nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
A szegénység beeszi magát a bőröd alá, és nyomot hagy a személyiségeden

A szegénység beeszi magát a bőröd alá, és nyomot hagy a személyiségeden

Aki már kisgyerekként megtapasztalja, milyen a nélkülözés, az olyan csomaggal vág neki az életnek, aminek a súlyát örökre érezni fogja. Olyan emberek mesélték az érzéseikről, akiknek a „nincs” alapélmény volt gyerekkorukban.
Sz.A.
f Ajánlom

Amióta saját lakást vettünk a párommal, sokkal jobban felfigyelek az ingatlanpiaci hírekre. Nem tudtam nem észrevenni például kedden azt, hogy két év alatt másfélszeresére nőtt az agglomerációs lakások ára. És aztán nem tudtam eléggé áldani az eget, hogy mi még éppen a legjobbkor, az ingatlanpiaci árrobbanás előtti utolsó pillanatban vágtunk bele a lakásvásárlásba. Ilyen szerencsém még soha életemben nem volt. És amikor munka után hazamentem, egyfolytában azon kattogtam, hogy harminc-egynéhány évvel ezelőtt abból a sötét, fürdőszoba nélküli, alagsori egérlyukból indulva, ahol a gyerekkoromat töltöttem, mennyire elérhetetlennek tűnt az, hogy egyszer olyan életem legyen, amilyen most van.

Most sem élünk fényűzően, inkább úgy fogalmaznék, nincsenek napi gondjaink, de azért egy új télikabát megvásárlása vagy egy tönkrement mosógép nekünk is gondot tud okozni. De a legkevésbé sem akarok panaszkodni. Azt szoktam mondani, ha mindig azon a színvonalon tudnánk élni, amelyen most, akkor én lennék a világ legboldogabb embere. És amikor olyan dolgokon nyavalyognak emberek az ismeretségi körömben, hogy nem tudják éppen megvenni az iPhone-t a gyereknek, vagy milyen ciki már, hogy megint Horvátországba mennek nyaralni, de hát egyszerűen nem futja másra, akkor büszkeséggel tölt el, hogy tudom értékelni, amim van. És ezt is annak a bizonyos egérlyuknak köszönhetem.

Amikor kisgyerek voltam, nagyon nehéz körülmények között éltünk. Ahogy anyám szokta jellemezni az akkori helyzetünket: sokszor kellett azon gondolkodni, hogy most bébiételt vegyenek, vagy kenyeret. Hatéves koromig laktunk egy állandóan penészedő, 30 négyzetméteres szuterén lakásban, aminek szürkesége tökéletesen jellemezte az az életünket. Persze a szüleim azért igyekeztek élményeket csempészni a napjaimba, de mégis sokszor éreztem magam rosszul, mert nekem nem volt legóm, mint a többi gyereknek, sem biciklim például, mert egyszerűen nem telt rá. A mai napig emlékszem, mekkora ünnep volt, amikor 13 évesen megkaptam az első farmernadrágomat. Úgy éreztem, én vagyok a legmenőbb csaj nemcsak az osztályban, de az egész világon.

Aztán ahogy teltek az évek, sikerült egyre magasabban kiemelni a fejünket a vízből, de azért később is hozott olyan fordulatokat a sors, amik megint anyagi mélységbe taszították a családot.

Szerencsére amióta a saját lábamon állok, sosem kellett olyan drámai időket megélnem, mint régen, de az biztos, hogy bármi jó, bármiféle előrelépés történik az életemben, az első eufória után öt percen belül összeszorul a gyomrom a gondolattól, hogy úristen, csak nehogy elveszítsem, nehogy elrontsam. A hosszú évekig tartó egzisztenciális félelmek egyszerűen beeszik magukat az ember bőre alá, és éppen úgy nyomot hagynak a személyiségen, mint a gyász vagy bármilyen más trauma.

A most következő idézetek is olyan emberektől származnak, akik bár már maguk mögött hagyták az igazán nehéz időket, mégis beléjük ivódtak a nélkülözés kőkemény tapasztalatai. A Whispernek meséltek az érzéseikről.

Rendszeresen emlékeztetnem kell magamat arra, hogy eleget egyek és igyak. Az, hogy szegénységben nőttem fel, a mai napig hat az észlelésemre. Nagyon fura. 

 

Ma áthajtottam a városon, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Megálltam a lakókocsinál, ahol felnőttem. Furcsa érzés belegondolni, hogy az autóm többet ér, mint az egykori otthonom. 

 

A szegénységi küszöb alatt éltünk gyerekkoromban. Az egyetlen oka annak, hogy most nincsenek anyagi problémáim, az az, hogy túl sokat kellett dolgoznom, és nem volt időm tűt szurkálni a karomba, mint a régi barátaimnak.

 

A szegénység rányomta a bélyegét az egész gyerekkoromra. 19 éves vagyok, és még mindig küzdök ezzel. Nehéz a jövődet megváltoztatni, ha a múltad szegénységben telt.

 

Lehetőségek tömege áll előttünk. Vannak emberek, akik mindig csak a kifogásokat keresik. Én nyomorban nőttem fel, többször voltam hajléktalan is gyerekkoromban. Meg kell próbálni változtatni az életünkön, és nem az áldozatot játszani.

 

Szabálytalan a fogsorom, mert amikor gyerek voltam, a szüleimnek egyszerűen nem telt arra, hogy fogszabályzót csináltassanak nekem. Annyira zavar, hogy nem is nagyon szoktam mosolyogni.

 

Gyűlölöm, amikor fennakadnak rajta mások, hogy a pénz számomra nagyon komoly motivációs erővel bír. Aki nyomorban nő fel, az soha többet nem akarja az akkori élményeket újra átélni.

 

Előfordul, hogy még ma is rám tör a szorongás, amikor felébredek éjjel, mert eszembe jut, hogy megint rosszra fordulhatnak a körülményeim. A szegénység, amiben felnőttem, a mai napig kísért.

 

A legféltettebb titkom, hogy halálosan rettegek a kudarctól. Pedig már rég túl vagyok a nehéz gyerekkoromon, és sikeresnek mondhatom magam. De ez a félelem mégis ott motoszkál bennem.

 

Szegénységben nőttem fel, és elég elfuserált volt az egész gyerekkorom, de most már rendben mennek a dolgaim. Azért sokszor eszembe jut, mi lett volna, ha szép a gyerekkorom. Akkor vajon mennyivel vittem volna többre, mint így?

 

A legértékesebb szellemi tőkém az, hogy nehéz anyagi körülmények között nőttem fel. Ez olyan dolgokra tanítja meg az embert, amikről sosem hallani az osztálytermekben.

 

Megosztás Facebookon