, amely „örökre” szól – és talán pont ezért is van akkora hatalmuk azoknak a tárgyaknak, amelyeket helyettesíteni nem lehet.

Az én életemben az egyik ilyen meghatározó „tárgy” a nagymamámtól örökölt rubinköves gyűrű, amit nemcsak szeretek, de vigyázok is rá, lelket tulajdonítok neki, és hiszem, hogy az ékszeren keresztül imádott nagymamám kísér, erőt ad, vigyáz rám, fejbe koppint, figyelmeztet, terelget és szeret. 

A gyűrű története valamikor a második világháború előtt, az 1930-as évek végén kezdődött, amikor nagypapám ezzel a gyűrűvel kérte meg a nagymamám kezét. Szerelmes nagymamám javában túl volt a húszon, nagypapám a harmincon, amikor életüket összekötötték, és bár a háború alapjaiban felforgatta az életüket, ők vállalták a közös életet, a három fiút – köztük az édesapámat. 

Nagymamám dolgos asszony volt, nyomdászból főállású édesanya lett, aki fáradhatatlanul dolgozott, hogy családját ellássa, a közös otthont fenntartsa, a fiait pedig vallásos szeretetben nevelje. Sem a nyomdai munka, sem a házimunka nem tűrte meg a gyűrűt az ujján, azt csak jeles alkalmakkor viselte, de akkor sem azért, hogy a világnak megmutassa csinos ékszerét, neki csak a gyűrűhöz tartozó történet volt a fontos. Ő hitte az Igen!-t, a Jóban, rosszban!-t, a hűséget és a szeretetet, nemcsak kimondta a szavakat, de eszerint is élt. 

Fiai, férje, rokonai meséiből tudom, különleges asszony volt, akinek minden porcikáját átjárta a jóság, a tisztaság, az empátia, és a Jóistenhez fűződő szoros barátsága; és bár a teremtő nehéz sorsot szánt neki, soha egy pillanatra nem panaszkodott, csak hitt és szeretett. 

Nagymamámmal

Nagymamáról mindössze két kép él a fejemben, az egyik, amikor behajol a babakocsiba, és ragyogó angyalként mosolyog rám. Több emlékképet nem kaptam tőle, mindössze hároméves voltam, amikor meghalt. Ennek ellenére a sok unoka közül mégis én lehettem az, aki a szeretett gyűrűt később megkapta, hogy ne csak testem alkatában, bőröm színében, hangom mélységében és erős hitemben vigyem tovább örökségét. 

Megosztás Facebookon