nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Lélek
Adj hozzá a meglévő paráidhoz egymillió újat – ilyen a gyermekvállalás szorongó emberként

Adj hozzá a meglévő paráidhoz egymillió újat – ilyen a gyermekvállalás szorongó emberként

Akár egy undorító, erős kígyó, ami meg akar fojtani, és neked minden erőd arra megy el, hogy lefejtsd magadról – ilyen érzés szorongó emberként létezni. Ennyi feszültséggel együtt élni egy embernek sem könnyű. Ha sikerül támogató társra találni, az égi adomány. De a gyerekvállalás akkor is rém félelmetesnek tűnik. Egy súlyos szorongással élő édesapa mesél.
NLCafé
f Ajánlom

Úgy 3 hónapja lehettünk házasok a feleségemmel, amikor először szóba hozta a gyerekvállalást. 2005-ben történt, egy kétszobás lakásban éltünk akkoriban. Persze nyilván beszéltünk a témáról korábban is, amikor még csak randiztunk, de akkor még csak játékosan. Találgattuk, vajon hogy nézne ki a gyerekünk – alacsony és zömök volna, mint én, vagy alacsony és karcsú, mint az „anyukája”? És milyen személyiség lenne? Hangos és vicceskedő, amilyen én vagyok, vagy visszafogott és megfontolt, mint Mel? Latolgattunk neveket is, és beszélgettünk arról, melyiket választanánk, ha kisfiú lenne, s melyiket, ha kislány.

De ez az egész nem tűnt olyan komolynak, amíg össze nem házasodtunk.

Azt hiszem, mindig is vegyes érzelmeim voltak a gyerekvállalással kapcsolatban. Nem mintha nem akartam volna gyereket, csak éppen rettegéssel töltött el a gondolat, hogy mennyi extra stresszt jelentene egy gyerek az életemben.

Egy  súlyos szorongással küzdő embernek az életprogramja a stresszkezelés. Folyamatos félelemben élsz, és bár azt reméled, rendben lesz minden, mégis mindig ott motoszkál a gyomrod környékén az a szorongató érzés. Az érzés, hogy menekülnöd kell valami elől. De ha valaki megkérdezi, miért aggódsz, mitől félsz, nem tudod megmagyarázni.

„Szerintem elkezdhetnénk próbálkozni” – mondta egy este Mel.

„Mire gondolsz?”

„A gyerekkérdésre.”

„Micsoda?! Lassítsunk egy kicsit! Szerintem ez még korai.”

„Miért lenne korai? Szeretjük egymást, házasok vagyunk. Semmi okunk rá, hogy tovább várjunk.”

Teljesen egyetértettem vele elviekben, de mégis azt mondtam, hogy előbb hozzá kellene szoknunk a házas emberként való létezéshez, pénzt kellene gyűjtenünk stb. Felhoztam egy csomó közhelyes érvet arra, miért nem akarok MÉG gyereket. De igazából az járt a fejemben, hányszor ébredek verejtékben úszva, pánikban így is éjszakánként. Eszembe jutott, mi lenne, ha éjjel indulna meg a szülés, és nekem vinni kéne Melt a kórházba, de legyűrne egy pánikroham. Eszembe jutott, hogy a kisbabák sokszor sírnak fel éjszakánként, és az alvásmegvonás még elviselhetetlenebbé tesz engem és a szorongásomat. Tudom jól, hogy ez az egész elég irracionálisan hangzik. De a generalizált szorongás éppen erről szól.

A generalizált szorongással küzdő emberek szűnni nem akaró, általános és tárgyatlan szorongást élnek át. Szinte minden esemény vagy tevékenység nagyfokú, nehezen leküzdhető aggodalmat vált ki belőlük. Az érintettek állandó felfokozottságot és nyugtalanságot élnek át, fáradékonyak, koncentrációs nehézségekkel küzdenek, ingerlékenyek, izmaikat folyamatosan megfeszítik, és gyakran kínozza őket alvászavar. Bármely életkorban megjelenhet a betegség, amit nőknél kétszer olyan gyakran diagnosztizálnak, mint férfiaknál. (Forrás: Ronald J. Comer: A lélek betegségei – Pszichopatológia)

Mielőtt összeházasodtunk, három évbe telt, mire sikerült beállítani a gyógyszerek, a testmozgás, a meditáció megfelelő kombinációját, és azt a napirendet, ami mellett menedzselhetővé váltak a mindennapjaim. Belegondoltam, hogy mindez mennyivel elviselhetőbbé tette a közös életünket, és mardosott a kétség, hogy vajon apaként is ugyanilyen erős tudnék-e maradni. Lehet, hogy a gyerekvállalás romba döntené azt az eredményt, amit kínkeservesen, évek alatt sikerült elérnem? Teljes szívemből rettegtem, hogy vissza fogok esni.

Tíz évvel és három gyerekkel később rájöttem, hogy a félelmem kis csírái, amiket kezdetben tápláltam, egy csomó új félelmet eredményeztek.

Szülőnek lenni generalizált szorongással annyit jelent, hogy össze kell szedned magad bármi áron, amikor a gyereknek szüksége van rád, akkor is, amikor úgy érzed, remeg minden porcikád a sokszor tökéletesen irracionális félelmeidtől. Rá kell venned magad, hogy megtégy egy csomó dolgot, amitől halálosan félsz, hogy elrontod majd, és meg kell tanulnod erőt meríteni a párodéból. Meg kell tanulnod kezelni milliónyi új félelmet, és hozzáadni őket az amúgy is terjedelmes paralistádhoz.

A mindent átható szorongást a barátok, rokonok legtöbbször igen nehezen viselik el, fájdalmas látniuk, hogy egy számukra kedves ember saját szorongásának és feszültségének prédájává válik. Ráadásul az állandó megerősítés sem egyszerű feladat. Gyakran éri az a vád a szorongó embert, hogy azért aggodalmaskodik, mert aggodalmaskodni akar, keresi magának azokat a dolgokat, melyeken rágódhat, mert ez teszi boldoggá. Az ilyen vádak méltánytalanok a generalizált szorongásban szenvedő emberekkel szemben, hiszen a boldogság érzése rendkívül távol áll tőlük. Állandóan harcra készen állnak, fenyegetve érzik magukat, és védekezésre kényszerülnek, egyfolytában menekülnek fájdalmaik elől. (Forrás: Ronald J. Comer: A lélek betegségei – Pszichopatológia)

Viszont annyi új zavaró tényező jelenik meg az életedben, amit kezelned kell, hogy egyszerűen nem lesz annyi időd rágódni olyan dolgokon, amiken korábban egész nap kattogtál.

Néha annyira szorongató az állandó aggodalom a gyerekeid, a munkád, az otthonod miatt, hogy szinte alig tudsz működni. Ilyenkor kénytelen leszel megértetni a pároddal, hogy szükséged van egy kis egyedül töltött időre, hogy lenyugodj.

Máskor aztán a tüneményes gyerekeid épp a megfelelő pillanatban totyognak oda hozzád, kucorodnak az öledbe, és bújnak oda olyan őszinte szeretettel, hogy a szíved belefacsarodik. Ilyenkor hirtelen az egész szorongás-dolog köddé válik, és nem fogod érteni, hogy is hezitálhattál annak idején, amikor a gyerekvállalásról beszéltetek, hiszen egy gyerek minden orvosságnál hatásosabb gyógyír.

apasag, csalad

Fotó: Pexels.com/Josh Willink

Nem sokkal a fiam születése után történt meg az első ilyen pillanat. Egy éjjel, amikor Tristan úgy egy hónapos lehetett, a feleségem felébresztett – a baba sírt, és én voltam a soros. Ilyenkor amint felkeltem, rögtön éreztem, hogy kezdek ideges lenni. Bevettem egy nyugtatót, aztán felvettem a gyereket, és a tévé előtt ülve ringatni kezdtem.

De ezúttal valami más történt. Egy darabig álldogáltam a konyhában. Az egyetlen fény a lakásban a nappaliból beszűrődő világosság volt. A kezemben tartottam a kisfiamat, aki tágra nyílt szemmel bámult rám, teljesen nyugodtan. A szorongásomra gondoltam, aztán a fiamra. Ugyanabba a macis takaróba volt bugyolálva, amiben a kórházból hazahoztuk. Bámultam az arcát.  Olyan édes volt, és annyira békés. Az életemre gondoltam, a félelmeimre. És arra, milyen nagy szüksége van ennek a csöpp kis embernek rám. Eszembe jutott, hogy őt felnevelni a legnagyobb, legfontosabb dolog az életemben. Sokkal nagyobb nálam. És sokkal hatalmasabb a szorongásomnál. Dolgom van, hiszen neki szüksége van rám. Ott kell lennem mellette, támaszt és biztonságot nyújtva.

Nem engedhetem meg magamnak, hogy a démonaim újra elragadjanak, és szétessek. Tristan mellett kell lennem, mert neki szüksége van rám – ezt mantráztam.

Először hangosan, aztán csak magamban. És ez volt az első alkalom, hogy sikerült úrrá lennem a szorongásomon azzal, hogy a gyerekemre gondoltam.

De azért ez sem csodamódszer, és egyáltalán nem működött mindig. Néha most sem vagyok képes gátat szabni a gyötrő gondolatoknak, és akkor újra elmegyek az orvosomhoz, hogy segítsen megfékezni a betegségem. De be kell valljam, az, hogy gyerekeink lettek, a gondolat, hogy nekik biztonságot kell nyújtanom, sokkal, de sokkal erősebbé tett. Sokszor mantrázom ma is azt a mondatot, amit azon az éjszakán, és érzem, amint egyre erősebbé válok tőle.

Az ilyen pillanatokban rádöbbenek, hogy ugyan a gyereknevelés stresszes dolog, de fogalmam sincs, hogy voltam képes úrrá lenni a félelmeimen, amíg nem voltak gyerekeim. A szülői lét rengeteg tipródást, kétséget, idegeskedést is jelent, de mindig az lebeg a szemem előtt, hogy bármennyire ideges vagyok, az, hogy nekik támaszt jelentsek, fontosabb, mint a saját szorongásom. Nagyon nagy lelki erőt jelent, ha ezt megérti az ember. Ez az erő és a szeretet, amit a gyerekeimnek adok és amit tőlük kapok, a legjobb dolog a világon. Minden pillanata megéri!

via

Megosztás Facebookon